filmszemle

2013. november 29.

Karácsonyi ajándék az Építésijog.hu Figyelő-előfizetőknek

Karácsonyi ajándék az Építésijog.hu Figyelő-előfizetőknek

Mindenki, aki megrendeli az Építésijog.hu Figyelő szolgáltatást, és 2013. december 20-ig befizeti a díjat, 2014. évre szóló szaklap-előfizetést kap ajándékba: választhat a vezető hazai építész-folyóirat, a Metszet, valamint a tematikus lapszámokkal megjelenő Építési Megoldások lap közül. 

Az Építésijog.hu Figyelő előfizetéses szolgáltatásával az építőipar szereplői figyelemmel kísérhetik a jogszabályváltozásokat, továbbá gyakorlatias és pontos iránymutatást kapnak arra, hogy a bekövetkezett módosítások miatt milyen módon kell átalakítaniuk gyakorlatukat. Így a mai, néha meglehetősen kaotikus jogszabályi környezetben is mindig felkészülten dönthetnek egyes kérdésekben, elkerülhetik a bírságokat és egyéb joghátrányokat.

Az Építésijog.hu Figyelő előfizetői hírlevél formájában értesítést kapnak az építési tevékenységet érintő minden jogszabályváltozásról, azok közzétételét vagy hatályba lépését követő néhány napon belül. Ezen túl a portál Figyelő rovatának cikkeiben a változásokról hétköznapi nyelven megfogalmazott jogszabály-értelmezéseket kapnak, melyek kifejezetten a változásokhoz történő gyors alkalmazkodást segítik. Az előfizetők hozzáférhetnek továbbá a Fogalomtárhoz, ami az építési jogi fogalmak pontos értelmezését és használatát könnyíti meg, valamint az Általános tájékoztatók anyagaihoz is, melyek tematikus rendszerben dolgozzák fel az építésügy szereplőit érintő, gyakorlati problémákat.

Akik egy évre fizetik elő az Építésijog.hu Figyelő szolgáltatást, a fentieken kívül hozzáférést kapnak az Építésügyi hatósági útmutató 2013 (Az építésügyi hatósági eljárások és a szankciórendszer) című digitális kiadványhoz is, melynek tartalma a jogszabályváltozásokat követve folyamatosan frissül. Tekintettel arra, hogy a kiadvány aktualizálása az év végével lezárul, az Építésügyi hatósági útmutató 2014 kiadást is megkapják mindazok, akik most fizetnek elő egy évre az Építésijog.hu Figyelőre! (A digitális kiadványba itt lehet belelapozni: https://digitalstand.hu/epitesugyihut )

 

Részletes tájékoztatás az Építésijog.hu Figyelő előfizetéséről itt található: http://epitesijog.hu/elofizetes

 

Karácsonyi ajándék az Építésijog.hu Figyelő-előfizetőknekKarácsonyi akciónk keretében most minden Építésijog.hu Figyelő-előfizetőnek egy éves szaklap-előfizetést ajándékoz az Artifex Kiadó!

 

 

 

 

 

Karácsonyi ajándék az Építésijog.hu Figyelő-előfizetőknekA Metszet egy éves előfizetésének értéke: bruttó 4900 Ft

A megjelent lapszámokról itt található információ:

http://epitesimegoldasok.hu/index.php?id=metszet

A lap digitális változatába itt lehet belelapozni:

https://digitalstand.hu/metszet

 

 

 

 

Karácsonyi ajándék az Építésijog.hu Figyelő-előfizetőknekAz Építési Megoldások egy éves előfizetésének értéke: bruttó 1995 Ft

A megjelent lapszámokról itt található információ:

http://epitesimegoldasok.hu/index.php?id=20100428epitesi_megoldasok

A lap digitális változatába itt lehet belelapozni:

https://digitalstand.hu/epitesimegoldasok

 

 

 

 

Amennyiben élni kíván az akciós lehetőséggel, az Építésijog.hu Figyelő előfizetésekor a megjegyzés rovatba írja be, hogy a fentiek közül melyik szaklap egy éves előfizetését szeretné ajándékba kapni.

(Figyelem, az ajándék szaklap-előfizetés azoknak is jár, akik már most rendelkeznek Építésijog.hu Figyelő-előfizetéssel – és azt nem valamilyen korábbi akciós vagy kedvezményes konstrukció keretében kapták. Ha élni kívánnak az akciós lehetőséggel, az info[kukac]artifexkiado.hu címen legyenek szívesek jelezni, hogy melyik szaklapot szeretnék kapni.)

Reméljük, a fenti lehetőséggel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Ön hiteles információk és szakmai ismeretek birtokában tudjon dolgozni 2014-ben! Sikerekben gazdag új esztendőt és boldog karácsonyt kívánnak

az Építésijog.hu, a Metszet és az Építési Megoldások

szerkesztői 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog