2014. szeptember 08.

Száztíz éve termelnek mészkövet Dorogon, és még majd ugyanennyi évig fognak is

Száztíz éve termelnek mészkövet Dorogon, és még majd ugyanennyi évig fognak is

Bányásznapon a dorogi mészkőbányászat 110 éve előtt tisztelgő emlékhelyet avatott a Baumit. Jövőre Maurer-Klimes Attila tervei szerint épül „Tisztelet azoknak, akik a köveket új életre keltik" –felirattal emlékmű. Háromosztatú a mű, középen a kőtömböket óriás ék hasítja szét.

Jövőre lesz 110 éve annak, hogy Dorogon kőbányászat folyik, a művelés 2000. óta a Baumit Kft.-nél zajlik. Mint a lenyűgöző terű bányát látogatva megtudhattuk, az ötvenmilliót tonna kő még mintegy 80-100 évre elegendő. Az itt termelt követ nemcsak a magasépítésben használják, legnagyobb mennyiségben az út és vasútépítés, vízépítés (árvízvédelem) igényli, de a mészkőlisztet még az élelmiszeripar is használja (például a cukorgyártás, takarmányelőállítás).

A pályázatról

A zsűri a beérkezett terveket nagyon színvonalasnak találta, és javasolta a kiíró Baumit Kft-nek, hogy adjon lehetőséget több pályázó elismerésére. A vállalat ezért, az eredeti 370 ezer forintos keretet 700 ezer forintra emelte, így a kétszázezer forintos első díj mellett négy, egyenként százezer forintos díjat nyertek el a legsikeresebb pályázók: Restyánszky Attila, Széri-Varga Géza, Varga Anikó és Végh Sándor. Alapítottak egy közönségdíjat is, melynek szavazói a bányásznapi ünnepség résztvevői és a Baumit dolgozói voltak. Ezt a díjat Kocsis Miklós terve nyerte el.

Száztíz éve termelnek mészkövet Dorogon, és még majd ugyanennyi évig fognak is

Száztíz éve termelnek mészkövet Dorogon, és még majd ugyanennyi évig fognak is

 

Az avatásról

Az emlékmű a vállalat központjának bejáratánál lesz, mindenki által látogatható területen. Majdani helyére a szeptember 5-i Bányásznapon egy emlékkövet avatott fel Illy Gábor, dr. Völner Pál országgyűlési képviselő és dr. Tittmann János dorogi polgármester.

Dr. Völner Pál ünnepi hozzászólásában elmondta, hogy szerencsések a kőbányászok, hiszen a kő örökkévaló. Ebben a térségben régi idők óta bányásztak követ, a világ sok országába szállítottak. Ha a jövőről gondolkodunk, a kőbányászat nagy jelentőséggel bír. Főleg, ha mint itt is, munkahelyteremtéssel, európai minőségű termékekkel, exporttal jár.

Dr. Tittmann János, Dorog polgármestere beszédében a kőbányászatot nemcsak elődeink hagyatékából származó értéknek, hanem lehetőségnek is tartotta: ─ Hálás vagyok a Baumitnak, nemcsak gazdasági tevékenységéért, hanem ezért is, mert egy műalkotással támogatja a várost.

Cs.P.

Száztíz éve termelnek mészkövet Dorogon, és még majd ugyanennyi évig fognak is

 

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

épjog