filmszemle

2011. április 19.

Paraméterspecifikus járófelületek – Építész Tervezői Nap május 5-én

Paraméterspecifikus járófelületek – Építész Tervezői Nap május 5-én

A padlóburkolatok témáját fogja körüljárni a májusi tervezői nap, ahol az M-Teampannon építésziroda a SOTE Oktatási és Kutatási Központját – különös tekintettel az ott elkészült terrazzoburkolatra – fogja bemutatni, Ferdinánd Árpád és Csaba pedig aktuális munkái mellett a Graz-i Volker Giencke irodában szerzett tapasztalatairól is be fog számolni.

Több mint tucatnyi olyan tulajdonsága van külső-belső padlóinknak, amely a harmonizált EU szabványok szerint paraméterezhető, azaz az elvárt teljesítmény számszerűsíthető – ezek pontos megadása a tervező, biztosítása a kivitelező és a műszaki ellenőr feladata.

A padlóburkolatok épületszerkezettanát a BME Építész Karának tanárai fogják összefoglalni, kitérve az akusztikai, a tűzvédelmi és az épületenergetikai szempontokra is.

A résztvevők megismerkedhetnek majd a terület legújabb termékeivel és megoldásaival is, az egyes cégek alkalmazástechnikusainak, műszaki szakembereinek előadásaiból. Külön előadás foglalkozik majd például a padlószőnyegekkel, ezen belül többek között azzal, hogy miért fontos a csomószám, a sűrűség, a súly, a szálmagasság; mik azok a piktogramok, amikre oda kell figyelni, amikor a projektünknek megfelelő padlószőnyeget választunk; milyen tűzállósági kategóriát kell választani, mitől lesz a padlószőnyeg strapabíró, azaz közületi minőségű.

 

Paraméterspecifikus járófelületek – Építész Tervezői Nap május 5-én

 

Ugyanilyen részletességgel szó lesz például a fa kül- és beltéri járófelületekről, a furnérozott és a laminált burkolatokról, a terasztetőkről, valamint a gumipadlókról, amelyek sokoldalúan felhasználhatók, környezetbarátok, alacsony a fenntartási költségük, nagyon strapabírók és színes egyedi felületek elkészítésére is lehetőséget adnak.

 

Paraméterspecifikus járófelületek – Építész Tervezői Nap május 5-én

 

A kiegészítő anyagok is – az esztrichtől a fugázóig – napirendre kerülnek, így az esztrichek kialakítási módjai, az aljzatkiegyenlítők, a ragasztó- és fugázófajták – itt is tárgyalva a vonatkozó harmonizált EU szabványokat. Olyan problémákra is választ kapunk majd, amikor például szintemelésre van szükség, de a födém nem bír nagy terhelést, vagy csak pár nap van az esztrichezésre, burkolásra, mert a megrendelőnek minden perc számít, hiszen az idő pénz, ráadásul az aljzatnak még hő- és zajszigetelőnek is kell lennie. Előfordul az is, hogy a felújítást az ingatlan kiürítése és lezárása nélkül kell megoldani, nem lehet zaj, nem keletkezhet törmelék, hulladék, por, de menthetetlennek, felbontandónak tűnik az aljzat.

 

Paraméterspecifikus járófelületek – Építész Tervezői Nap május 5-én

 

A padlóburkolatokkal kapcsolatban nagyon fontos a dilatáció kérdése is. Azoknál az épületeknél, ahol dilatáció kialakítása szükséges, mindig felmerül az esztétikailag megfelelő, az igénybevételeket felvenni képes előregyártott profilok igénye. A profilok tervezéséhez a statikai terheket és vegyi hatásokat is figyelembe kell venni, miközben a megadott adatok is értelmezésre szorulnak.

 

A május 5-i Építész Tervezői Napra itt lehet regisztrálni.

 

(Minden konferencianap után mindenkinek, aki részt vett a konferencián, bruttó 2.000 forint jóváírás jár a tervlap.hu rendszerében. Az összeg felhasználható rendezvények részvételi díjára, előfizetésre stb. /A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!/)

 

Paraméterspecifikus járófelületek – Építész Tervezői Nap május 5-én

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog