2011. március 07.

Készül az új otthonteremtési program

Készül az új otthonteremtési program

A kormány még az első félévben kidolgozza az Otthonteremtési Tanácsadó Testület javaslatai alapján az új otthonteremtési programot, mely 10-12 eszközzel lendítené fel a lakásépítést – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Fundamenta-Lakásvásárt megelőző szakmai konferencián pénteken.

A rendezvényt hivatalosan megnyitó miniszter arra bíztatta a jelenlévőket, hogy most vásároljanak lakást, három év múlva ugyanis ezt már csak jóval drágábban tehetik meg. Ezzel nem csupán maguknak, hanem a kormánynak is jót tesznek, hiszen hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez – mondta Matolcsy György.

A Tavaszvárás a lakáspiacon 2011 címmel megrendezett ingatlanszakmai konferencia, valamint a vásár egyik központi témája az előtakarékosság volt, ami a szakemberek véleménye szerint sokkal kiszámíthatóbbá teheti a piacot nem csupán a fejlesztők, de a vásárlók számára is. Még mindig kevés beruházó ismeri a lakástakarék konstrukciót, ezen mindenképpen változtatni kell – hangsúlyozta a konferencia egyik előadója, Gergely Károly, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki egyben az Otthonteremtési Tanácsadó Testület elnöke is.

A Lakásvásár rendezvényen a válság három esztendeje alatt soha nem volt még ennyi (130) kiállító, ami egyértelműen pozitív trendet jelez – mondta el Borsi László, a Lakásvásár Médiacsoport elnöke. Bár még korai lenne fellendülésről beszélni, az ingatlanpiac már túl van a mélyponton – emelte ki a szakember.

A Fundamenta névadó szponzorként most vett részt először a vásáron. Standjukon óriási volt a látogatói forgalom egész hétvégén – írja a szervezők által kiadott sajtóközlemény. A Fundamenta-kölcsön iránti fokozott érdeklődés egybevág a cég idei terveivel, hiszen, mint dr. Gergely Károly, a Fundamenta elnök-vezérigazgatója a Fundamenta-Lakásvásár ingatlanszakmai konferenciáján is hangsúlyozta, idén a társaság 32 milliárd forint hitel folyósítását tervezi.

A CIB Bank, mint a rendezvény főtámogatója, immár több éve a vásár meghatározó szereplője. Ezúttal több mint 400 ajándékcsomagot osztott szét a CIB, és a várakozáson felüli számban bonyolítottak le a standnál ajánlattétellel végződő tárgyalást, ami az elmúlt évek tükrében is jó előzetes eredmény. Árva András, a CIB Bank lakossági üzletágának üzletfejlesztési vezetője elmondta, legtöbben a CIB FIX 3 forinthitel iránt érdeklődtek, melynek törlesztőrészlete kiszámítható, 3 éves periódusonként rögzített.

Vadas Eszter, az Autoker Holding értékesítési vezetője szerint mindenki örült, hogy ilyen sokan voltak a vásáron. A regisztrációk száma és minősége alapján több adásvételre is számít az Autoker, amely a Marina Part IV. ütemével volt kint a rendezvényen. Vadas Eszter hozzátette, a látogatók – ahogy a piacon is – egyrészt az olcsóbb 20 milliós kategória, másrészt az ennél jóval drágább lakások iránt érdeklődtek.

Kricsfalussy Tamás, a Nanette Csoport értékesítési vezetője elmondta: „Másfél évvel ezelőtt voltunk kint utoljára a vásáron, ahhoz képest most sokkal több érdeklődőnk volt. 2800 darab információs füzetet osztottunk szét, a Nanette Viva és a Nanette City Home értékesítői projektenként 300 prezentációt tartottak, 200 látogató bizonyult komoly érdeklődőnek sőt, már egy lakást sikerült is eladni.”

A hétvégén 130 kiállító, valamint különböző programok várták a látogatókat a SYMA Rendezvényközpontban. Ismét nagy sikere volt a Zöld Szigetnek, ahol folyamatos és informatív előadásokkal népszerűsítették az energiatakarékos módokat. A Zöld Színpad folyamatosan teltházzal működött. Mint Kárpáti József, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Tagozatának alelnöke elmondta, hatalmas volt az érdeklődés és csak remélni tudják, hogy a sikeres vásár hozzá tud járulni, hogy idén végre újra növekedjenek az értékesítési számok – írja a közlemény.

 

sajátjaink

sajátjaink

nyerjenabaumittal

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás