2018. július 24.

Megfelelő hangszigeteléssel csökkenthető otthonaink zajszintje

Megfelelő hangszigeteléssel csökkenthető otthonaink zajszintje

Földünkön évente egy decibellel nő a háttérzaj mértéke. Napjainkban emiatt az unió lakosságának 40 százaléka, a magyar lakosságnak pedig 25 százaléka, azaz mintegy 2,5 millió ember él és dolgozik az egészséget is károsító 55 decibeles határértéknél nagyobb zajszint mellett. A környezeti és beltéri zajok káros hatásai ellen ma már korszerű hangelnyelő anyagokkal védekezhetnénk, de mégsem tesszük. A Knauf Insulation szigetelőanyag-gyártó adatai szerint ugyanis a lakás- és irodatulajdonosok, sok esetben pedig a kivitelezők sem tudják, hogy miért kell szigetelni a hangot visszaverő belső falfelületeket vagy a térelválasztó falakat.

1 millió évet veszítünk el a zaj miatt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi adatai szerint csak Európában 1 millió egészséges életévet veszítünk el évente a zajártalom miatt bekövetkező stressz, alvászavarok, valamint az ezek nyomán kialakuló szív- és érrendszeri betegségek miatt. A szervezet ajánlása értelmében ezért otthonaink belső zajszintjének éjjel nem lenne szabad meghaladnia a 30 dB-t, nappal a 40 dB-t ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk pihenni, az iskolákban és a munkahelyeken pedig a 35 dB-t, hogy megfelelően tudjunk koncentrálni, tanulni és dolgozni.

 

Egyre nagyobb zajban élünk, de mégsem védekezünk ellene

A Knauf Insulation szakembereinek mérései szerint a zajszint egy forgalmas út mellett lévő ház szobáiban elérheti a 40-50 dB-t, egy egyterű irodában az 50-60 dB-t, egy zajos osztályteremben a 60-70 dB-t, egy zsúfolt étteremben viszont akár a 70 dB-t is, amely szintek 1-2 órás kitettség után már figyelemzavart, stresszt és fáradságot váltanak ki. Mindemellett felmérések igazolják, hogy 50-55 dB hangszint felett az ingatlanok értéke decibelenként átlagosan 0,5 százalékkal csökken.

„Annak ellenére, hogy egyre korszerűbb, komfortosabb és energiahatékony ingatlanokat építünk, a tervezésnél ma még nem alapvető szempont az úgynevezett akusztikai kényelem, sok esetben sem a tulajdonosok, sem pedig a kivitelezők nem tudják, hogy miért kell szigetelni a hangot visszaverő nagy, sík, belső falfelületeket vagy a térelválasztó falakat” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. „A nagy zajterhelésnek kitett ingatlanokban vagy az olyan épületekben, ahol sokan és sok időt töltenek, elengedhetetlen a megfelelően tervezett és kivitelezett akusztikai védelem” – tette hozzá a szakember.

Ilyen épületek például a forgalmas utak, autópályák közelében épült családi házak, az állandó alapzajjal működő egyterű irodák, az óvodák és iskolák osztálytermei vagy akár a sík falfelületekkel határolt uszodák, tornacsarnokok is. Ezekben az épületekben a megfelelően kiválasztott hangszigetelő és hangelnyelő anyagokkal megakadályozható a környezeti zajok beszűrődése és a beltéri zajok terjedése, az állandó alapzajjal működő munkahelyeken pedig csillapítható a hangvisszaverődések intenzitása.

Megfelelő hangszigeteléssel csökkenthető otthonaink zajszintje

 

100 éves megoldás a zajcsökkentésre

Az építtetőknek és a tervezőknek alapvető eszközük a zajcsökkentésre a fagyapot, amely mind külső, mind belsőépítészeti szempontból kiválóan alkalmazható és alakítható hangelnyelő anyag. A több mint száz éves technológiai múltra visszatekintő Heraklith fagyapot amellett, hogy kiváló hangszigetelő és hangelnyelő anyag, megfelelő tűzállósággal is bír, egyszerűen és gyorsan felhasználható, nedvesség és penészálló, ráadásul természetes anyag.

Megfelelő hangszigeteléssel csökkenthető otthonaink zajszintje

A Heraklithot gyakran használják irodákban a hangvisszaverődés megakadályozására, sportlétesítmények, nagy termek, ipari csarnokok akusztikai tulajdonságainak javítására, illetve alulról hűlő födémek – például áruházak parkolóinak, illetve családi házak garázsainak – hő- és hangszigetelésére. Az autópályák zajvédő falai is készülhetnek fagyapotból, ugyanakkor közvetlenül házunk falára is tehetjük az UV védelemmel és vízálló felületkezeléssel ellátott, kőzetgyapot magja miatt kiváló hőszigetelő tulajdonsággal is bíró fagyapotot, amennyiben zajos út mellett lakunk.

 

Tippek, praktikák az irodai zajcsökkentéshez

A 80 dB üzemi zajszintet meghaladó munkahelyeken védőfelszerelés használata kötelező, de akár irodákban is stresszkeltő hatású lehet a gépek, telefoncsörgés állandó zaja, esetleg a hangos beszéd. Az egyterű irodák elterjedésével különösen fontos, hogy a kollégák nyugodt munkavégzése biztosított legyen. Ehhez nagyban hozzájárulhatunk, ha megfogadjuk az alábbi tippeket.

1. Zárt terekben a zaj csökkenthető hangelnyelő burkolatok alkalmazásával. Azonban mivel minden épület más, a falak szerkezetétől, felületétől és azok belső kialakításától függően a problémák is eltérőek lehetnek. Egyes helyiségekben a mély hangok tartományában lesz hosszabb a lecsengési idő, ezáltal zengőbb a tér, míg máshol a magasabb frekvenciájú hangok lehetnek zavaróak. Ennek megállapításában és a probléma orvoslásában épületakusztikai szakember bevonásával tudjuk a legjobb eredményt elérni, aki optimalizáltan tervezi meg a célnak megfelelő mennyiségű és kialakítású hangelnyelő anyagot.

2. Törekedjünk puha anyagok, szőnyegek, függönyök használatára, hiszen ezek sokkal jobban elnyelik a hangokat, mint a sík, kemény felületek, például a járólap. Ezek a megoldások amellett, hogy praktikusak, mert elnyelik, illetve tompítják a hangot, a belső dizájn személyre szabására is lehetőséget adnak. Mindemellett a puhább látvány az otthonosság érzését is megteremti.

3. A manapság divatos és építészetileg praktikus egyterű irodák esetén is van megoldás. A szakember arra bíztat, hogy törjük meg a zajt térelválasztó falak, paravánok használatával. Erre számos ízléses megoldás létezik, illetve a növényekből álló biofalak is hangulatos megoldást nyújtanak.

4. A belső tér kialakításánál kerüljük az üres, nagy, sík falfelületeket annak érdekében, hogy a hang visszaverődését meggátoljuk. Minél nagyobb és plasztikusabb a felület, annál jobban visszaveri a hangot. Ez nemcsak a függőleges felületekre vonatkozik, de a vízszintesekre is.

5. A zajforrásokat, gépeket minél messzebb helyezzük el a munkatársaktól. Ha van megoldás arra, hogy a gépeket, illetve a zajforrást körülvegyük zajcsökkentésre alkalmas anyagokkal, éljünk vele.

6. Jó megoldás lehet, ha Heraklith burkolatot helyezünk a zajforrás közelébe, így hangszigetelő hatékonyságát minél jobban kihasználhatjuk.

7. Munka közben egyébként is javasolt szünetek beiktatása, ha zajos környezetben dolgozunk, és ha van rá lehetőségünk, sétáljunk pár percet a szabadban.

8. Ahol megengedett, koncentrációnk javítása érdekében használjunk fülhallgatót és hallgassunk relaxációs zenét. Ez segíti a szervezet regenerálódását, és hatékony megoldás a stressztűrésre. (Arra ügyelni kell azonban, hogy a fülhallgatóban szóló zene se legyen túl hangos, mert az halláskárosodást okozhat.)

9. A külső zajok ellen is védekezni kell. Az ajtók, ablakok hangszigetelése – például többrétegű üveggel, a keretek gumiszalagos tömítésével – segíti kiszűrni a külső zajokat.

10. Sokan azt gondolják, hogy a hőszigetelési céllal beépített, habosított műanyag tábláknak jó a hangszigetelő vagy hangelnyelő képességük is. De ez nem igaz. Sőt! Hangelnyelési célra például porózus (például Heraklith C) vagy speciális perforálással ellátott termékek alkalmazhatóak. A kemény műanyag habok szerkezetükből adódóan inkább visszaverik a hangot.

Kapcsolódó cikkek:

nyerjenabaumittal

sajátjaink

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás