2018. október 26.

Példaértékű felújítások a Metszet új számában

Példaértékű felújítások a Metszet új számában

A Metszet legújabb számában számos hazai, a közelmúltban elkészült felújítást mutatunk be, amelyek mellé olyan külföldi felújítási példákat válogattunk, amelyek valamilyen szempontból követendőek lehetnek.

A címlapon szereplő „Reborn Home”, ifj. dr. Kistelegdi István pécsi háza széleskörű elismerést kapott, számos díj között megkapta a nemzetközi Active House Award fődíját is Dániában. A ház, amely több energiát termel, mint amennyit elfogyaszt, nem mellékesen felújítás, amiért méltán került az érdeklődés középpontjába: hiszen meglévő lakóházunk rengeteg van, ezek bontása, majd újak építése pedig az energiaforrások pazarlásával jár. Jó lenne, ha komolyabban fókuszba kerülne a meglévő állomány energiahatékony felújítása, minden erre irányuló törekvés fontos.

A hazai felújítási példák ezúttal – nem szándékosan – mind budapestiek, sőt, budaiak: a várban lévő régi városháza oktatási és tudományos funkcióval újult meg, a Budai Vigadó a Hagyományok Házát fogadja be, a Budakeszi úti Hild-villában a Magyar Művészeti Akadémia kutatóintézete rendezkedik be. Gül Baba türbéje és a Wagner-villa felújításáról szintén olvashatunk – itt a funkció marad a régi, a környékbeliek és a turisták nagy örömére ismét birtokba vehetik az épületeket körülölelő kertet is. A Flórián téri római kori romok bemutatásáról, a rekonstrukció lehetséges módjáról a Thermae Mairoes-szel és a Pacsirta kapuval foglalkozó tanulmány ad eligazítást.

A külföldi példák között templomrom, a Santa Maria de Vilanova de la Barca felújítását, egy bázeli városi ház emeletráépítéses felújítását és egy tajvani park rehabilitációját (Weiwuying) mutatjuk be – utóbbi esetében egy korábbi katonai bázis területén hozták létre a művészeti központot, amely fedett-nyitott városi terekkel járul hozzá a tágabb környezet felpezsdítéséhez.

Állandó rovataink közül a Zöld Oldalak szintén meglévő épület átalakításával foglalkozik, egy kétszintes, háromlakásos, '30-as években épült Bauhaus villának korszerűsítésén keresztül mutatja be, hogyan lehet WELL minősítést elérő felújítást végezni.

 

A Metszet folyóiratot itt lehet előfizetni >>

 

Példaértékű felújítások a Metszet új számában

Kapcsolódó cikkek:

sajátjaink

sajátjaink

sajátjaink

sajátjaink

hírlevél-feliratkozás