2020. november 11.

Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége

Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége

Az elmúlt harminc évben országszerte számos csarnok épült a szegedi Top-Szerk Bt. tervei alapján, az elmúlt 5 évben ezek közül több is a Swedsteel együttműködésben A tervezőiroda alapítóival, Borbély Andreával és Varga Györggyel beszélgettünk az acélszerkezetekről különböző szakmai aspektusból.

- Honnan az acélszerkezetek iránti elkötelezettségük, hűségük?

- Varga György: A Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem szerkezetépítő mérnökként. Amikor 1991-ben a Csongrád Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat – ahol éveken keresztül sok acélszerkezetet terveztem – megszűnt, a párommal, Andreával, aki ugyanott műszaki előkészítőként dolgozott, úgy döntöttünk, hogy a megszerzett tapasztalatainkat, tudásunkat vállalkozóként fogjuk kamatoztatni. Andrea az építészet szépségeit és terheit vette magára, én pedig a tartószerkezeti oldalon tevékenykedem, statikus tervezőként. Ő meghatározza, hogy milyen legyen, hogyan működjön az adott épület, én biztosítom, hogy megálljon, utána ő úgymond „felöltözteti” a szerkezeteket – mostanában pl. gyakran a Swedsteel tetőhéjazataival és falburkolataival kalkulálva. Ráadásul jártasságot szerzett a hatósági engedélyek megszerzésében, az építési engedélyes tervdokumentáció elkészítésében, a kiviteli tervek összeállításában. A tudástőke tehát adott volt. Másrészt – mivel a hirtelen megváltozott társadalmi környezetben a beruházók már a saját pénzüket kockáztatták – Magyarországon is megkezdődött a modern könnyűszerkezetes építési technológia térhódítása. Nem volt mindegy ugyanis, hogy azt az üzemet, raktárt, állatnevelőt stb. mennyi anyag felhasználásával és mennyi idő alatt lehet megvalósítani. A piac igényei tehát az acélszerkezet optimalizálását első rendű feladattá tették.

Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége

A kivitelezők csak úgy tudták a munkát elnyerni, ha versenyképes ajánlatot tettek, azaz keresték az olyan gazdaságosabb technológiákat, mint a könnyűszerkezet. Fontos mozzanat volt továbbá az is, hogy eleve kapcsolatban gondolkodtunk. Az állami cég bezárása után a volt kollégáimmal amolyan „véd- és dacszövetségbe” tömörültünk. Megfogadtuk, hogy mindenki a saját profiljához legilleszkedőbb területre lép. Volt, aki acélszerkezetek gyártásával foglalkozott tovább az állami vállalat lakatosműhelyében. Neki ma már komoly gyártó üzeme van. Aki a hagyományos építési munkákhoz értett jobban, az a csarnokokhoz kapcsolódó alépítményi és hagyományos felépítményi részek, aljzatok, padlók, téglafalazatok, betonszerkezetek, utak, közművek építésére szervezett céget. Akadt profi szerelő is köztünk. Ő csakhamar szerte az országban a csapatával állította össze a helyszínen a csarnokokat a volt szaktárs gyártotta alkatrészekből, gerendákból, oszlopokból. És – talán ezek után mondanom sem kell – a tervezést rendre mi végeztük. Nagyon hamar a megye egyik legjobban felszerelt tervezőirodája lettünk, köszönhetően azoknak a meglehetősen drága szoftvereknek, amelyeknek a költségeibe ezek a „bajtársak” is beszálltak. Ez persze mindannyiunknak megtérült, mert a programok alkalmazásával megnövekedett hatékonyságunk, gyorsaságunk és pontosságunk versenyelőnyt jelentett a folyamat összes résztvevője számára. Így mindenki meg tudott erősödni. Az összefogásunk másik óriási hozadéka, hogy a rendszeres kommunikáció, az információáramlás lehetővé tette a visszacsatolásokat, a megvalósítás processzusának tökéletesítését, amennyiben a kivitelezőtől egyértelmű visszajelzéseket kaphattam arról, miként működnek a terveink a gyakorlatban.

Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége

- Borbély Andrea: Hogy a jelenre térjünk, tapasztalataink alapján ma bátran tanácsolhatom minden csarnoképítőnek és építtetőnek, hogy tervező, kivitelező, gyártó már a kezdeti lépésektől fogva szorosan működjön együtt. A munkáink azért is sikeresek, mert tudjuk, hogy az adott gyártó számára hogyan kell azt a tervet elkészíteni, hogy az anyagaiból gyorsan és a optimálisan el tudja készíteni az alkatrészeket. Mivel a legkülönbözőbb funkciókra és specifikációk alapján terveztünk csarnokokat – bár nincs két egyforma épület –, mégis feltérképeztük a feladatkörök azonosságait, azaz ismerjük, hogy milyen elvárások vannak pl. egy raktárnak vagy sertésnevelőnek szánt csarnokkal szemben. Nagyjából tehát már az elején tisztában vagyunk vele, mi kell a megbízónak.

A kivitelező partnereinknek pedig ha valami gondja van, a következő alkalommal azt mi figyelembe vesszük, tanulunk belőlük: így a praxis rajtuk keresztül épülhet be a tervekbe, amivel azután nekik is sokkal könnyebb dolgozniuk. A megoldások így finomodnak, tökéletesednek. Ezért is értjük pl. a Swedsteelt, aki gyártói oldalról a vevők igényeinek folyamatos nyomon követésével, a kivitelezői tapasztalatok integrálásával ugyanezt csinálja. Azért szeretünk velük együttműködni, mert a munkatársaik – hasonló piaci filozófia mentén – mindig készen állnak a legjobb megoldások közös megtalálására, kidolgozására.

Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége

- Úgy tudom, hogy közös projektjeik sorában egy Ivanics Autószalon, az újszentiváni Faktum Bútorgyár, illetve egy szegedi fertőtlenítőszer-gyár számára épített csarnokok mégis igen emlékezetesek maradnak. Miért?

- V. Gy.: Az első példánál adott volt egy 1400 m2-es, nagy acélvázas ipari épület, amit még a kilencvenes években én terveztem. Ezt kellett átalakítani modern autószalonná úgy, hogy utólag egy új közbenső szintet is kapjon, azaz feladatként adódott egy sok száz m2-es közbenső födém kialakítása is. Viszont olyan tűzvédelmi előírásokkal is szembesültünk, amelyek látszólag lehetetlenné tették a megvalósítást. Tudtunk volna statikailag megfelelő megoldást, de az meg nem rendelkezett a megfelelő tűzvédelmi tanúsítványokkal. Emiatt felkerestünk néhány nevesebb céget ezen a szakterületen, azzal a feladattal, hogy adott egy acélszerkezet, amire járófelületet kell készíteni, azért, hogy irodákat, könnyűraktárakat, öltözőket lehessen kialakítani nagy tűzbiztonság mellett. Elmondtuk, hogy nehéz vasbeton födémlemezeket nem akarnánk egy acélvázas könnyűszerkezetes épületben elhelyezni, és azzal is terhelni a szerkezetet.

Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége

A Swedsteel szakembereitől rögtön megkaptuk a legjobb megoldást. Más cég csak úgy tudta volta a tűzvédelmi előírásoknak megfelelővé tenni az új szintosztás födémgerendáit, hogy vagy jóval nagyobb és nehezebb szelvényeket alkalmaz vagy sűrítette volna a kiosztást (mindegyik jelentős anyagtöbbletet jelent), vagy járulékos költséggel külön tűzvédelmi felületvédelmet (tűzgátló festést vagy lapburkolatot) kellett volna használni. Ezzel szemben a Swedsteel által javasolt, egyedi, optimalizált számításon alapuló, a tűz hatását figyelembe vevő eljárás jóval gazdaságosabb, anyagtakarékosabb megoldást eredményezett. Ezzel a módszerrel ritkább kiosztású és vékonyabb, anyagtakarékos, tűzihorganyzott acél Swedsteel szelvényeket lehetett betervezni, külön tűzvédelmi burkolat nélkül. A végeredményt normál állapotban és tűzhatás alatt is számítással igazolták a Swedsteel szakemberei, amelyet a tűzvédelmi hatóság is ellenvetés nélkül elfogadott. Ezzel sokat meg lehetett takarítani a beruházó számára, mert nem kellett a födémtartó fiókgerendákat ellátni az igen költséges tűzvédelmi festéssel.

Ez a közösen végzett munkánk azért is emlékezetes, mert az eljárást azóta is minden csarnokunknál alkalmazzuk a másodlagos tartószerkezetek, a szelemenek esetén. Én – az építtető engedélyével – elküldöm a Swedsteelnek az adatokat, az adott épület geometriáját, hogy ezeknek megfelelően elkészülhessenek az optimális gyártói számítások, méretezések, azok nyomán pedig az árajánlat. Nos, ezért is szerves részei a könnyűszerkezetes épületeinknek a Swedsteel termékei.

A Faktum Bútorgyár esetében a legfőbb kihívást a meglévő épülethez történő csatlakozás, illetve itt is a tűzbiztonsági követelményeknek való gazdaságos megfelelés jelentette. A gyártás egy hagyományos építőanyagokból készített üzemben már folyt. Ehhez kellett kapcsolódni úgy, hogy azt szinte ne is érintsük: az új csarnokot tulajdonképpen mellé kellett tolni. Nem nagyon szabad ugyanis a már álló struktúrára ráterhelni az új építmény egyik elemével sem, ugyanis abban a szent pillanatban a fogadó objektum kapcsolódó szerkezeteiről külön erőtani számítás, szakvélemény szükséges, mert a törvény azt mondja, hogy meglévő épület érintettsége esetén azonnal tartószerkezeti szakértői vélemény szükséges. Igazolást várnak továbbá arról, hogy a meglévő épület állékonysága nem sérül, nem változik, nem kerül rosszabb helyzetbe azáltal, hogy az új rész súlyának bizonyos részét is tartja. Szóval jobb ezt elkerülni, mert az engedélyező hatóság „harap” az ilyenre. Az együttest úgy alkottuk meg, hogy a kapcsolatok rendben legyenek, azaz a csatlakozásnál se ázzon be, járja át a szél, „ne menjen be a farkas”. Ráadásul az adott épület két irányból lejt. Ha mellé én szánok egy másikat, ami nála magasabb, az új épület falánál összegyűlik egy rakás víz. Azt onnan el kell tüntetni, tudniillik ott megáll a hó, a csapadék, kialakul a beázás veszélye. Ilyen esetben természetesen fontos a burkolati anyagok helyes választása is. Ehhez az épülethez a héjazatot és a másodlagos tartószerkezeti elemeket a Swedsteel biztosította. Tőlük érkeztek a trapézlemezek, a jó hőszigetelési értékekkel rendelkező és a tűzvédelmi előírásoknak is megfelelő szendvicspanelek, az élhajlított síklemezek, a vápa, az eresz, a lefolyó alkatrészei és mindenféle alakú takaró és szegő elemek, amelyekkel a zárásokat meg lehetett oldani. Ez a munka egyébként jól példázza, hogy bár a könnyűszerkezetes építészeti technológiák mára igen kifinomultak lettek, a rendszereket szinte a tökéletességig fejlesztették, mégsem lehet egy általános, mindenre mindig működő csomópontgyűjteményből dolgozni. Nem lehet csak kitaposott utakon haladni: rendre egyedi megoldásokkal is elő kell rukkolni. Az épület adottságainak megfelelően szükséges kikínlódni az egyedi csomópontokat, részleteket, kapcsolatokat. Ma már ez a legfőbb feladat. És ebben a Swedsteel igen hatékony partnerünk.

- Úgy tudom, hogy Szegeden pedig egyenesen rekordgyorsaságot eredményezett a kooperációjuk.

- Ott aztán tényleg nem volt teketória. Lévén a Covid elleni küzdelemben fontos szerepet játszó 1500 m2-es, fertőtlenítőszereket előállító gyárat kellett nagyon gyorsan tető alá hozni 2020. tavaszán. Az épület kivitelezésére tervezéssel együtt összesen egy hónap volt adva az első járványciklus elején. Pénteken szóltak, hétfőn a kivitelező már vágta a vasat. Mivel kiemelten tűzveszélyes üzemről van szó, természetes, hogy ismét a Swedsteelhez fordultunk, ahol a számításaik alapján hihetetlen gyorsan meghatározták az optimális megoldást a megfelelő tűzihorganyzott acél szelvényekkel, és szinte azonnal a jóváhagyás után már le is gyártották a szükséges termékeket. Harminc nap múlva megkezdődhetett a termelés.

- A Swedsteellel való együttműködésük kontextusában értelmezve mi a titka ennek a hatékonyságnak és piaci sikernek?

- B.A.: Mivel a Swedsteel összes terméke szerepel a tervező szoftverek háttéradatbázisát képező termékkönyvtárakban, nem kell részletesen kirajzolgatni ezeket az elemeket, mert az egér egy-két kattintásával integrálhatóak a terveinkbe. Így pillanatok alatt elkészül pl. egy trapézlemez-kiosztás. Gyorsabb lesz a tervezés. Továbbá, ahogyan az összes komoly gyártó, a Swedsteel is teljes felelősséget vállal a közölt adataiért. A gyártmányaik alkalmasságát minőségi tanúsítványok bizonyítják. A gazdag szortimentjükből való optimális választásunkat egyrészt a pontosan megadott és áttekinthető paraméterrendszerük segíti pl. tűzvédelmi oldalról, a hangszigetelési vagy a hőszigetelési előírások szempontjából, másrészt rugalmas konzultációs hajlandóságuk, szakmai felkészültségük könnyíti meg, hiszen minden egyes beépítésre szánt szerkezeti elemről, legyen az szelemen, falváztartó, trapézlemez, magasbordás trapézlemez a közbenső födémhez vagy akár burkolati elem, egyeztetést folytatunk, azaz a véleményüket kérjük a legcélszerűbb alkatrész, megoldás megtalálásához. A Swedsteel ezeket hivatalos formában – az alkalmazhatóság és biztonság tekintetében garanciát vállalva – megadja. Ez megnyugvás a tervezést jegyző és felelősségre vonható statikus számára. A fentiek mellett – a könnyűszerkezetes épületek esetében is egyre fontosabbá váló esztétikai igények okán – a tervezőnek előny, hogy a Swedsteelnél a burkolati elemek széles színválasztékban állnak rendelkezésre, így aztán nem gond, ha a megrendelő pl. a logójának az árnyalatait szeretné viszontlátni az épületen. Ha olyan minőségi anyagokkal dolgozunk, amelyeket a Swedsteel kínál, az épület nem csupán tartós, hanem biztosan szép is lesz. A partnerségünkből fakadó hozadékok sorában kell említenem még azt a mozzanatot, ami a könnyűszerkezetes épületek tervezésének egzaktságából fakad. Mert – ahogyan mondani szokták – a kőműves centiben, a lakatos milliméterben számol.

- V.Gy.: Az acél homogenitása magyarázza viselkedésének kiszámíthatóságát. Ha elkezdek hajlítani egy rudat, az úgy deformálódik, miként az a nagy könyvben meg van írva. Lehet tudni, milyen feszültségek alakulnak ki benne stb. A mi legfőbb dolgunk tehát ennek értelmében a korrekt számítás. Ha annak a végére érünk, kétszer aláhúzzuk az eredményt, és biztosak lehetünk benne, hogy a struktúra a szándékaink szerint működik. Ez viszont egy olyan megbízható gyártót feltételez, mint a Swedsteel.

A velük való kapcsolatunk jellemzésére a statika egyik alapelve is jó például szolgálhat. Tudniillik a munkánk elsődleges célja megteremteni az egyensúlyi állapotot a szerkezet egyes részei között, mert az alkotás így lesz maradandó. Valahogy mi is így vagyunk a Swedsteellel. Az együttműködésünk a kölcsönös érdekek mentén kiegyensúlyozott, harmonikus és időtálló: a nagyobb feladatok súlyát is biztosan viseli.

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog