2017. március 31.

Néhány óvintézkedéssel a munkában és otthon is elkerülhetők a leesésből eredő balesetek

Néhány óvintézkedéssel a munkában és otthon is elkerülhetők a leesésből eredő balesetek

A hazai és nemzetközi statisztikák szerint a súlyos, akár halállal végződő munkahelyi balesetek elsődleges oka a magasból való lezuhanás. Tekintettel arra, hogy a magaslati munkáknak most jött el a szezonja szinte minden szektorban, a 3M szakértői összegyűjtötték a magasban dolgozókat érintő leggyakoribb veszélyhelyzeteket, és azok megelőzésének lehetőségeit. Tanácsaikat ugyanakkor azoknak is érdemes megfogadni, akik szívesen töltik a szabadidejüket otthoni barkácsolással, hiszen az óvatlanság, a megfelelő előkészületek és eszközök hiánya az ő esetükben ugyancsak kockázati tényezők.

1. Létrás balesetek

A létrás balesetek hátterében jellemzően a helytelen használat vagy a nem megfelelő eszköz áll. A legfontosabb, hogy a létrát minden használat előtt átvizsgáljuk, jó állapotúak, stabilak-e a lépcsőfokok és illesztések. Ezt követi az eszköz megfelelő, csúszásmentes rögzítése, amely a görgővel ellátott eszközökre is vonatkozik. Rögzített létra használatakor komolyabb leesés elleni védelemre van szükség: ilyenkor a kevésbé hatékony biztonsági ketrec mellé érdemes a létra fölé rögzített, önvisszahúzó mentőkötelet vagy két karos mentőkötelet alkalmazni. Ez utóbbi használata magasabb szintű munkavédelmi képzést igényel.

 

2. Gépek, növényzet

A nagyobb fák, növények vagy gépek telepítése, karbantartása vagy szétszedése közben szintén gyakoriak a balesetek. Mivel ezeket a munkákat általában alacsonyabb magasságban végzik, a szükséges védelmi óvintézkedéseket gyakran figyelmen kívül hagyják, rosszabb esetben egyáltalán nem ellenőrzik. A karbantartást ráadásul sokszor nem a megszokott telephelyen végzik, ami további odafigyelést igényel, hiszen egy kisebb esés is okozhat súlyos sérülést, főleg, ha kemény felületre zuhan a baleset elszenvedője.

 

3. Törékeny felületek

A végzetes vagy maradandó károsodást okozó balesetek egyik leggyakoribb oka, hogy a magasban dolgozó szakember törékeny felületre (tetőablakra, cement- vagy azbesztalapú panelre, hullámpapír lemezre vagy például fából készült tetőre) esik. Ezeket a törékeny felületeket már a tervezéskor, a kockázatok elemzésekor is figyelembe kell venni, és az ezekhez a felületekhez való hozzáférést korlátozni kell. Amennyiben mégis törékeny felület közelében kell dolgozni (ez általában 2 méteren belüli szakaszt jelent), védőkorlátot, elválasztó akadályokat kell építeni vagy egyéb, munkát biztosító rendszereket, például biztosító kötelet kell használni.

Néhány óvintézkedéssel a munkában és otthon is elkerülhetők a leesésből eredő balesetek 

4. Esés tetőről, magas felületről

Minden tető és emelvény szélét az előírásoknak megfelelően védelmi eszközökkel kell ellátni. Ahol a tető nem megközelíthető és ott, ahol nincs védelmi rendszer, alternatív megoldást vagyis ideiglenes védelmet, például biztosító kötelet kell alkalmazni.

Néhány óvintézkedéssel a munkában és otthon is elkerülhetők a leesésből eredő balesetek

 

5. Magasból leeső tárgyak

Nemcsak a magasban dolgozók, hanem az alattuk és a környezetükben tartózkodók biztonságára is oda kell figyelni. Az ilyen veszélyhelyzetekre az alábbi intézkedésekkel lehet hatékonyan felkészülni:

  • tilalmi zónák létrehozása a munkavégzés helye alatt (ezeknek a zónáknak a határait jól láthatóan meg kell határozni);
  • a munkavégzés helye alatt védőhálót kell felszerelni a törmelék felfogására;
  • a szerszámot és felszerelést csak zárható táskában, tárolóban lehet emelni,
  • a szerszámokat minden esetben, még munka közben is rögzíteni kell, akár a szakember felszereléséhez is.

Néhány óvintézkedéssel a munkában és otthon is elkerülhetők a leesésből eredő balesetek

 

Fő a megelőzés

Emberi mulasztásból eredő balesetet számtalan hiányosság okozhat. Ilyen a rossz tervezés, a menedzsment problémák, a nem körültekintő szabályozás, az építmény vagy az eszközök meghibásodása, azok nem megfelelő szerkezeti épsége, a nem elégséges felszerelés vagy a munkaerő képzettségnek hiányosságai.

A biztonságos munkavégzéshez éppen ezért a leginkább alapos tervezésre és széles körű kockázatelemzésre van szükség. Elengedhetetlen ugyanakkor az is, hogy a munkát megfelelően képzett szakemberek felelősségteljes vezető irányítása alatt végezzék.

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog