2012. július 20.

Természetes, esztétikus és költségkímélő fényforrás

Természetes, esztétikus és költségkímélő fényforrás

A fénycsatornák a ház bármelyik olyan szegletébe eljuttatják a fényt, amelyek közvetlenül nem határosak a tetővel, legyen az folyosó, gardrób, lépcsőház vagy fürdőszoba. A villanyszámla csökkenthető, az energia megtakarítása pedig a környezetet is kíméli. A fényes helyiségek az ingatlan értékét is megemelik.

Kedélyállapotunk, szervezetünk ellenállóképessége is múlhat a megfelelő minőségű világításon otthonunkban, irodánkban, hiszen életünk 90%-át falak között töltjük. Ma már bármilyen helyiségben élvezni tudjuk a természetes fény áldását, melynek ráadásul sem áramköltsége, sem környezetterhelő hatása nincs. Ezen kívül kedvünk és a közérzetünk is javul tőle – írja a Velux közleménye.

Kedélyállapot- és közérzetjavító fényre nemcsak a falakon kívül van szükségünk

A melengető napsugarak amellett, hogy felderítenek, arra késztetik szervezetünket, hogy az D-vitamint termeljen, így növelve testünk védekezőképességét a rák, a csontritkulás, az angolkór, a diabétesz és sok más betegség kialakulása ellen. Mindennapjaink legnagyobb részében viszont falakon belül tartózkodunk – a természetes fény azonban a zárt helyiségekben is éppolyan jótékony hatással lehet ránk, mint ha a szabadban lennénk.

Szervezetünknek sem mindegy, mivel világítunk

Sokan nem gondolnák, de a mesterséges fények több kárt okozhatnak szervezetünknek, mintha homályosságban tartózkodnánk: a rideg, erős világítás szemünket rövidtávon csak elfárasztja, hosszabb távon azonban károsíthatja is. A túl sok, mesterséges fény frusztrálttá tehet, ha felborul a nappalok és éjszakák fényviszonyaival összehangolódott szervezetünk természetes ritmusa. Mindemellett nemcsak testünket viselheti meg a mesterséges fény, de környezetünket is, hiszen a világítás jelentős áramfogyasztást követel meg. Földünk energiáival, ahogy a sajátunkkal is, takarékosan kell bánnunk. A természetes fényforrás lehet a kézenfekvő megoldás.

Természetes, esztétikus és költségkímélő fényforrás  Természetes, esztétikus és költségkímélő fényforrás

Előszoba fényviszonyai fénycsatornával és anélkül

 

Engedjük be a napfényt a szobáinkba, az irodába – még akkor is, ha valamelyik helyiségben nincsen ablak

A fény a padlás felől is jöhet. A fénycsatornában az "izzó" maga a Nap, így természetes fényt biztosít olyan szobákban is, ahova amúgy nem jutnának el a napsugarak. A Velux fénycsaatornája tizennégyszer több fényerőt nyújt, mint egy hatvan wattos izzó, de nem terheli a villanyszámlát, és így a környezetet is kíméli.

"A megfelelő mennyiségű természetes fény jó fizikai és lelki közérzetünk biztosításához is elengedhetetlen. A fénycsatorna az elektromos izzókénál több, ráadásul természetes fényt biztosít az épületben. Azokban a helyiségekben, ahol fénycsatorna szolgáltatja a fényt, a világosság nem csak hívogató, de a mesterséges megvilágítást napközben akár szükségtelenné is teszi. Segítségükkel a padláson keresztül minden helyiség megvilágítható, azok a szobák is, amelyeknek nincsenek hagyományos ablakai. A fénycsatorna a napfényt ingyen, korlátlan mennyiségben viszi be az épületbe, tehát nincsen szükség elektromos fényforrásra napközben" – idézi a közlemény Tornóczky Mónikát, a Velux Magyarország Kft. építészét.

Természetes, esztétikus és költségkímélő fényforrás – bármely sötét helyiségbe

A fénycsatornák a ház bármelyik olyan szegletébe eljuttatják a fényt, amelyek közvetlenül nem határosak a tetővel, legyen az folyosó, gardrób, lépcsőház vagy fürdőszoba. A villanyszámla csökkenthető, az energia megtakarítása pedig a környezetet is kíméli. A fényes helyiségek az ingatlan értékét is megemelik. A fénycsatorna esztétikailag is megállja a helyét: külső eleme harmonikusan illeszkedik a tetőfelületbe, megjelenése a tetőtéri ablakokéhoz hasonló. A napsugarakat egy fényvisszaverő bevonattal ellátott merev vagy rugalmas cső továbbítja a mennyezetbe szerelt szóróegységhez, mely diszkrét megjelenésével bármilyen belső kialakításhoz illik. A fénycsatornák egyszerűen és gyorsan beépíthetők, akár utólag is, a tetőn keresztül érkező napsugaraknak köszönhetően így az ablaktalan helyiségek is fényárban úszhatnak!

Természetes, esztétikus és költségkímélő fényforrás  Természetes, esztétikus és költségkímélő fényforrás

Az ideális fényviszonyok kiszámítása néhány percig tart

Néhány perc alatt felmérhetjük, pontosan mennyi fényre, milyen típusú és mennyiségű fényforrásra van szükségünk az egyes helyiségekben. Ehhez nem kell mást tenni, mint a Velux fénycsatorna-kalkulátora segítségével kiszámítani az ideális fényviszonyok megteremtéséhez szükséges fénycsatorna típusát és mennyiségét, amely az egyes szobák adatai alapján részletes tájékoztatást ad a sötét helyiségek szükségleteiről. Mindehhez első lépésben meghatározhatjuk, földrajzilag hol helyezkedik el otthonunk, amely a napfényes órák száma miatt fontos kiindulási alap. Ezt követően beállíthatjuk az adott helyiség pontos paramétereit, így a típusát, méreteit, a tető tájolását és hajlásszögét, valamint a fénycsatorna hosszát és a tetőfedő anyag típusát.

A kalkulátor használatával így már az otthoni tervezgetés első szakaszában egyszerűen, szakember bevonása nélkül is képet kaphatunk a tervezett átalakításhoz szükséges tételekről. 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog