2011. július 04.

Új tehermentesítő gyűjtőcsatornák épülnek a fővárosban

Új tehermentesítő gyűjtőcsatornák épülnek a fővárosban

A főváros több kerületében jelentős hálózatfejlesztésre kerül sor 2011-2012 folyamán a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházás részeként, az Európai Unió és a Magyar Állam 85 százalékos támogatásával – olvasható a Fővárosi Önkormányzat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A Fővárosi Önkormányzat beruházásában megvalósuló, megközelítőleg 20 millió eurós projekt eredményeként biztonságosabbá válik a szennyvíz- és csapadékelvezetés. A fejlesztés keretén belül Budapest hat kerületében (II., VIII., IX., X., XI., XIV.), ezek közül több helyszínen az utak felbontása nélkül, úgynevezett sajtolással épül meg mintegy 9 kilométernyi tehermentesítő gyűjtőcsatorna. A munkálatok a Maglódi úton már megkezdődtek, ahol a közlekedők – a megnevezett projekt megvalósítása keretében – július végéig jelentős forgalmi változásokra számíthatnak, a későbbiekben a forgalomtól elzárt területeken folyik a csatornaépítés.

A fővárosi csatornahálózat kiemelt fontosságú elemei a gyűjtőcsatornák, amelyek alapvetően meghatározzák a hálózat kapacitását, illetve a vízelvezetés biztonságát. A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházás részeként zajló fejlesztés során tehermentesítő gyűjtőcsatornák épülnek, melyek elsősorban a biztonságos szennyvíz- és csapadékelvezetést szolgálják, illetve lehetőséget teremtenek a későbbi hálózatfejlesztésekre is. „Ez azt jelenti, hogy a főváros csatornahálózata még megbízhatóbban működhet, azaz egy-egy csapadékosabb időjárás esetén tovább csökken az esetleges elöntések kockázata” – mondta Wertán Zsolt Zoltán, a beruházást lebonyolító Enviroduna Kft. ügyvezető igazgatója.

Az érintett hat budapesti kerületben mintegy 9 km hosszúságban épül új csatornaszakasz. A kivitelezés nagyságrendjére jellemző, hogy a megépülő, a lakossági szennyvízcsatornáknál jóval nagyobb, akár 2 méter átmérőjű gyűjtőcsatornák egyes szelvényeiben akár egy felnőtt is kényelmesen végig tudna sétálni. Az építkezés több helyen érint forgalmas utakat és csomópontokat is – például a VIII. kerületi Baross, vagy a XIV. kerületi Róna utcában –, ezért a tervezés során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a kivitelezési munkálatok a lehető legkevesebb forgalomkorlátozással járjanak a Budapesten közlekedők számára. Ennek érdekében a legforgalmasabb helyeken a hagyományos, nyílt árkos csatornaépítés mellett alkalmazzák majd a kitakarás nélküli, csősajtolásos technológiát is, melynek során fúrópajzs segítségével alakítják ki a leendő csatorna „alagútját”, így nincs szükség a csatorna teljes nyomvonala mentén a felszín megbontására.

 

A csatornaépítés elkezdődött – forgalmi változások a Maglódi úton

Kőbányán, a Maglódi úton május közepe óta tartanak a csatornaépítési munkálatok. Az építkezés első ütemében az Újhegyi út és Sírkert utca között zajlik a csatornaépítés, emiatt a Maglódi útnak ezt a szakaszát teljes egészében elzárták a gépjárműforgalom elől, az Újhegyi út-Maglódi utca csomópontban pedig egy sávra szűkült a közlekedés. Az első ütem előreláthatólag július végéig tart. Az ezt követő második ütem során a Venyige utcáig épül tovább az új gyűjtőcsatorna, amely már nem jár forgalomkorlátozásokkal.

Júniusban a XI. kerületben egy újabb szakasz, a Sárbogárdi úti csatorna kivitelezése is elindult, emellett a kerületben egy további helyszínen, a Beregszász úton is megkezdődnek az építési munkálatok július közepén. A megépülő csatornák nyomvonala nem érint forgalmasabb útvonalakat, így csak kisebb jelentőségű, helyi forgalomkorlátozásokra, terelésekre kell számítani.

 

A beruházás keretében megvalósuló csatornaszakaszok:

Új tehermentesítő gyűjtőcsatornák épülnek a fővárosban

 

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog