2014. június 16.

Bécs fekete gyémántja

Bécs fekete gyémántja

Nem mindennapi látványt nyújt a bécsi Gazdasági Egyetem campusának nyugati bejáratánál lévő, ősszel megnyitott legújabb létesítmény; az alumínium- és üvegtükörrel borított hatemeletes épület méltán pályázhat „a vidék legszebb épülete” címre.

A progresszív spanyol No.Mad Építésziroda tervei alapján készült épület nemcsak formailag, de anyaghasználatában is kihívást jelentett az érdekes projekt megvalósítóinak. Az Európa egyik legnagyobb, összesen 100 ezer m2-en elterülő egyetemi épületegyüttesének hatodik tagját – mintegy 4500 m2-nyi alumíniumtükör homlokzata miatt – nevezték már fekete gyémántnak, tükörszobának és bűvös kockának is. Minden esetre mára nemcsak a szomszédban hirtelen kibontakozó, Zaha Hadid tervezte rendhagyó könyvtár nyújt izgalmas látványt a környéken, hanem a környezetét a homlokzatában visszatükröző, új, fekete kockákból álló épület is.

Bécs fekete gyémántja

Az épületegyüttes első Prefa homlokzatot hordó tagja a keleti oldalon lévő, a japán Hitoshi Abe, Sendai Építésziroda által jegyzett épület volt, melynek homlokzatára a Prefa standard színeiből választott fekete-fehér burkolatot ragasztottak függőleges sávokban.

Bécs fekete gyémántja 

 

Tükörjáték a kazettás szerkezeten

Nem csupán látványban hoz különleges megoldást a feketén csillogó épület, de műszaki megoldásaiban sem megszokott. Az optikailag különleges hatást a speciális homlokzati konstrukció és a választott különleges színek együttesen adják. Normál esetben az alumínium homlokzatburkolatok konzolos alszerkezetre kerülnek, ám a spanyol építészcsapat a kazettás kialakítás mellett döntött. Összesen 400 darab egyedileg szabott, különböző méretű kazetta borítja a homlokzatot, amelyek különleges, kazettás szerkezetre rögzítve kötik össze az ablakokat. A legnagyobb ilyen kazetta 4×1,2 méteres.

Bécs fekete gyémántja

A 4 mm vastagságú, kül- és beltéren egyaránt alkalmazható alumíniumburkolat simán és hajlítva is beépíthető. A csúcstechnológiával készült szendvicspanelek 3 milliméteres vastagságú védőfóliával ellátott polietilén magját két oldalon 0,5 mm-es, kétrétegű lakkozással ellátott alumíniumelemek védik.

Az egyedi rögzítési megoldás mellett a homlokzatra a No.Mad tervezői olyan felületet képzeltek el, aminek csillogása szinte vetekszik az üvegfelülettel – így esett a választás az egyedi gyártású, 50 százalékos fényvisszaverő képességű mélyfekete burkolatra.

Bécs fekete gyémántja

 

Ökológia és fenntarthatóság a fókuszban

A látványos effektusokkal kialakított homlokzatú épületek a megrendelő részéről megkívánt építészeti alapelveknek is megfelelnek: ökológiailag, ökonómiailag és szociálisan fenntarthatók. E téren a hangsúly az építéshez használt anyagok tartósságán és teljes élettartama alatti környezetterhelésének minimalizálásán volt, aminek a Prefa alumíniumburkolatai messzemenőkig megfelelnek. Az épület további érdekességét adja a homlokzat csillogása és a beltérbe került látszóbeton sima natúr felületének összhangja.

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog