2013. március 18.

Identitás a téma az új Metszetben is

Identitás a téma az új Metszetben is

Az Építészkongresszus nemzetközi sztárjai mellett magyar építészek is elmondják gondolataikat az új Metszetben az építészet és identitás kapcsolatáról. 

U. Nagy Gábor regionalizmusáról Wesselényi-Garay Andor írt értő kritikát, bemutatva az Őrségbe vezető életutat, motívumait, viszonyát az építéshez, az építőanyagokhoz, autonómiához, földhöz – és kitérve Táncpajtájára. Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva és Móser Balázs szigligeti nyaralójának kapcsán Katona Vilmos svájci párhuzamokkal elemezte a regionalizmus és identitás építészeti vonatkozásait. Építés és identitás a cigány közösségekben címmel Zöldi Anna tekintette át a cigányság építészeti identitásának különböző lehetőségeit. A szandaszőlősi, Sajtos Gábor által tervezett református közösségi ház Szolnok kertvárosi részén karakteres, környezettudatos új központot teremtett. A szegedi Szent-Györgyi Albert Agora pedig Szegeden tudományos kontextusban teremt hasonló sűrűsödési pontot. Előbbiről Szentirmai Tamás, utóbbiról Szabó Levente írt cikket, míg Vukoszávlyev Zorán a hódmezővásárhelyi, ortodox templom mellett, afféle „szent ligetben" álló kultúrház felújítását és új épületét elemezte.

Identitás a téma az új Metszetben is

 

Vezércikk:
A 235.000 látogató – köztük több mint 50.000 építész – 83 százaléka szerint az építőipar helyzete jó vagy kiváló! Tömött pavilonok, minden korábbinál több külföldi érdeklődő. Nos persze, ez nem egy magyar kiállítás mérlege: a müncheni BAU 2013 adatairól van szó, és a német építőipar helyzetéről kérdezték a résztvevőket. Egyébként 45 százalékuk szerint további javulás várható.
Idehaza a mélyépítés már stagnál, ott a szerződésállomány nő, de a magasépítés volumene még mindig csökken. Céginformációs adatok szerint csak 2012 utolsó negyedévében 1677 cég szűnt meg, az építőipari cégek 2,3 százaléka, az elmúlt két évben több mint 13 százalék szűnt meg. Tulajdonképpen a meglepő nem ez, hanem a többi 87 százalék talpon maradása. Ennek az aránya még jobb a tervező cégek körében, itt 2012-őt 98 százalék túlélte.
Ezek a kollégák azok, akikkel már a túljelentkezéses Mérnökszakmai Megoldások konferenciasorozaton is találkozhattunk, és remélem, a Nemzetközi Építészkongresszuson, az Öko-logikus Építészet konferenciasorozaton vagy az Építész Tervezői Napokon is együtt ismerkedhetünk a szakma újdonságaival, tudnivalóival. Mert újdonság sok van, ezt már a BAU kiállításon is láthattuk – másutt az építőipar már újra felfelé megy, fejlesztenek, egyre újabb műszaki megoldásokat alkalmaznak. Lassan mi is indulhatnánk.

Csanády Pál 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog