filmszemle

2011. február 25.

Nemzetközi Építészkongresszus 2011

Nemzetközi Építészkongresszus 2011

Az idei Építészkongresszus témája „Víz és építészet” – amelyhez az apropót az európai Duna Stratégia hamarosan várható elfogadása szolgáltatja. Magyarország legnagyobb jelentőségű* építészeti rendezvényének időpontja: 2011. március 5. szombat (9.00–17.00),  helyszíne: Piarista Rendezvényterem, Budapest, Pesti Barnabás utca 1.

 

Peter Davey a The Architectural Review-ban így írt: „a rómaiaknál a víz és a mérnöki tudás összetartozott: a főpapot Pontifex Maximusnak hívták, a legnagyobb hídépítőnek, a víz felett kapcsolatot teremtőnek. A római aquaduct a városba szállította a vizet, ahol a megérkezés ünnepélyes volt, szertartásos szökőkutakban. A fürdők, hatalmas vízmennyiségeikkel, a közélet központjai voltak. Egy gazdag római szinte mindig épített nymphaeumot a villájába: szökőkutat és medencéket a vizek és források isteneinek (nimfák). Még a viszonylag szerényebb római házakban is lényeges szerepet játszott a víz, hiszen az átrium volt a központi impluviummal (esővízmedence) az a tér, amellyel a belépő először találkozott. A compluvium (a tető nyílása) alatti impluvium több volt, mint ciszterna, hiszen az eget lehetett látni benne, és a fényt visszatükrözi a tetőre és a környező szobákba, így azok nemcsak felülről kapnak megvilágítást.(…) Sok elveszett a vízzel való bánásnak abból a virtuozitásából, amellyel a római és reneszánsz tervezők oly széles körben rendelkeztek.”

A 2011. március 5-én Budapesten megrendezett Nemzetközi Építészkongresszuson előadást tart Jens Thomas Arnfred, a Vandkunsten iroda alapítója, vezető tervezője. A Vandkunsten szó jelentése is vízművészet, bár egyben Koppenhága központi városrésze is. Az iroda telepszerű szociális lakóegységek tervezésével vált világhírűvé, Jens Thomas Arnfred 60 pályázat győztese, számtalan díj kitüntetettje, a koppenhágai Királyi Művészeti Akadémia szakértője. Előadásában több izgalmas vízparti (tóparti, tengerparti) együttest mutat majd be.

 

Nemzetközi Építészkongresszus 2011
Jens Thomas Arnfred

 

Nuno Mateus 1987 és 1991 között Peter Eisenmannál és Daniel Libeskindnél dolgozott, majd 1991-ben alapította meg az ARX irodát. 2004 és 2007 között a Lisszaboni Egyetemen tanszékvezető, számos nemzetközi díj nyertese. A vízhez kapcsolódik munkái közül a tengerparti épületeken túl az Ilhavoi Tengerészeti Múzeum, mely egyébként egy 2007-es portugál postabélyegen is szerepel.

 

Nemzetközi Építészkongresszus 2011
Nuno Mateus

 

 

Boris Podrecca bécsi építész a posztmodernizmus egyik atyja, a Müncheni Műszaki Egyetem, majd Lausanne, Párizs, Velence, Philadelphia, London, Boston egyetemén, illetve a Harvard-Cambridge egyetemen vendégprofesszor, majd 1998 és 2006 között Stuttgartban professzor, szlovén, osztrák, francia díjak kitüntetettje. A víz témához nemcsak sok közterének vízművészeti alkotásával, de a Berlini Víz Minisztérium megalkotásával is kötődik.

 

 

Nemzetközi Építészkongresszus 2011
Boris Podrecca

 

Jenni Reuter finn építész fiatal kora ellenére (2001-ben diplomázott) számos díjjal és széleskörű ismertséggel büszkélkedhet. Már a 2001-es szenegáli Rufisque Nőközpont épülete világszerte ismertté tette irodájukat (Hollmén Reuter Sandman Architects), azóta is számos harmadik világbeli projektjük járta be a szakmai világsajtót, emellett finn épületeik, és Reuter grafikai munkái is figyelemre méltóak. A témához illeszkedne víztakarékos épületei mellett a Snow Show kiállítása is.

 

Nemzetközi Építészkongresszus 2011
Jenni Reuter

 

Most ünnepli hetvenedik születésnapját Vito Acconci New York-i tervező, tájépítész, performer és installációs művész, aki idehaza főképp a gráci Mur Sziget tervezésével vált ismertté, aminek vizes kötődése nyilvánvaló. Költőként, grafikusként és független művészként is ismert, oktatott Halifaxban, Valenciában (California), a Cooper Unionon, Chicagóban, a Yale-en, a Pratt Intézetben és a Parsons Tervezőiskolában. Jelenleg a Brooklyn College oktatója.

 

Nemzetközi Építészkongresszus 2011
Vito Acconci

 

A MÉSZ meghívottjaként előadó Cui Kai hivatalosan „csak” a pekingi Kínai Tervező és Kutatóintézet főépítésze, korábban (1989–2000 között) pedig a kínai Építésügyi Minisztérium Építész tervező intézetében dolgozott, de valójában a kínai építészek közül a legismertebb. 2003-ban Francia Kulturális és Művészeti Lovagi Éremmel tüntették ki, a 8. Velencei Biennálén való részvétele után a szerény „3-as számú közösségi villa a Nagy Falnál” terve a Pompidou Központ gyűjteményébe került. A Tianjin és a Nanjing Egyetemen oktat, a Kínai Építész Szövetség elnökhelyettese. Hihetetlen mennyiségű középület (múzeum, könyvtár, sportcsarnok, kiállítóközpont, színház, egyetem stb.) tervezője Kína szerte, és a dél-afrikai követség is nevéhez fűződik.

 

Nemzetközi Építészkongresszus 2011
Cui Kai

 

Témaindító előadást Moravánszky Ákos, a zürichi ETH professzora tart, és előad a nemzetközi sikereket elért Lévai Tamás is.

 

Nemzetközi Építészkongresszus 2011
Lévai Tamás

 

Köszöntőt mond Louise Cox, az UIA (Nemzetközi Építész Szövetség) elnöke, és Kálmán Ernő MÉSZ-elnök.

A helyszín a volt ELTE épület (most Piarista Gimnázium) új, modern rendezvényterme, mely az udvar beépítésével készült, Golda János tervei szerint.

 

A Nemzetközi Építészkongresszusra itt lehet regisztrálni.

 

* A Szonda Ipsosnak a MÉK megbízásából készített felmérése alapján.

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog