A családi házak a Metszet idei második számának központi témája

Egy 62 méter hosszú hegybe vágott villa Rudy Ricciottitól, furcsa vörös lábasházak Totan Kuzembajevtől, üvegtetős, -falas, -padlós dizájnszálló az RCR-től a külhoni kínálat, míg a magyar mezőnyt Földesék acéltornácos háza, Mikó Lászlótól egy balatoni kőburkolatos nyaraló, Dienes Szabolcs csupa-kő háza és Kazinczy Gyöngyvér energiatudatos felsőörsi családi háza képviseli.

A kerti házak vonalat folytatja a franciaországi kertekről szóló cikk Molnár Melindától, aki a párizsi Panthéon-Sorbonne egyetemen és a gödöllői SZIE doktori iskoláján kutatja e témát.

A szám címlapját Földes László és Balogh Csaba jegyzi, akik azt a családi házat tervezték, mely a Metszet rovatban több nézőpontból kerül terítékre, alaposan feldolgozva, egész oldalas részletrajzzal. A ház kapcsán megszólal a főépítész, Györgyi Zoltán, a tulajdonos, Viczián Zsolt, a kivitelező, Mondovics Péter, és a tervezők is. Az elemző cikket Marosi Bálint jegyzi.

Új rovat a lapban a Vukoszávlyev Zorán által jegyzett „Mai szemmel”, melyben a nemrég elhunyt Reimholz Péter és Lázár Antal negyven évvel ezelőtt tervezett Domus áruházat értékeli az akkori és a mai kontextusban. A Reith András által vezetett „Zöld oldalak” rovatban többek között Kazinczy Gyöngyvér ír átfogóan az energiahatékony lakás kialakításáról.

A lap előfizethető itt: http://tervlap.hu/index.php?id=szakkiadvanyok

A bevezető cikk

Hogy kerül Földes és Balogh a címlapra? Úgy, hogy vezető anyagunk, a nagykovácsi Viczián-ház tervezőiként őket kértük fel a címlap megtervezésére, ahogy az előző szám címlapját pedig Turányiék tervezték. Még az első szám készítésekor szakmai tanácsadóink biztattak arra, fogadjuk el Wesselényi-Garay Andornak azt a javaslatát, hogy a bemutatott épület tervezői „kapják meg a címlapot is”. Mások azt mondták, hogy túlzottan is bízunk az építészekben, hogy egy ilyen feladatot rájuk merünk bízni. Nos, igen, bízunk az építészekben. A lapkészítés nagyon is a bizalomról szól: az előfizetők bíznak abban, hogy a következő számok is érdemesek lesznek a figyelemre, a hirdetők abban, hogy üzeneteik eljutnak a szakmához, a szerkesztő és a szerzők pedig abban, hogy a szakma kíváncsi a bemutatott épületekre, újdonságokra. A bizalomhoz nagyon is sok közük van rendezvényeinknek is: az Építészkongresszusnak több mint ötszáz, az első Építész tervezői napnak kétszáz kolléga szavazott bizalmat „a lábával”, pedig válságos időben bizonyára egyáltalán nem könnyű bizalmat szavazni egy nem is éppen olcsó építészeti konferenciának, bízni abban, hogy a program, az előadók megérdemlik a figyelmet, a rászánt időt.

Az egész építészet, de különösen a családi házak tervezése az építtetői bizalomról szól, nem véletlenül hívják az építtetőt megbízónak, hiszen megbízik a tervezőjében, hogy a lehető legjobb otthont rajzolja meg számára.

Fontos, hogy bízzunk egymásban, hogy összetartson a szakma, amint éppen legutóbb a Szépművészeti Múzeum bővítésének tervénél sok építész felsorakozott Karácsony Tamás mögött. Az ő elfogadott és jóváhagyott terve került a művészettörténészek kereszttüzébe. Ilyenkor bármelyik kolléga mondhatja: „én jobbat terveztem volna”, lehet vitázni, hogy „azért a Louvre piramisa más”, de mennyivel többet ér, ha azt mondjuk: „ilyet egy zsűrizett pályáztatás utáni, engedélyezett terv építészével nem lehet csinálni”. Mert bízni nemcsak egymásban volna jó, de jó lenne, ha a demokratikus jogállamban is lehetne.

Csanády Pál

És a ciki rovat tudományos cikk-paródiája, ami a lapot zárja:

A kótytól a fittyig

Népi építészeti barangolás

Sárosvidéki és árokmenti népi építészetünk egyedülálló jellegzetessége a kóty, tájnyelvi változatban kótyag, hótyag, hólyag, hüle. A kótyot nádból kötik, és a tetőkön előforduló lyukak – helyi változatban likak – betömésére, elfedésére szolgál. Új házba költözéskor a használt kótyot eltüzelték, vagy odaadták valakinek tüzelési célra, ez volt az elkótyavetyélés.

A kóty tetejére nagyméretű kötést készítenek, ez a fitty, teljes nevén kótyonfitty, ennek nagysága a ház gazdájának tehetősségét és férfiasságát tükrözi. Innen a mondás, ami kikapós menyecskék észrevételekor hangzott el férfiemberek között: Kell-e kóty, a?! Vagyis hogy van-e szükség segédeszközre vagy társra a férji kötelesség teljesítéséhez? Akinek szüksége lett volna – az ekkor még nem ismert – kék pirulára, azt nevezték kótyosnak, kotyogónak vagy kótyagosnak, az elkedvetlenedett embert pedig lefittyedtnek.

Mint a mellékelt illusztráció mutatja, a mai vidéki építészetben a kóty tovább él, akár a bitumenes zsindelyfedésre is felteszik, hiszen fontos, hogy minden helybeli lássa, hogy az épület tulajdonosa, gazdája egy nagy... fitty.

Fotó: Horváth Sándor
Gyűjtés és szöveg: Csépé