2011. január 29.

Szatmáry Kristóf lesz az építésügyért felelős államtitkár

Szatmáry Kristóf lesz az építésügyért felelős államtitkár

Hivatalos helyről meg nem erősített értesülésünk szerint Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának alelnöke lesz az új belgazdasági államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Ebben a minőségében a lakáspolitika területe, és bizonyos mértékben az építésügy is hozzá fog tartozni.

Mint ismeretes, korábban Bencsik János töltötte be ezt a posztot, ahol az energetikai ügyek és a lakáspolitika – s ily módon az építésügy viszonylag tág szelete – tartozott a hatáskörébe. Ő a tavalyi év végétől a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba került át, ugyancsak államtitkári beosztásban, s itt a klíma- és energiapolitikai ügyekért felel, ugyanis az energiaügyek irányítása is átkerült az NGM-ből az NFM-be.

Híreink szerint a lakáspolitika és bizonyos mértékig az építésügy szakmai felügyelete továbbra is a Nemzetgazdasági Minisztériumban fog maradni, Szatmáry Kristóf felügyelete alatt. (Az építéshatósági ügyek azonban – akárcsak eddig – a Belügyminisztériumhoz tartoznak, továbbá megmarad a műemlékvédelem felügyelete a Nemzeti Erőforrások Minisztériumánál, a környezetvédelem és a vízügyé a Vidékfejlesztési Minisztériumnál, a nagyberuházások, a közbeszerzések, az inftastruktúrafejlesztés és a közlekedés pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál – tehát az építőipar ágazati széttagoltsága immár „hagyományosan”, a szakmai szervezetek minden lobbizása ellenére megmarad.)

Szatmáry Kristóf 1975-ben született, feleségével és három fiúgyermekével a budapesti Sashalmon él. Az ELTE-TTK földrajz és az ELTE-ÁJK politológia szakát végezte el, dolgozott a Századvégnél, majd közvélemény- és piackutató céget indított. 2000 és 2002 között a Gazdasági Minisztérium parlamenti titkárságán dolgozott. Ezután visszatért szülei családi vállalkozásába, mely főként élelmiszer-kereskedelemmel, vendéglátással és szállodaipari tevékenységgel foglalkozik. A Vállalkozók Pártja Országos Választmányának elnöki posztját 2005 októberétől tölti be.


Fenti híradásunk után három nappal az MTI is közzétette, hogy aznapi (2011. február 1-i) hatállyal a köztársasági elnök kinevezte a belgazdasági államtitkári posztra Szatmáry Kristófot. (A szerk.)

sajátjaink

nyerjenabaumittal

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás