2014. június 04.

Újra élettel teli az Akvárium

Újra élettel teli az Akvárium

Március végétől a budapestiek ismét birtokba vehették a népszerű közösségi találkozóhelyet: az újjáépített Erzsébet teret és a hozzá kapcsolódó Akvárium szórakoztatóközpontot. A beruházás során teljes körűen felújították a létesítményt, valamint a korábban szerkezetkész területek befejező munkáit is elvégezték.

Az építkezés során három darab Hörmann ALR Vitraplan kaput, illetve – a felnyíló kapuk kiegészítéseként – ugyanebből az anyagból (Hörmanntól származó) és osztással kialakított egyedi nyílászárót építettek az Akvárium Klubba. Nehéz feladat volt ennek megoldása, hiszen a tervező egy, a gyári kivitelben nem létező nyílóajtót is megálmodott, aminek tökéletesen illeszkednie kellett a gyári kapuk megjelenéséhez. Ennek a legyártására az Épkar Zrt. a Kapuprofi Kft.-t bízta meg, akik erre megoldást tudtak adni, mint ahogyan az egyedi kivitelű, de a gyári kinézettel teljesen megegyező spalettaburkolatokat is elkészítették.

Újra élettel teli az Akvárium

A megbízó Erzsébet Vagyonkezelő Kft. számára fontos volt, hogy a megbízott szakcég képes legyen egymaga szakszerűen elvégezni a beépítést, amit a Hörmann termékeket forgalmazó és beépítő, nagy tapasztalattal rendelkező Kapuprofi Kft. kiválóan megoldott. Az üzemelői igényekhez igazodva szekcionált garázskapura volt szükség annak érdekében, hogy a vendéglátópultok terasz felé megnyitása – a meglehetősen korlátozott belső térben – kialakítható legyen. Az átlagos megjelenésű szekcionált garázskapuk azonban esztétikailag nem illettek volna bele az építészeti koncepcióba – rövid keresés után találtak rá a Hörmann által forgalmazott ALR Vitraplan kapura, mely az üzemelői és az építészeti igényeknek is megfelelt. Mindezek mellett a Hörmann termékeinek kiemelkedő megbízhatósága, minősége, valamint a rugalmas magyarországi szervizhálózat győzte meg a beruházót arról, hogy Hörmann termékeket építtessenek be a generálkivitelezővel.

A megrendelő, a kivitelező és az alvállalkozó közötti együttműködés egyedülállóan gördülékeny volt. A tervező megadta az elvárt megjelenési rajzokat, és az Épkar Zrt. által megbízott Kapuprofi felmérése alapján a gyár elkészítette a kapuk pontos rajzait. A mellettük lévő egyedi nyílókapu és a kapuk körüli falrész terveit a Kapuprofi a gyárral közösen alakította ki. A projekt nagyon jó példa a magyar szakkereskedő és a német gyártó gyors, hatékony, pontos együttműködésére.

A kedvelt Akvárium Klub nemcsak építészetileg, hanem a kínált szolgáltatások tekintetében is megújult. A klub a kortárs képzőművészet, a színház és más előadások rendszeres színhelye is lesz: az üzemeltetők szándéka szerint hétvégente gyerekprogramok, színielőadások, illetve különböző pódiumbeszélgetések is szerephez jutnak. A klub előterében, a mesterséges tó alatt nyíló Aqua Bisztró már a korai órákban reggelivel, később napi menüvel,

illetve bisztrókonyhával várja a vendégeket. Az innovatív megoldások tekintetében a helyszínen 4G mobilinternetet lehet használni, az élő, internetes közvetítés segítségével pedig számos programot a közönség akár otthonról is figyelemmel kísérhet.

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog