2013. április 16.

Minőségi lapostető-felújítás Budapest belvárosában

Minőségi lapostető-felújítás Budapest belvárosában

A főváros VII. kerületében álló, több mint száz éves, körfolyosós épületben már a szükséges anyagok felszállítása és a hulladék kidobóállványos eltávolítása sem volt egyszerű, de az idők folyamán megkérdőjelezhető minőségben felújított, és igencsak leromlott állapotú lapostető rekonstrukciója is összetett feladatnak bizonyult. 

Egy régi pesti társasházban is meg lehet oldani jó minőségben a tetőfelújítást – így foglalja össze Trunk Tamás lapunknak nyilatkozva a fő tanulságát annak a munkának, melyért cége, a Tető-Plusz Kft. az ÉMSZ Év Tetője pályázatán 2012-ben kategóriadíjat nyert a bitumenes lemezzel szigetelt tetők kategóriájában. A főváros VII. kerületében álló, több mint száz éves, körfolyosós épületben már a szükséges anyagok felszállítása és a hulladék kidobóállványos eltávolítása sem volt egyszerű, de az idők folyamán megkérdőjelezhető minőségben felújított, és igencsak leromlott állapotú lapostető rekonstrukciója is összetett feladatnak bizonyult.

Minőségi lapostető-felújítás Budapest belvárosában

Minőségi lapostető-felújítás Budapest belvárosában

Ilyen volt, ilyen lett a régi ház lapostetője

 

Hogyan kerül egyáltalán lapostető egy régi pesti bérházra? Az történt, ami számos más hasonló épület esetében előfordult: a második világháború után ráépítettek még egy emeletet a házra, és mivel felvonót is beépítettek, a tetőre gépház is került. Ez utóbbi ebben az esetben igénytelen, szerelt szerkezettel készült, melynek szigetelése annyira leromlott, hogy a fal hézagain befolyt a csapóeső.

Minőségi lapostető-felújítás Budapest belvárosában

Minőségi lapostető-felújítás Budapest belvárosában

Megújult a lapostetőre épített liftgépház is

 

„Meghívásos pályázaton választottak ki minket, a tervező ajánlott több kivitelezőt a társasház közös képviselőjének. Gondolom, azért is ránk esett a választás, mert a lapostető-felújítás a fő profilunk, ezen a területen nagy tapasztalattal, több száz referenciával rendelkezünk. Huszonegy éve működik a cégük ugyanezen a néven; ez is ritka az építőiparban" – mondja Trunk Tamás, és azt is hozzáteszi: a szekszárdi székhelyű, de budaörsi telephellyel is rendelkező Tető-Plusz országszerte vállal megbízásokat, és immár 19 éve szigetelőanyagok forgalmazásával is foglalkozik. Felvetésünkre – mely szerint az sem általános, hogy egy ilyen viszonylag kis volumenű (363 m2-es) tetőfelújításhoz egyáltalán készülnek tervek – a szakember így válaszol: „Valóban ritka, hogy megterveztetik a társasházak tetőfelújítását, de itt nagyon rossz volt már a tető állapota, és a megbízó felismerte, hogy az érdekében áll a minőségi, megbízható megoldás. A jó nevű Pintér & Laczkovits irodát bízták meg a tervezéssel, és – mint az előbb említettem – ők segítettek abban is, hogy megfelelő kivitelezőt találjanak. Az olyan esetekben, amikor nincs tervező, a megbízó nemigen tudja eldönteni, hogy mi a különbség egy 500 és egy 1200 forintos bitumenes lemez között; azt hiszi, át akarják verni, amikor a drágább technológiára próbálják rábeszélni. Itt más volt a helyzet: rendesen körüljárták a problémát, alapos tervezőmunka folyt, egyértelmű volt, hogy a megbízó minőséget vár el: minőségi anyagokat és színvonalas kivitelezést."

Minőségi lapostető-felújítás Budapest belvárosában

A felújításkor a régi rétegeket megtartották, az eredeti szigetelés perforálása után ásványi szálas hőszigetelést helyeztek el, majd erre – kifejezetten egyrétegű alkalmazásra minősített – 5,2 mm-es elasztomerbitumenes hegeszthető lemezből készült a vízszigetelés. A rétegeket dübelekkel és ragasztással is rögzítették. A felvonógépház tetőszigetelésén kívül az építmény homlokzati hőszigetelése és vakolása is a Tető-Plusz feladata volt, és a bádogosszerkezetek jelentős részét is ki kellett cserélniük. Kivétel volt ez alól a nem sokkal korábban kicserélt függőeresz-csatorna, melyet megtartottak.

Minőségi lapostető-felújítás Budapest belvárosában

Erre az ÉMSZ zsűrije külön is felhívja a figyelmet a pályamunka értékelésében: „az ereszszegély kialakításánál nehéz feladatot kellett megoldani a Tető-Plusz Kft.-nek, azonban ezt is sikerrel teljesítették". Amikor erre rákérdeztünk Trunk Tamásnál, ő elhárítja az elismerést: „Egy korábbi felújítás következményeként tényleg adódott itt egy 4 cm-es magasságkülönbség, de azért nem volt olyan nagyon nehéz ezt megoldani." Azt az állítást azonban nem cáfolja, amit szintén a zsűri fogalmazott meg: „A tető nemcsak műszaki tulajdonságaiban, de megjelenésében is minőségi változáson ment át, köszönhetően a pályázó gondos munkájának."

B. G. 

sajátjaink

sajátjaink

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás