2015. augusztus 10.

Pattintásos rendszerű az új generációs Roto-tetőablak szerelése

Pattintásos rendszerű az új generációs Roto-tetőablak szerelése

„Aztán pedig a helyére kattant” – a Roto tájékoztatása szerint nemsokára gyakran halljuk majd ezt a rövid mondatot az európai építkezéseken, méghozzá a tetőablakok új generációjának beépítésekor. A Roto Q termékcsaládot a Bau 2015 kiállításon mutattát be a szakmai nyilvánosságnak.

Christoph Hugenberget, a Roto Frank AG tető- és szolártechnológiai igazgatóját idézi a cég sajtóközleménye: eszerint ez a termékújdonság a piaci és versenyhelyzet, valamint az ügyféligények intenzív elemzésének „evolúciós eredménye”. A Roto több európai országban is célirányos felmérést végzett, melynek során leggyakrabban a könnyű szerelhetőséget, a szubjektív termékminőséget és az energiahatékonyságot nevezték meg.

A Roto Q esetében a hagyományos piaci megoldásokhoz képest döntő különbség az – épp olyan egyszerű, mint amilyen biztonságos – „click” rendszerű (pattintásos) szerelés. Ez a módszer szó szerint hallhatóvá teszi az egyes szerelési lépések helyes végrehajtását a belső tartozékok szerszám nélküli össze- és szétszerelése, az opcionális szerelőkeret szélálló csatlakoztatása, valamint a lemezborítás (szerszámok és külső csavarok nélkül történő) szerelése során. A jellegzetes hang az ablak működtetésekor is „világosan jelez”.

Pattintásos rendszerű az új generációs Roto-tetőablak szerelése

A szerelés terén az új Roto termékcsalád további előnye a garantált résméreteknek köszönhető robusztusság, a könnyen megtalálható beépítési pozíció, a szárny beállítási lehetősége, valamint az előszerelt hőszigetelés. A szerelés biztonságáról egy állítható forgózsanér is gondoskodik. Ennek köszönhetően az útólagos szárnyigazítás különösebb probléma nélkül, gyorsan elvégezhető.

Pattintásos rendszerű az új generációs Roto-tetőablak szerelése

Az építtetők és a felújítók számára egyaránt kézzel fogható értéktöbblet az ergonomikus kialakítás és a tapintás, a leegyszerűsített profiloknak köszönhető esztétikus megjelenés, valamint a belső vízkivezetés. A korszerű üvegezésnek, az ablakot körbevevő hőszigetelésnek köszönhetően a Roto Q csökkenti a lakás energiafogyasztását is. Már az alapkivitel kétrétegű üvegezése is kiemelkedő 1,2 W/m2K Uw értéket garantál az ablaknak. De ez tovább fokozható: 0,78 Uw-érték is elérhető, ezzel megfelelve akár a passzívház követelményeknek is. Bizonyos üvegek harmatmentesítő külső bevonata pedig garantálja, hogy a Roto Q ablakon hűvös reggeli órákban is zavartalan a kilátás.

sajátjaink

nyerjenabaumittal

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás