2013. február 17.

Hogyan juttatható a tetőtérbe ezer köbméter szigetelőanyag egyszerűen?

Hogyan juttatható a tetőtérbe ezer köbméter szigetelőanyag egyszerűen?

Hazánk egyik patinás, a 18. századra visszanyúló történetű intézményének, a Balatonfüredi Szívkórház épületének energetikai felújítása készült el a napokban. A homlokzati hőszigetelésen és a nyílászárók cseréjén túlmenően a magastető födémének utólagos hőszigetelése is fontos feladat volt.

A körülbelül 5000 négyzetméternyi födémen az eredetileg tervezett hagyományos, könnyű kőzetgyapot lemez helyett újgenerációs FactPlus 039 típusú ásványgyapot szigetelőanyagot terítettek el 2×10 cm rétegvastagságban. A mintegy 1000 m3 szigetelőanyag tetőtérbe juttatását folyamatosan működő kórházi üzem mellett, a tetőhéjalás megbontása nélkül kellett megoldani: lifttel, folyosókon, lépcsősorokon keresztül.

A FactPlus szigetelőanyag egyik látványos jellemzője, hogy a csomagolás eltávolítása után veszi föl névleges méretét, azaz ilyenkor nagymértékben „kitömörödik”. Ennek köszönhetően a hagyományos szigetelőanyaghoz képest kevesebb mint a fele, inkább csak harmada volt az a térfogatmennyiség, amit kézi erővel és a korlátozott létszámmal jóval könnyebben, sokkal rövidebb idő alatt sikerült a tetőtérbe juttatni. Tömegét tekintve is több mint 10 tonnával kevesebb volt a megmozgatásra váró anyag mennyisége, hiszen egy azonos hőszigetelési képességekkel rendelkező FactPlus tábla súlya átlagosan csak fele egy hagyományos kőzetgyapot tábláénak. (Természetesen az EN 13162 szerint minden lényeges műszaki adatában megegyező tulajdonságú termék váltotta a már megszokott könnyű kőzetgyapot lemezt.)

Hogyan juttatható a tetőtérbe ezer köbméter szigetelőanyag egyszerűen?
Ugyanakkora felület azonos minőségű szigeteléséhez szükséges könnyű kőzetgyapot, illetve FactPlus mennyisége

Végül, de nem utolsósorban a környezet terhelésére is érdemes gondolni: a FactPlus 039 alkalmazásával a födémszigetelés kiszállítása 9(!) teherautóval kevesebb szállítmányozással volt megoldható – kilenc kamionnal kevesebb zajongott, pöfögött, füstölgött a Balaton-felvidéken keresztül.

Hogyan juttatható a tetőtérbe ezer köbméter szigetelőanyag egyszerűen?
A könnyen mozgatható, tömör csomagok már a tetőtérben sorakoznak

 

Hogyan juttatható a tetőtérbe ezer köbméter szigetelőanyag egyszerűen?
A FactPlus ásványgyapot tábla kicsomagoláskor veszi föl névleges méretét

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog