filmszemle

2022. június 10.

Homlokzati hőszigetelések gépesítésének lehetőségei

Homlokzati hőszigetelések gépesítésének lehetőségei

Habár az építőipar számos területén nagyon jelentős kivitelezéstechnológiai fejlődés ment végbe, és egyre többet hallhatunk, láthatunk futurisztikus elképzeléseket 3D nyomtatással készülő házakról, a homlokzati hőszigetelések területén a rendelkezésre álló technológiák is csak lassan terjednek. Lássuk melyek a ma elérhető és jól működő gépesítési lehetőségek a homlokzati hőszigetelések építése során!

Hőszigetelő lapok vágása

Talán ez a pont az, amiben már a kétezres évek elején is volt némi elmozdulás a piacon, amit persze a 2009-es válság jelentősen lefékezett. Hagyományosan rókafarkú fűrésszel, esetleg kis vastagságoknál sniccerrel vágták a hőszigetelő lapokat a megfelelő méretre. A piac először az elektromos kézi polisztirolvágókkal ismerkedett meg, majd itt-ott feltűntek a cekász-szálas állványos polisztirolvágók. Mindkét megoldás egyértelmű előnye, hogy forró fémlemezzel, illetve forró szállal vágnak, megolvasztják a polisztirol hőszigetelő lemez anyagát, így teljesen morzsalék- és pormentesen dolgoznak.

A kézi vágók könnyen mozgathatók, akár állványra, függőhídra is könnyen felvihetőek, kisebb, akár szabálytalan formájú kivágásokat, például csőáttöréseket is ki lehet velük alakítani. Magyarországon a PFT Minicut terjedt el először ebben a termékkategóriában, de ma már számos alternatíva létezik.

A cekász-szálas, jellemzően keretes, állványos vágók mozgatása ugyan nehézkesebb, de kézzel korábban elképzelhetetlen pontosságban, minőségben és tempóban lehet velük dolgozni. Kiépítésüktől függően szögre pontos ferde vágásokat, lépcsős, nútos élképzéseket is kialakíthatunk velük. Alkalmasak a hőszigetelő lemezek teljes vastagságban történő vágására is. Nagyobb vastagságú lapokból is könnyen vághatunk kisebb vastagságot például az ablakkávák hőszigeteléséhez. Legtöbbször talán Faddi gépekkel lehet találkozni, de ezen a téren is hatalmas az elérhető kínálat.

 

Lapok csiszolása

Lapok csiszolására a nálunk „zsiráf” néven emlegetett falcsiszolókhoz hasonló gépek alkalmasak. Természetesen akár ezek az alapjában véve glettelt felületek csiszolására fejlesztett gépek is alkalmasak lehetnek megfelelő feltéttel a polisztirol lapok csiszolására, de nem optimálisak. Vannak kifejezetten erre a területre készülő megoldások, nagyobb csiszolófelülettel, opcionális porelszívással, akkumulátoros áramellátással stb. Nálunk ezek a gépek még kevésbé ismertek, pedig a munka gyorsítása, könnyítése mellett jó megoldást nyújtanának a polisztirol lemezek átcsiszolásakor keletkező, környezetbe kerülő csiszolatpor minimalizálására is. Nyugat-Európában például a Rokamat gépeit használják jellemzően.

 

Homlokzati hőszigetelések gépesítésének lehetőségei

Ragasztó bekeverése

Elsősorban a folyamatos üzemű horizontális keverők ajánlhatóak, mint jobb alternatívák a megszokott gépbe fogott keverőszárral és habarcsosvödörrel szemben. Ezeknek a horizontális keverőknek a legfőbb előnyük, hogy ugyan a munka kezdetén be kell állítani a vízmennyiséget és a kívánt konzisztenciát, utána viszont csak arra kell figyelni, hogy mindig legyen megfelelő mennyiségű szárazanyag (ragasztótapasz) a gép garatjában. A gép automatikusan adagolja a kívánt vízmennyiséget, és tetszés szerinti mennyiségű bekevert anyagot vételezhetünk belőle, a munka üteme szerint. Másik előnyük, hogy megfelelő habarcsszivattyúval együtt alkalmazva komplett összehangolt géplánc alakítható ki a ragasztó felviteléhez és szórásához. A piacon található horizontális keverők közül homlokzati hőszigetelés bedolgozásához egyértelműen a kisebb gépek a jó választások, például a PFT Lotus XS, ami akár egy kombi személyautóban is kényelmesen elfér.

 

Homlokzati hőszigetelések gépesítésének lehetőségei

Ragasztó felvitele a hőszigetelő lap hátoldalára

Ehhez a feladathoz egy szabályozható sebességű csigás habarcsszivattyú a jó megoldás, a tömlő végén a ragasztó felviteléhez alkalmas pisztollyal. A legoptimálisabb megoldás, ha a habarcsszivattyú garata közvetlenül a horizontális keverő alá kerül, így a megkevert friss anyag egyből átkerül a szivattyúba. Fontos, hogy az anyagtovábbítás sebességét a nekünk kényelmes mértékre állítsuk, úgy, hogy kényelmes kézmozdulatokkal, folyamatos, megfelelő vastagságú hurkát kialakítva tudjuk felvinni a ragasztót a hőszigetelő lap hátoldalára. Cégünknek a PFT Swing M és a Turbosol T7 habarcsszivattyúkkal van a legtöbb tapasztalata, de más Putzmeister, M-tec, Inotec, Wagner vagy más gyártók hasonló habarcsszivattyúi is megfelelő megoldást jelenthetnek.

 

Homlokzati hőszigetelések gépesítésének lehetőségei

Ragasztó szórása a hőszigetelés felületére

Ebben a kérdésben egy az egyben az előző pontokban megismert gépláncra, azaz a horizontális keverőre, illetve elsősorban a habarcsszivattyúra lesz szükség. Az elsődleges különbség az, hogy a szóráshoz alkalmas pisztolyt kell a tömlő végén alkalmazni, illetve, hogy a szóráshoz levegőre is szükség lesz. Ezért a gépláncot mindenféleképpen ki kell egészíteni egy kompresszorral, amely a szóráshoz szükséges levegőt, illetve nyomást biztosítja.

Felmerülhet a kérdés, hogy vakológépet, vagyis folyamatos üzemű keverőszivattyút alkalmazhatunk-e erre a feladatra. Akinek van vakológépe, annak érdemes egy próbát tennie, és akár jó is lehet, de nem feltétlenül ez az optimális megoldás. Egyrészt nem állítható az anyagtovábbítás sebessége, másrészt jóval kevesebb idő jut az anyag átkeverésére. Előbbire, azaz az anyagtovábbítás sebességére a csiga-csigaköpeny lehet a megfelelő választás, például 4-2-es csiga-csigaköpeny alkalmazása a szokásos 6-3-as helyett, míg utóbbin valamennyit javít, ha a vakológépet kiegészítjük egy a csiga alá szerelt utókeverővel. Ami még nehezíti a vakológép alkalmazását, az annak az áramigénye. A nálunk elterjedt gépek esetén ez 3×25 Amper, aminek a biztosítása – különösen kisebb felújítások esetén – plusz feladat és költség.

 

Színvakolat szórása

Gyakorlatilag az összes vödrös színvakolat kiszórható a fent említett habarcsszivattyúkkal és kompresszorral. Ebben a munkafázisban a nehézséget a megfelelő felszórt anyagmennyiség eltalálása jelenti. Ha sok anyagot szórunk fel, akkor annak strukturálása előtt abból vissza kell szedni, ha túl keveset, akkor kézzel kell további anyagot felvinni. Minél több kézi anyagfelvitelre vagy visszavételre van szükség annál kevésbé nyertünk a gépi felvitelen. Természetesen az adott anyaggal és géplánccal szerzett gyakorlat sokat finomít a folyamaton. Fontos azonban megemlíteni, hogy a különböző termékek között jelentős különbség van a tekintetben, hogy mennyire toleránsak a felvitt anyagmennyiség eltéréseire. Van olyan termék, mellyel már az első munkán is teljesen reális, hogy a felszórt anyagot úgy tudjuk szépen kistrukturálni, hogy abból nem kell sem visszavenni, sem ahhoz hozzátenni.

Remélem segítséget nyújtott a lehetőségek feltérképezése, további, konkrét termékekkel, gépekkel szerzett tapasztalatok, lehetőségek tekintetében szívesen állunk rendelkezésére.

Fábián Zoltán okl. építőmérnök

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog