filmszemle

2013. január 07.

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Egy szakértői vizsgálat során arra kerestek választ: az uszodaépületen megjelenő külső-belső repedések és egyéb vasbeton szerkezeti hibák veszélyeztetik-e az épület állagát, tartószerkezeti szerepük van-e, és miképpen javíthatóak az előállt károsodások? 

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

A monolit parapetre szerelt előregyártott acélszerkezetű csomópontokkal kialakított vasbeton panelek és csomóponti repedéseik

 

A Balaton-felvidéken található szálloda épületegyüttesének (melybe a fedett uszodaépület is tartozik) üzemeltetője jelezte, hogy az ablakok alatt – azaz a parapeten – kívül-belül repedések jelentek meg. Ezért szakértői vizsgálatra adott megrendelést, a vállalkozó-kivitelezővel közösen.

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

A vizsgált épület az épületegyüttesben

 

A tényleges és részletes vizsgálatok, mérések megkezdése előtt az épületszerkezetek azonosítása történt meg. Az uszoda épülete zömében előregyártott vasbeton szerkezetű, kombinálva monolit vasbeton szerkezetekkel. A parapetek szendvicsszerkezetűek, ugyanis a vasbeton pillérek közötti monolit parapetre (előregyártott acélszerkezetű csomópontokkal kialakított) vasbeton paneleket szereltek fel. A nyílászárók hőszigetelő üvegezésű, faszerkezetű, fix ablakok. A belső parapet vízszintes és függőleges burkolata kiegyenlített felületre ragasztott kismozaik, nyílt, tele fugákkal. E fugák, valamint a burkolat repedt meg a szakértői vizsgálatot megelőző időszakban. A helyszíni megfigyelések szerint a repedések szemmel láthatólag nem változtak, nem nyíltak. A helyzetet némileg bonyolította, hogy az épület közvetlen közelében akkortájt építették meg az épületegyütteshez tartozó gázmotort befogadó épületet.

A helyszíni szemle alkalmával mind kívül, mind belül – beleértve a csepegőteret is –, megvizsgáltuk a tartószerkezeteket és az épületszerkezeteket. Műszerekkel a következő méréseket végeztük el:

- a repedések geometriai beazonosításának méréseit, valamint

- a repedéstágasság mérését.

Az „in situ", helyszíni vizsgálatokat vizsgáló műszerekkel (nagypontosságú mérő-jelző eszköz, amely egy vagy több vizsgált mennyiséget mér közvetlenül leolvashatóan) végeztük, melyek jelen esetben egy Disto classic4 Leica geosystems Hand Laser meter S/No: 222365 (kijelzési pontosság: 0,001 m) Laser távmérő, továbbá egy ELE 35-2505 Cert. Nr 06867 repedéstágasság-mérő mikroszkóp, 40-szeres nagyítással, és 0,01 mm pontossággal.

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Oldalfalrepedés mikroszkopikus repedésképének kótázott ábrázolása

 

A repedések helyének meghatározása, továbbá a vizsgálati hely pontos geometriai rögzítése elengedhetetlen a későbbi azonosíthatóság érdekében. Az időben eltolt többszöri vizsgálat meghatározó információkhoz juttatja a vizsgálatot végző mérnököt, különösen a konszolidációs folyamatok értékeléséhez. A közreadott ábrán bemutatjuk, hogy milyen adatokat kell rögzíteni. A repedéskép kijelölt súlypontját geometriailag meg kell határozni a meglévő, lehetőleg elbontani nem tervezett, megmaradó, könnyen beazonosítható épületszerkezetektől (jelen esetben: szemben állva a bal oldali pillér burkolt síkjától). Ugyancsak meg kell határozni méréssel a repedések hosszméretét (ha annak jelentősége van), valamint a repedésre merőlegesen jelzőfilccel jelölt és számmal (jellel) megnevezett, vizsgálati mérési helyet is egy erre szolgáló kalibrált – és a merőleges egyenest is kalibrációval jelölő – eszközzel. Az ábra mutatja az előzetesen geometriailag meghatározott mérési hely mikroszkopikus repedésképét is. A repedéstágasság-mérő mikroszkóp a műszer által megvilágított, metodikai szempontból kiválasztott és előzetesen kijelölt, valamint geometriailag meghatározott repedésképre (mérendő szélességre) merőlegesen ráforgatott mérőskála-kalibrálás segítségével olvassuk le a nézőkén keresztül a repedéstágasság mérőszámát mm-ben, miután fókuszálással élesre állítottuk a tárgyképet. Különösen fontos a repedések jellegének pontos meghatározása (például: átmenő repedés, csak felületi – pl.: felületkezelési – repedés, pókhálós repedés, hajszálrepedés, stb.) is. A mérés befejezéseként a mérési adatokat minden esetben rögzítjük.

Mindkét mérésfajta eredményeit – és így a repedések meghatározását is – a repedéstágasság-mérési jegyzőkönyvben minden esetben közreadott táblázat tartalmazza.

 

Repedések mérési adatai:

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Mérési alaprajz, a mérési helyek bejelölésével

 

A helyszíni vizsgálatok elvégzése, és kiértékelése után az alábbiak állapíthatók meg:

-  Az uszodaépület fürdőmedencéjének DK-i hosszoldalán lévő parapetek, vízszintes, valamint helyenként függőleges felületén összesen 11 db repedés látható.

-  A repedések megnyílása 0,12 mm-től 1,18 mm-ig terjed.

-  A repedéseknek szerkezeti jelentőségük nincsen.

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

A külső repedések a vasbeton panelok minimális mozgásából adódtak

 

A repedések keletkezésének okai:

Az új építkezés felé eső sarok kismértékű elmozdulása a továbbiakban ott kialakított, és sokáig nyitva hagyott munkagödör, valamint beépített vasbeton gázmotor épület (30 cm zúzalék, vasbeton lemezalapozás /a csatlakozó uszodaépülettől alaplépcsőzéssel/, vasbeton gépalapok új többletsúlya) következtében. A mozgások kismértékűek voltak, továbbá a nagyrészt előregyártott vasbeton szerkezetek a csomópontjaikon keresztül e kismértékű mozgásokat felvették, hiszen a feltárt fugarepedés alatt, a szerkezeten már repedés nem látható.

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

A repedés nem terjedt át a tartószerkezetre

 

A burkolatokra érvényes MSZ-04-803/13 Lapburkolatok szabványi előírásainak be nem tartása. Az építési, szerelési előírások szerint a külön előírás hiányában tágulási hézagot kell készíteni 20 m2-enként, valamint minden olyan csatlakozásnál, amely gátolja a burkolat rugalmas mozgását. Továbbá a minőségi osztályozástól független követelmények között szerepel, hogy repedt, törött lapokat a burkolat nem tartalmazhat; a burkolat szilárdan tapadjon, kopogtatásra kongó hangot nem adhat.

A meghibásodások fajtájának meghatározása:

fogadó(szinti) szerkezet nem megfelelő kialakításából eredő meghibásodás, anyag-, illetve szerkezet, berendezés hibája, a technológia be nem tartásából adódó meghibásodás,utólagos, gondatlan szállításból, munkavégzésből származó meghibásodás,más szerkezetek, illetve berendezések meghibásodásából eredő hiba,szándékos károkozásként keletkező meghibásodás (kivitelező),használatból eredő meghibásodás (üzemeltető által végzendő karbantartás hiánya, nem rendeltetésszerű használat, szándékos károkozás).

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái  Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Burkolatrepedések a parapet kismozaik burkolatainak telefugáinál

 

A meghibásodás egyszerűen kijavítható, az alábbi kijavítási javaslat szerint:

pillérközönként 3 db dilatációt szükséges beépíteni, a teljes távolságot 4 felé osztva,továbbá minden olyan helyen, csatlakozásnál tágulási hézagot kell készíteni, amely gátolja a burkolat rugalmas mozgását,a vízszintes és a függőleges, továbbá csatlakozó fugákat végig kell vágni flexszel, az aljzatokra is kiterjedően,a lógó, levált, kongó hangot adó burkolatrészeket le kell bontani,a bontási helyeket, vágási helyeket ki kell tisztítani,a kiegyenlítés után a hiányzó burkolatokat új burkolattal kell pótolni a már meglévővel azonos anyagok alkalmazásával, minőségek kivitelezésével,az összes dilatációs fugát, csatlakozó fugát tartósan rugalmas tömítő anyaggal kell kitölteni, mely anyagnak meg kell felelnie az ÁNTSZ előírásoknak, melyek az uszoda funkcióból következnek,az építési helyszínt ki kell takarítani.

További meghibásodást is megállapítottunk, nevezetesen a medencetéri burkolatok, valamint – mivel a medence nyers, ámde hibás vasbetonszerkezetét nem javították ki – a lejtésviszonyok tervezett síkok hibáit is.

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Mérési alaprajz, a mérési raszterpontok jelölésével

 

A mérési eredményeket kivonatos táblázat közreadásával mutatjuk be. A méréseket Stabila 80 LMX Type S/No: 01968 lézer, 0,014º mérési pontosságú szintező műszerrel, illetve Sokkia MM30 Laser Distance Meter S/No: 001687 (kijelzési pontosság: 0,001 m), és Mitutoyo CD-15CP 500-181U digitális tolómérce (pontosság: 0,01 mm) segítségével hajtottuk végre. A metodikai szempontból kiválasztott és geometriailag meghatározott (120,0 ×120,0 cm) háló pontjain mértük a magasságot, a műszer által meghatározott vízszintes síkhoz képest, továbbá mérőrúd segítségével olvastuk le a magasság mérőszámát mm-ben.

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Medencetér, a túlfolyórács és a lejtésviszonyok hibáival

 

TERVEZETT SÍKTÓL VALÓ ELTÉRÉS KIVONATOS MÉRÉSI ADATAI:

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

 

A mérésekkel is igazolt összefoglaló megállapítások az alábbiak:

Összefoglaló minősítés, figyelembe véve a követelményrendszert, és a hibás teljesítést: NEM MEGFELELŐ, OSZTÁLYON KÍVÜLI! A kiviteli munka nem elégíti ki a rá vonatkozó (szabványossági, szakmai és hatósági szabályok, általános és eseti előírások) követelményrendszert:

A feszített víztükör miatt a vízmedence szegélyének (túlfolyórácsok) egy síkon kellene lenniük, mely nem így van, már csak – a műszeres mérési igazoláson túl – a részben víz alatt lévő rácsok miatt is.A medencetér parti burkolataiba nincs elegendő padlóösszefolyó beépítve, melyekhez a burkolatok lejtenének és a szennyvizet vezetni lehetne túlságosan nagy szintkülönbségek kialakítása nélkül.

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Kontralejtésű padlóösszefolyó (melyből amúgy is a kelleténél kevesebb készült)

 

A burkolat síkjai, lejtésviszonyai (kontralejtések, nem elégséges mértékű lejtések), és ezzel összefüggésben a lapburkolat kiválasztása nem megfelelő.A lokális lejtésviszonyok miatt a burkolat tervezett síktól való eltérése számos helyen méréssel is igazolható, nem is beszélve a keletkező kellemetlen tócsákról.

Mindezekből következőleg az alábbi lehetőségek mutatkoznak a kijavításra.

1. Teljes értékűen, terv alapján, teljes körűen, teljes felületen: a teljes padlóburkolat bontását követő födémszerkezeti, vezeték- és berendezés- (padlóösszefolyók beépítése) módosítások elvégzése a szükséges mértékig,a medence feszített víztükrét szabályozó túlfolyórács keretétől lejtetve a faltövek (podeszt faltövek) felé,a hosszoldalakon 3-3 db padlóösszefolyó beépítésével és az előző bekezdésben meghatározott lejtésekre merőleges lejtések, valamint az így létrejövő vápák kialakításával, míg a rövid oldalakon 1-1 db padlóösszefolyó az előzőekben leírt kialakításával,a lejtések a szakmai szabályok szerint 1-3 % -ban határozhatóak meg. Jelen esetben – figyelembe véve a csúszásmentes burkolólapok alkalmazását is – minimum 1,5 % -ban definiáljuk,a lejtések, a tervezett lejtéshez viszonyított szabványossági tűréstől, illetve méterenként ± 1 mm-nél nagyobbak nem lehetnek, kizárva az esésvonal hullámosságát is,a medencetér szigetelését kent szigeteléssel, a lábazatokon, faltöveken (min. 20 cm magasságig) is újra el kell készíteni.

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

A vasbeton medence alsó beázásai

 

Az alkalmazott lapburkolatot a csúszásmentesség és a burkolt felületek síkjai, lejtésviszonyai összefüggésében kell kiválasztani, 20 m2-enként – és minden olyan csatlakozásnál, amely gátolja a burkolat rugalmas mozgását – rugalmas fugaképzéssel, az ÁNTSZ uszoda funkcióra vonatkozó általános és eseti előírásainak megfelelően, a szükséges segédanyagokkal,el kell végezni a kapcsolódó és helyreállítási munkákat,a helyiségek és kapcsolódó helyiségcsoportok takarítási munkálatait is el kell végezni.

2. Csak a pangó vizek elvezetésével részlegesen, mellyel viszont együtt jár a hibás teljesítésből eredeztethető árleszállítás (díjleszállítás), mely a megbomlott értékegyensúly helyreállítására hivatott: a podesztek faltövénél rozsdamentes acél átfolyást biztosító csövek beépítése minimum 2,40 m-enként (illetve a tócsakeletkezési helyeken), a medence három oldalán és a csepegőtérben elvezetett lefolyóvezetékkel és bekötésekkel,az öltözők felőli oldalona teljes burkolat (a medence feszített víztükrét szabályozó túlfolyórács keretétől), szigetelés és aljzat bontása és újrakészítése az előzőekben leírt szakmai szabályok és lejtésviszonyok szerint,az öltözők felőli faltőnél mintegy 15 cm-es folyóka készítése (min. 2. cm mélységgel) azonos kerámia burkolattal, a padlóösszefolyók beépítésével, és az oda való egyirányú síklejtésekkel együtt (1,63-0,15= 1,48 m; 2,22 cm a lejtés mértéke), az öltöző helyiségcsoport előtti „burkolt küszöbök" megszüntetése.

 

Fedett uszoda vasbeton szerkezeteinek repedései, hibái

Az öltöző helyiségcsoport előtti „burkolt küszöb"

 

A medence DNY-i oldalán 4 db padlóösszefolyó beépítése, a hozzá tartozó lapburkolati felületek padlóösszefolyó felé eső 1,5 %-os lejtésének kialakításával,el kell végezni a kapcsolódó és helyreállítási munkákat (pl.: a folyóka fal felőli oldalán a kismozaik burkolat pótlását),a helyiségek és kapcsolódó helyiségcsoportok takarítása.

Az előzőekben ismertetett példa ékesen bizonyítja, hogy a tartószerkezetek tervezése, kivitelezése nem csupán erőtani szempontból való megfelelést jelent, hanem teljes körűen végiggondolt, mindenre kiterjedő elmélyült tervezést, precíz, pontos kivitelezést, és ugyancsak mindenre kiterjedő ellenőrzést is igényel. Ellenkező esetben hibák, hibás teljesítés keletkezik, melynek nyomán kijavítás szükséges, és/vagy értékcsökkenéssel kell számolni.

Szende Árpád 


hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog