2018. december 18.

„A foglalkozás-egészségügy csapatmunka”

„A foglalkozás-egészségügy csapatmunka”

A GINOP 5.3.4-16-2018-00036kódszámú és „Munkabiztonság és a munkaegészségügy komplex fejlesztése az információ, kommunikáció; pénzügy, biztosítási tevékenység; ingatlanügyek; szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokban foglalkoztatottak részére” című Európai Uniós projekt kapcsán osztotta meg gondolatait dr. Felszeghi Sára a foglalkozás-egészségügy és munkabiztonság fontosságáról. Sára egyetemi docens a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán, ahol kutatócsapatot is vezet, mindezek mellett foglalkozás-egészségügyi szakfőorvos.

Jelenleg hol dolgozik, és milyen pozíciót tölt be munkahelyén?

Jelenleg a Miskolci Egyetem egyetemi docense vagyok, és vezető főorvosa az egyetemen működő Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központnak. Több mint 15 évig a foglalkozás-orvostan országos szakfőorvosa voltam, és jelenleg is megyei szakfőorvosa vagyok. Egyetemi docensként foglalkozás-orvostant, egészségfejlesztést, népegészségtant, ergonómiát, környezet-egészségtant oktatok. „A foglalkozás-egészségügy csapatmunka”Végzettségeimet tekintve gyerekgyógyászati, háziorvostani, foglalkozás-orvostani szakvizsgával rendelkezem, emellett jogi tanulmányokat folytattam, illetve az EOQ MNB Minőségi Menedzser, és Minőségügyi Menedzser az Egészségügyben tanúsítással is rendelkezem. Ezenkívül számos más területen dolgozom. Vezetem az Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központot Miskolcon, ami olyan komplex programmal működik, ami 2013-ban Európa legjobb ellátási modellje lett. 2014-ben átvette Franciaország és nemzeti programmá nyilvánította. 2015-ben Finnország is átvette és ennek alapján kért fel Románia és a Moldáv Köztársaság, hogy egyfelől a foglalkozás-egészségügyi törvényük, másfelől a népegészségügyi programjuk megalkotásában vegyek részt. Lehetőségem volt több országban is látni a foglalkozás-egészségügy helyzetét, és azt látom, hogy Magyarország még ma is a megelőző orvoslásnak az élén jár. Bár véleményem szerint nagyon megérett a foglalkozás-egészségügyi jogszabályunk egy foglalkozás-egészségügyi törvény létrehozására. Ezt csak úgy lehet, ha előtte olyan felmérést, kutatást végzünk, ahol meglátjuk azokat a fókuszpontokat, amelyeket figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy egységes és nagyon erős foglalkozás-egészségügyi törvénnyel védjük a szakmát és a munkavállaló egészségét, valamint a munkáltató érdekét, és nem utolsó sorban olyan kapaszkodót adjunk a szakmának, amit egy jól megtervezett, jól koreografált törvény biztosíthat. Mert a jelenlegi jogszabály erre nem mindig alkalmas.

Mi az, amit fontosnak tart a munkavédelemben? Mi az, amit kiemelne?

Amikor a munkavállaló belép egy munkahelyre, addig el sem kezdhetne dolgozni, amíg munkavédelmi oktatáson nem esett át. Sajnos sok helyen azt tapasztaljuk, ha meg is történnek ezek az oktatások, a visszakérdezés elmarad. Lehet, hogy a munkavállaló tudomásul veszi, de nem érti, hogy mit akarnak és mit várnak el tőle. De van még egy nagy probléma: sok munkavédelmi oktatás a technológiára vonatkozik vagy a gépekre, hogyan kell a gépet kezelni, hogy emeljen fel valamit vele stb. De hogy miért így emelje fel, és miért szükséges ez a technológia, arról jelenleg nem esik szó, magyarul nem tudja, miért kell neki egyéni védőeszközt, például zajvédőt használnia. Van olyan is, hogy a vezető jelenlétében fején van a zajvédő eszköz, mikor kiment, leteszi. Tehát a munkavédelmi oktatás részévé kéne tenni azt is, hogy milyen egészségügyi károsodás következhet be akkor, ha ő ezeket a dolgokat nem tartja be, azaz a következményekről is tudnia kellene a munkavállalónak. Ez jelenleg sehol nem követelmény, és nem is tájékozatnak erről vagy nagyon kevés helyen. Viszont a munkáltatónak kötelezettsége van a munkavállalóval szemben. A foglalkozás-egészségügynek is kötelessége elmondania, hogy kérem, ön veszélyes vagy rákkeltő anyaggal dolgozik, a továbbiakban önnek ezeket az előírásokat be kell tartania, ellenkező esetben nagyon súlyos károsodások érhetik, például rákos megbetegedés alakulhat ki.

Itt beszélhetünk a kockázatelemzésről, melynek része a humánfaktor – ezzel a foglalkozás-egészségügyi orvos foglalkozik. Véleményem szerint mindenkire egyénre szabottan kellene kockázatelemzést végezni. Nem elég, ha azt mondom, hogy egy-egy állás milyen kockázatokkal jár, hanem Kiss Pistáról és Nagy Piroskáról külön-külön meg kell állapítani az egyéni kockázatokat. Ugyanis lehet, hogy teljesen egészséges 40 éves emberről van szó, de lehet, hogy van valami krónikus megbetegedése. Erről a munkáltató nem tudhat, a foglalkozás-egészségügyi orvos viszont igen. Egyedül ő tud korlátozási intézkedéseket javasolni, hogy az állapotromlást elkerüljék.

A munkáltatónak kötelezettsége a kockázatértékelés elvégzése. A munka világában szereplőknek minden kockázatértékelés csak biztonságot nyújt. A munkáltatónak, hogy nem lesz munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés, nem kell kártérítést fizetni a családnak, nem kell helyettesről gondoskodni, nem kell majd az illetőnek rehabilitációs munkakört biztosítani, ha visszatér, vagy átképezni egy olyan feladatra, amit a sérült egészsége mellett is tud végezni. A munkavállalónak pedig nem mindegy, hogy 60%-nyi fizetést visz haza, azaz táppénzen van vagy teljes fizetést kap. Ha kórházban fekszik, az pluszkiadásokkal jár attól függetlenül, hogy a kórházi ellátás ingyenes, de a gyógyszert meg kell majd venni, esetleg ételt kell bevinni stb. Nem beszélve a család harmóniájáról – ha bármelyik családtag hiányzik, felborul az egyensúly. Az anyagi és egyéb kiadások mellett vannak az egészségkárosodással együtt járó nehézségek, a munkaképesség részben történő vagy teljes elvesztése. Ha a munkavállaló nem tudja ellátni korábbi feladatát, át kell őt képezni, ami a munkavállalótól is plusz erőfeszítéseket és pluszkiadásokat igényel. Mindemellett a társadalom szempontjából sem mindegy, hogy valaki eltartó vagy eltartott. Nyilván ennek is megvannak a maga gazdasági vonatkozásai.

Tud esetleg mondani pár személyes példát a foglalkozás-egészségügy kapcsán?

Nem is olyan régen történt: jött egy munkavállaló azzal, hogy ő rendben van, ugyan a háziorvosa javasolta, hogy fogyjon, mert el van hízva, és most már diétázik 1 hónapja. A hasmérete mégsem csökken. Vizsgálom a beteget és gyerekfejnyi tumort tapintok a hasában, petefészek rákja volt. Semmilyen panasza nem volt. Ma egy háziorvos 4 órás rendelési idő alatt 40-60, néha 80, de járvány idején akár 100 beteget is megnéz. Így csak tűzoltásra van idő, az akut betegek ellátására, szűrővizsgálatokra alig. A foglalkozás-egészségügyi szakorvosok a munkaköri alkalmassági vizsgálatokon az addig még nem ismert sorsszerű krónikus betegségek 27–31%-át szűrik ki, aminek népegészségügyi szempontból is nagy jelentősége van. Változtatni kellene a kompetenciákon, mert a foglalkozás-egészségügy az a hely, ahol hatékonyabban lehet szűrést végezni. A jelenlegi – az aktív lakosság körében végzett – 10-15%-os népegészségügyi szűréseket akár 98%-ra is lehetne emelni. Persze ha nem adminisztratív tevékenységnek tekintik a foglalkozás-egészségügyi ellátást – sajnos ezt néha a munkáltató is így látja, nem értve, hogy ezek a vizsgálatok nemcsak a munkavállalót, hanem a munkáltatókat is védik. A legtöbb munkáltató azt mondja, hogy neki az a jó orvos, aki nem veszi ki a munkából a munkavállalót, hogy vizsgálatot végezzen, hanem csak aláírja az alkalmasságot igazoló papírt, legfeljebb megméri a vérnyomását. Volt olyan cég, amelyik pont azért bontott velem szerződést, mert nem voltam hajlandó ilyen módon eljárni.

Az ideális az lenne, ha a munkáltató és a foglalkozás-egészségügyi orvos nem lennének közvetlen anyagi függésben. Ez úgy lenne megvalósítható, ahogy például a háziorvosi rendszer is működik, tehát a TB rendszerében kellene létesíteni egy foglalkozás-egészségügyi fiókot. Ide a munkáltató befizetné a pénzt, mégpedig annyit, amennyit a törvény előír, és ettől a pillanattól kezdve a TB kötne szerződést az orvossal, így ellenőrizhető lenne, hogy a szakma szabályai szerint végzi-e az orvos a feladatát vagy nem, és megszűnne a közvetlen anyagi függőség is a foglalkozás-egészségügy és a munkáltató között.

Ön szerint egy ilyen Európai Uniós projekt, mint a GINOP-534 konstrukció, hogyan segíti elő a munkavédelem ügyét az érintett ágazatban?

Bármi történik egy munkavállalóval a munkahelyén, azért egyetemlegesen a munkáltató felelős. A foglalkozás-egészségügyi ellátás szakmai segítséget nyújt a munkáltatónak a munkavállalók egészségének megőrzésében. Ebben nagy jelentősége van a munkahelyi egészségfejlesztésnek, ami a munkavállaló egészségének javítását szolgáló folyamat. Ehhez nem kellenek nagy beruházások, csak odafigyelés a munkáltató részéről. Például a fokozott pszichés terhelésnek kitett munkavállalók számára relaxációs szobát alakít ki, vagy több pihenőt enged a munkavállalónak. Stresszoldó tréningeket, mozgáslehetőségeket biztosít, kezdve a tornától a gyógytornáig, fitness, jóga stb. Bármi jöhet, ami megfelel ennek a célnak, és elnyeri a munkavállaló tetszését, így együttműködését. Nem is kell sok hely hozzá, egy terem elég, ahol például felszerelnek egy bordásfalat, ahol a számítógép előtt dolgozó ki tudja nyújtóztatni magát. Tehát ezek nem nagy beruházások, de jelenleg a jogalkotó nem támogatja a munkáltató ilyen jellegű beruházásait, sőt még adókötelesek is. Tehát nekünk az is célunk ezzel a projekttel, hogy felhívjuk erre a jogalkotók figyelmét és javasoljuk, hogy azoknak a munkáltatóknak, akik erre anyagiakat fordítanak, legyen lehetőségük például az adóalapjukból leírni ezeket a költségeket. Míg a foglalkozás-egészségügyi szolgálat igénybevétele kötelező, addig a munkahelyi egészségfejlesztés nem, így a munkáltatón túl a munkavállaló együttműködésére is szükség van a hatékony egészségfejlesztéshez.

A munkahelyi egészségfejlesztés természetesen nemcsak a mozgásra korlátozódik, hanem az egészséges táplálkozással, a stresszoldással is foglalkozik, illetve a különböző addikciós állapotok megszüntetésre is irányul, mint például dohányzás, túlzott alkohol- vagy gyógyszerfogyasztás, de a szerencsejáték- vagy a számítógép-függőség is egyre súlyosabb probléma. A jogszabály kimondja, hogy napi 6 óránál többet nem lehet számítógép előtt dolgozni, és minden 50 perc után 10 perc össze nem vonható szünetet kell biztosítani a munkavállalónak. (A munkahelyek legtöbbjénél sajnos ez egyáltalán nem így működik.) És még egy érdekes dolog: nagyon kevés az a munkavállaló, aki 6 óra számítógép előtt töltött idő alatt be is fejezi a munkáját – hazamegy és hazaviszi a munkáját is, majd otthon folytatja. Így nem 6, hanem 8-10 órát ül a számítógép előtt, a túlzott igénybevétel miatt pedig rövid idő alatt kialakulhatnak a mozgásszervi, látásbeli és pszichés megbetegedések.

Ezekre a súlyos problémákra keresünk válaszokat. Nagyon fontos, hogy érthető útmutatók készüljenek a munka világának, de emellett a jogszabály módosítására is szükség van. A meglévő rendeletek betartása természetesen alapvető feltétel, de nagyon fontos lenne tudatosítani, hogy nemcsak a képesség és a képzés gazdasági tényező, hanem az egészség is! Az egészséges munkavállaló jobban teljesít, ami nagyobb termelékenységet, így több profitot hoz a cégnek is.

Mi a helyzet a nyugdíjasokkal, illetve az idős munkavállalókkal?

A nemzetközi irodalom általában akkor kezdi el idősödőnek tekinteni a munkavállalót, amikor az összmunkaidejének felét letöltötte, azaz 40 évből ledolgozott húszat. Így ha valaki 25 éves korában elkezdett dolgozni, 45 éves korától idősödő munkavállalónak számít. Az idősödő munkavállalót másképp érik a kockázatok, mint a fiatalabb generációt. Az aktív életkor meghosszabbítására – a 65 éves kor utáni munkavállalásra – az egyetlen lehetőség, ha az idősödő munkavállaló alapvetően másként szemléli az ezzel kapcsolatos intézkedéseket, mint ahogy jelenleg.

Azt szokták mondani, hogy „a jövő a fiatalok kezében van”. Ez így volt egykoron, de a demográfiai adatok alapján már elöregedő korfával rendelkezik az európai, s benne a magyar társadalom – ma sajnos elmondható, hogy a jövő egyre inkább az idősödő aktív lakosság kezében van. Az egészséges korfa piramis alakú – jelenleg azonban urna alakú, azaz nem lesz, aki fenntartja a gazdaságot. Ez ellen három dolog tehető: vagy hozunk munkaerőt más országokból, vagy több gyerek fog születni (nagyon jó családtámogatási programmal ösztönözhető a gyermekvállalás – ez történik most Magyarországon), vagy az aktív életkor meghosszabbításával lehetővé tesszük, hogy az emberek tovább dolgozzanak.

A munka világának is feladata az aktív életkor meghosszabbítása, amivel szorosan összefügg az idős emberek társadalmi megbecsülése. Gondoljunk bele: valaki tegnap még 64 éves és 364 napos egyetemi tanár, asztalos, nővér stb. volt. Ma 65 éves, és elmegy nyugdíjba. Mi történik? Nem nyugdíjas ápoló vagy nyugdíjas egyetemi tanár vagy nyugdíjas asztalos lesz, hanem csak nyugdíjas. Mit is teszünk ezzel? Tömeggé silányítjuk az egyéni értékeket. És akkor csodálkozunk, hogy az a társadalom hátára, vállára nehezedik. Meg kellene tartani ezeket az értékeket! Ha nem másra, hogy tanácsot adjon a fiataloknak, átadja a tapasztalatait annál a cégnél, ahol előtte dolgozott. Vagy ha az utcában lakik olyan család, ahol kisgyerek van, az illető pedig tanár volt, akkor reggel elviheti, délután hazahozhatja a gyereket, és tanulhat, játszhat vele addig, míg a szülők hazaérnek. A nyugdíjas tanár is fontosnak érezné magát, és a gyerek helyzete is megoldódna. Egy kedves barátnőm (aki mellesleg 87 éves és magyar irodalom szakos tanárként ma is felkészít egyetemre diákokat) azt mondta: az ember nem attól öregszik meg, hogy elmúlik felette az idő, hanem attól, ha már semmi tennivalója nincs, ha már nincs célja!

Mit üzenne a munkáltatóknak és munkavállalóknak?

Én azt szeretném, ha a munka világában lévő minden ember elégedett lenne a helyzetével! Azt szoktam mondani: nem jó, ha a munkáltató nem ért egyet vagy nem találja fontosnak a foglalkozás-egészségügyet, de ennél nagyobb baj, ha a munkavállaló sem tartja ezt fontosnak. A munkavállaló pedig akkor nem tartja ezt fontosnak, ha foglalkozás-egészségügy és munkabiztonság szempontjából nem kap meg mindent, amit a szakma szabályai megkövetelnének.

A foglalkozás-egészségügy egy multidiszciplináris szak; több szakvizsgám is van – ebből a legkomplexebb és legnehezebb szakvizsga a foglalkozástan szakvizsgám volt. Itt toxikológiától ergonómiáig, pszichés megterheléstől zajártalomig mindenről mindent tudni kell, ismerni kell az összes belgyógyászati kórképet és emellett minden olyan lehetőséget, amivel ezek megelőzhetők. A foglalkozás-egészségügy csapatmunka – itt mindenki egy fogaskerék, ahol megvan a feladata a munkáltatónak, a munkavállalónak, a munkabiztonságnak és nyilvánvalóan a foglalkozás-egészségügynek is. Ezért nincs olyan, hogy én „felsőbb rangú” vagyok, mint a foglalkozás-egészségügy vagy a munkáltató, ebben a kérdésben mindenki egyforma, és mindenkinek a legjobb tudása szerint kellene eljárni.

(X)

A projekt hivatalos honlapján a későbbiekben további hasznosinformációkat talál: www.jklmbiztonsag.hu

Munkavédelem: „Nagyon fontosnak tartom a tudatosítást és a szemléletformálást!”

sajátjaink

sajátjaink

 

sajátjaink

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás