filmszemle

2010. augusztus 04.

Falazóelemek kedvezményesen az árvízkárosultaknak

Falazóelemek kedvezményesen az árvízkárosultaknak

A sikeres piaci rajtot követően a Techtrend megállapodást kötött az árvízkárosultak megsegítésére a Magyar Vöröskereszttel. Az együttműködés értelmében a cég beszerzési áron biztosítja a szervezet közvetítésével a Porfix falazóelemeket a házukat elvesztő embereknek.

„Bízunk benne, hogy ezzel a felajánlással segíteni tudjuk azokat, akiknek elmosta, vagy megrongálta házát az ár. A Vöröskereszt munkatársai szívesen állnak rendelkezésre bármilyen kérdés, vagy kérés esetén az építőanyagokkal kapcsolatosan a 06-80-911-070-es telefonszámon, hiszen fontos számunkra, hogy mindazokhoz eljusson ez a lehetőség, akiknek valóban segítségre van szükségük. Az anyagok kiszállítása biztosított mivel az árvíz sújtotta térségben kereskedő partnereink támogatják felajánlásunkat.” – idézi a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény Takács Pétert, a Techtrend ügyvezetőjét.

A közlemény a továbbiakban a következőket írja: „Az építőanyag-kereskedelem egyik „újoncának” segítő lépése nem véletlen, hiszen az építőipari helyzet nehézségei ellenére a Techtrend szinte kivételes sikerekről számol be. Az iparági problémák ellenére egyre nő a megrendeléseik száma, és a cég ismertsége. A szlovák Porfix falazóelem márka exkluzív forgalmazója újabb értékesítővel bővítette csapatát, és lezárta első komolyabb projektjét a fővárosban. A Hajós Alfréd uszoda férfi öltözőjének felújításához szállított Porfix falazó anyagokat a Techtrend, ahol új megoldásokat kellett alkalmazni, mert folyamatosan nagy vízmennyiség éri a falakat. Sőt, a nyár elején, az amúgy igen gyenge lakásépítési piacon, egy Reiter Ferenc utcai hét emeletes társasház építkezésén is sikerrel pályázott a Niagara Resort Ingatlan Kft. kereskedő partnerével a külső, vastag falazóelemek beszállítására.

Szakértők szerint tisztán látható, hogy az idei és a jövő év az építőipar letisztulásáról szól, ugyanis a kereslet visszaesése természetes módon, jól láthatóan alakítja át a piacot. Mivel jóval kevesebb az új projekt ebben az időszakban, és inkább a kisebb beruházások jellemzőek, mintegy 30-50 százalékkal estek vissza a megrendelések, amelyek nehéz helyzetbe hozzák a kisebb építőanyag-kereskedéseket. Az építőiparban a nyár egyébként is csendes időszak, a forgalom várhatóan augusztus vége felé nő majd, és egészen októberig lehet nagyobb fellendülés. A várakozások szerint a hazai piac 2012-re stabilizálódik majd” – fogalmazza meg a Techtrend közleménye.

 

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog