filmszemle

2022. október 13.

Korszakok találkozása – plébániaközpont, Sierning, Felső-Ausztria

Korszakok találkozása – plébániaközpont, Sierning, Felső-Ausztria

A Sierningben épült plébániát tervező Arkform építészei elszánt alkotási vággyal, és az ehhez dukáló tapasztalattal változtatják meg egy falu főterét, szabnak át kikötői területeket, dizájnolnak át a cégszékhelyeket, vagy építenek át hegyi szállodákat.

A felső-ausztriai Sierning főterét – ahol ma az önkormányzati hivatal és a zeneiskola is működik – a Szent István-plébániatemplom régi, hatalmas várként uralja. Félig gesztus, félig párbeszéd – az új épület mintha átölelné a templomot. Az embernek az az érzése, mintha a két építmény két különböző időből származna, amelyek itt, Sierningben találkoztak. Mind a megjelenés, mind a kialakítás rendhagyó, a nagy erkélyablakok délre néznek, a bejárat a templom udvarára és az apszis gyönyörű homokkő falára.

Korszakok találkozása – plébániaközpont, Sierning, Felső-Ausztria

A plébániaközpont földszintje, amelynek bejárata a kis főtérre vezet, rendezvényeknek, eseményeknek szolgál helyszínül. Az épület bal oldalán elhelyezett ülőalkalmatosságok pihenésre hívják az itt elhaladókat, jobb oldalon pedig a nyitott konyha kínál lehetőséget közös sütésre, ünneplésre, beszélgetésre. Az építkezést nagyrészt maga az egyházközség finanszírozta, ezért óvatosak voltak a kivitelezésre szánt keret meghatározásával. Tudják, hogy ma, 5 évvel a megvalósítás után ugyanez a beruházás már kétszer annyiba kerülne.

Korszakok találkozása – plébániaközpont, Sierning, Felső-Ausztria

 

Félig gesztus, félig párbeszéd

A linzi tervezőiroda, az Arkform tervezőit személyes kötődés is vezette a munka során. Klaus Landerl, az Arkform alapító partnerének szülei éppen ebben a templomban házasodtak össze, maga is a szomszédos faluban él jelenleg. „A terveink rendhagyó párbeszéden alapultak, mert a templom lelkésze is hozzáértő, műszaki ember.” Törekedtek a templom és az új épület egységes megjelenésére, így a kőburkolat mellett, amely a templommal való összhangot hivatott erősíteni, a színstabil alumíniumburkolatra esett a választás. A kis hajlásszögű tetőre belső ereszcsatorna-kialakítással bronzszínű Prefalz, míg a homlokzatra Prefabond alumínium kompozit lemez került.

Korszakok találkozása – plébániaközpont, Sierning, Felső-Ausztria

Az Arkform csapatának építészetét, látásmódját minden egyes projekt formálja valamilyen módon. Ezek sorában jelentősebb, „radikális” változást hozott egy, a zöld gondolkodásmód alapján felépített gyártóüzemen végzett munka. Az épület befejezte óta minden egyes esetben hangsúlyozzák a fenntarthatóság szükségességét. „A fenntarthatóság azonban nem egy általános elv, hanem minden projekt esetén egyéni, testre szabott döntések sora. Hisszük, hogy a felújítás fogalmába az értékek megőrzése is beletartozik. Inkább egyetlen egy projektbe mélyedek el, mintsem hogy három felületes kerüljön ki a kezem közül. Ebből a munkamódszerből barátságok is születnek; a nap végén pedig az számít, amit együtt csináltunk.”

Korszakok találkozása – plébániaközpont, Sierning, Felső-Ausztria

 

Prefabond és Prefalz összhangja

A Prefabond alumínium kompozit lemezt anyagának és gyártási eljárásnak köszönhetően nagy felületeken is állandó egyenletesség és tartósság jellemzi, ami homlokzatburkolatok esetén különösen fontos, emellett kiemelkedően magas tűzvédelmi követelményeknek is megfelel. A P.10 kiváló minőségű felület tartóssága a coil coating eljárásból adódik, ez a bevonat évtizedeken át védi a lemezt az időjárás hatásaitól, a szennyeződésektől, és felelős azok színtartóságáért.

A Prefalz alumíniumburkolat, amely akár tetőn, akár homlokzaton jól mutat, alacsony hőfokon is könnyen formálható, íves tetőtől a bonyolult tetőfelépítményekig, kupolatetőkig vagy nagy felületű tetőkig változatos és kreatív felhasználási lehetőséget kínál.

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog