filmszemle

2011. december 05.

Kisokos statikusoknak – Segédlet tartószerkezetek tervezéséhez

Kisokos statikusoknak – Segédlet tartószerkezetek tervezéséhez

Az Eurocode szabványok figyelembevételével készült, elsősorban statikus tervezőknek, illetve teherhordó szerkezetekkel foglalkozó mérnököknek ajánlott Kisokos Statikusoknak című segédlet a vonatkozó szabályok felfrissítésére szolgál, egy kötetben tartalmazva a szükséges képleteket, táblázatokat.

 

A 2520 forintba kerülő kiadványt ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

 

A statikai tervezés során folyamatosan mintegy 20 szabványt és 10-15 szakkönyvet kell használni. A statikus tervező, ha meg is tanulta az előírások használatát, állandóan keresgél, mert a tervezéshez és a méretezéshez szükséges adatokat és képleteket egy sereg helyről kell összeszednie. Ez a probléma különösen aktuális 2011. január 1-től kezdődően, amikor is az MSz szabványsorozat helyett csak az MSz EN (Eurocode) szabványsorozat hatályos Magyarországon. Ezen nem segítenek a szakkönyvek sem, mert azok általában profilírozottak. Ha pedig nem ilyenek, akkor átfogó jellegük miatt a tervezéshez szükséges adatok már nem férnek beléjük. Így például a Statikusok Könyve átfogja az egész statikus szakmát, elmagyarázza az előírásokat, azok okait, és példákon mutatja be azok helyes használatát. Az adatok, amiket a példák használnak, a terjedelem miatt már egy másik segédkönyvbe szorultak, vagy pedig a szabványokból kell őket előkeresni.

A tervezők egy része ezen okok miatt saját feljegyzéseket, kis füzeteket ír össze, melyben a leggyakrabban előforduló feladatainak képleteit, adathalmazait kivonatolja a szabványokból és a különböző szakkönyvekből. Ezt a füzetecskét szokták kisokosnak nevezni.

Összeállításunkban egy ilyen, a szerzők (dr. Armuth Miklós, Erdélyi Tamás, dr. Dulácska Endre, dr. Hegyi Dezső, dr. Visnovitz György) élete során összeállt jegyzetet adunk közre a statikus tervező, illetve a teherhordó szerkezetekkel foglalkozó mérnököknek, melyet azonban az építés más területén dolgozók is jól tudnak használni. A Kisokos Statikusoknak nem arra való, hogy abból tanuljuk meg a szakmát, hanem arra, hogy a már egyszer megtanult szabályokat felfrissítsük, és a szükséges képleteket, táblázatokat egy kötetben megtaláljuk.

 

Kisokos statikusoknak – Segédlet tartószerkezetek tervezéséhez

 

A könyv formájából, nagyságából adódóan könnyen kezelhető, ezzel kielégíti a kézikönyv funkcióját. E miatt nemcsak a tervezőasztalnál, hanem tárgyalásokon, valamint építkezéseken, művezetés közben is sikerrel használható.

Az egyes fejezetek címe után található az adott témakörhöz tartozó legfontosabb irodalom felsorolása. Itt igyekeztünk általában magyar könyveket felsorolni, és ettől csak abban a néhány esetben tértünk el, amelynél nincs magyar szakirodalom. Egy ilyen összefoglaló kis könyv természetesen nem tartalmazhat mindent. Amit tartalmaz, azt is sűrítve adja. Így például a táblázatok ritkítottak, és tizedesjegyszám is kisebb, mint az eredetieké. Véleményünk szerint ez a pontosság elegendő a statikus tervezéshez, de interpolációval vagy a megadott képletekkel bárki maga számára sűrítheti az adatokat.

Az EC szabványok hatályosak. Ezekben kötelező jellegűek a P betűvel jelzett alapelvek, és az A Nemzeti Mellékletben előírtak. A többi szabvány, alkalmazási szabály ajánlott, mely a megkívánt biztonsági szintet hívatott szolgálni. E szabványok helyett más ajánlások is alkalmazhatók, ha szavatolható, hogy összhangban vannak az alapelvekkel, és a szerkezet biztonságát tekintve legalább egyenértékűek az EC alkalmazási szabályokkal.

Bonyolultabb összefüggéseket, táblázatokat legtöbb helyen „megközelítő” formulával adtunk meg, ezek hibája azonban 5-10 százalékon belül van.

Az acélszerkezeteknél a N, kN és mm, a többi szerkezeteknél pedig a kN, cm dimenziókat is alkalmaztuk. Szerintünk ezek a legjobban érzékelhető dimenziók.

A Kisokos 1990 évi első kiadása óta egyetemi oktatási segédanyagként többszöri közreadás történt, és ezek nyomán sok észrevétel érkezett, kisebb hibák javítását, illetve kiegészítéseket kérve. Ezeket a mostani kiadásban figyelembe vettük. Az anyagot 2011. június 30-ával zártuk.

 

A szerzők

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog