filmszemle

2018. március 27.

Egy megrendelő – három csarnok

Egy megrendelő – három csarnok

Beruházóként vagy tervezőként kit is nevezünk megbízható beszállító partnernek? Az elvárt minőség, a határidő és a megállapodás minden részletének pontos betartása az, ami együtt a megbízhatóságot jelenti és akár az újabb közös munkát eredményezheti. A Frisomat megrendelőitől sokszor halljuk ezeket az érveket. A többesszám több szempontból sem véletlen: számos megrendelőből lett ugyanis visszatérő partner.

 

A Güntner csoport a hűtés- és klímatechnológia területén piacvezető, itthon a tatai telephelyükön nagyobb projektekhez gyártanak hőcserélőket, egyéb alkatrészeket és jelenleg a telephely átszervezése miatt merült fel az igény újabb csarnokok építésére. Végül minden út a Frisomathoz vezetett, mert nemcsak jó hírnevüket ismerték, de a tervező mérnök is őket ajánlotta. Így indult meg az egyeztetés, és az első sikeres projektet további tervek, majd egy közös gyárlátogatás is követte, hogy a megrendelő minden részletre kiterjedően tájékozódhasson, és már a gyárban tudtak a gyártásütemezésről tárgyalni. Könnyűszerkezetes, mégis teherbíró szerkezetet kerestek, amit a Frisomatnál a hidegen hengerelt tűzihorganyzott csarnokszerkezetekkel meg is találtak.

A csarnokok 10 méter magasak: az egyik 16×138 méter alapterületű, oldalfalak nélküli tárolószín, a másik acélcsarnok pedig 15×41 méteres, hőszigetelés nélküli készterméktároló raktár. Technikailag a harmadikként megrendelt, csomagolóüzemnek készülő Frisomat épület a legérdekesebb. Ugyan a tűzihorganyzott szerkezet igen könnyű, a technológia mégis lehetővé teszi, hogy ebben a 1140 négyzetméter alapterületű és 10 méter magas hőszigetelt csarnokban 2 darab, a csarnok tartószerkezetére rögzített 5 tonnás daru is munkába álljon. Az előregyártott, horganyzott acélépületeknél a minőségi alapanyaggal és a hegesztés nélküli, csavarozott összeszereléssel együtt érik el a hosszú élettartamot és az épületek alacsony karbantartási igényét. Gábriel János facility manager szavaival élve a technológia és a versenyképes ár nyerő párost alkot a Frisomatnál. Mosolyogva tette hozzá, hogy ráadásul a zord téli körülmények és a „rengeteg csavar ellenére” is pontosan tudták tartani a határidőket. Természetesen versenyeztetik a beszállítókat a területfejlesztés során, de kis méretű csarnokoknál eddig nem találtak kategóriájában megfelelőbbet.

Egy megrendelő – három csarnok

Az automatizált gyártási folyamatok és szigorú minőségellenőrzés garantálja a Frisomat acélcsarnokainál a magas minőséget és a hosszú élettartamot. A funkcióhoz igazított acélcsarnokok – akár GO, akár PRO csarnoktípusból válogatnak – messzemenőkig kiszolgálják az igényeket. Itt nemcsak az akár 60 m szélesség vagy a tetőtípus kiválasztástól van szó, hanem természetes fényről, arculathoz igazított külső burkolatokról, a modulelemekhez akár egyedileg gyártott látványos bejáratokról is, hogy csak néhányat említsünk meg a kiegészítők széles tárházból. Ez az igazi testreszabás, a Frisomat acélcsarnokai így dinamikusan igazodnak a vállalkozások igényeihez. A magyar szerelőcsapat pedig Európa-szerte keresett nagyobb projektekre is, így a szakértelem és a rutin nagyban hozzájárul a gyors építéshez.

(x)

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog