Terézvárosi tetőfelújítás: a hőszigetelés aprólékos kifaragása is lassította a munkát

Az anyagszállítást csak a szűk belső udvaron keresztül lehetett lebonyolítani, továbbá egy meglévő acélszerkezethez is igazodni kellett az új rétegrend kialakításakor. A munka kihívásokkal volt teli, de az ilyen kellemetlen feladatok sem maradhatnak megoldatlanul – vallja a szakkivitelező cég vezetője.
Budapesten a terézvárosi lakosokat a szűk, egyirányú Csengery utcában található, hét emeletes, lapostetős épületben várja a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat szakorvosi rendelője. A közel ötven éves épületen az üzemeltető Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. az elmúlt években több ütemre bontva szakaszos energetikai korszerűsítést végzett. Ennek a programnak a részeként került sor az addigra jelentősen leromlott műszaki állapotú tető felújítására is. Erre már csak amiatt is szükség volt, hogy a fedés beázásának következményeként a legfelső emeleti öltözők már használhatatlanná váltak.

A szigetelési terveket Sipos Gergely, az ARKkitehti Építész és Mérnök Iroda vezetője, szigeteléstechnikai szaktervező készítette el. Ez tartalmazta a nagyjából 490 négyzetméteres lapostető hő- és vízszigetelésének, valamint az attikafalak felújításának részleteit, beleértve a csomóponti kialakítások terveit is. E tervek alapján írták ki a kivitelezési pályázatot, melyet a Titán Épker Kft. nyert el. A cég a szigetelés elkészítésére a Kontexa Építőipari és Szolgáltató Kft.-t kérte fel, ez utóbbi pedig alvállalkozóként az Acélkék Horizont Kft.-t vonta be. Ahogy Rozgonyi László, a Kontexa Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, ez a munka a körülmények miatt egyetlen kivitelezőnek sem az álma... A nehezítő tényezők miatt nagyon időigényes volt az elkészítés, és rendkívül aprólékos munkavégzést követelt meg. Mindennek ellenére a munkában szerettek volna a tökéletességre törekedni, már csak azért is, mert az utóbbi években nem indultak az ÉMSZ Év tetője pályázatán, így ennek a feladatnak azzal az elhatározással futottak neki, hogy olyan magas színvonalú munkát tegyenek le az asztalra, amivel díjat tudnak nyerni. Ez sikerült is, hiszen a vízszigetelés szekcióban Nívódíjat kaptak, ami egyben az Aranykefe vándordíjjal is járt.

Az épület tetőszerkezetét 2024 tavaszán kapta meg munkaterületként a kivitelező. A generálkivitelező megfelelő szervezésének köszönhetően ekkorra már elő volt készítve a tető, így nem kellett osztozni a munkaterületen. Azonban a deponálásra kijelölt belső udvar, sőt az udvarra nyíló kapu is olyannyira szűkös volt, hogy az anyagszállítást, a platós járművel manőverezést is rendkívül körülményessé tette.

Figyelembe véve, hogy nagyjából 150 m3 mennyiségű anyagot kellett a munkavégzés helyére ilyen módon oda-, valamint a kivitelezés során keletkezett hulladékot onnan elszállítani, ez jelentős organizációs munkát igényelt. Az anyagok feljuttatása az udvarról a beépítési helyre gedával (ferdepályás felvonóval) történt. A tetőfelújítással egy időben homlokzatfelújítási és belsőépítészeti munkák is zajlottak, ráadásul folyamatos volt a rendelőben a betegellátás is. Mindezek tovább bonyolították az organizációt és növelték a kivitelező felelősségét.

A ház építésekor könnyűszerkezetes tetőszerkezetet alakítottak ki: az U220 tartógerendára 3 cm-es trapézlemezt fektettek, amelyet nagyjából 5 cm vastagságú, polisztirollal kikönnyített betonnal betonoztak ki. Erre 5 cm felbeton réteget építettek. Az ezen elhelyezett vízszigetelést részben modifikált bitumenes lemez fektetésével, részben vastagbevonat felvitelével próbálták megoldani. A meghibásodások miatt ezt a réteget az idők során már többször javították – sikertelenül. A gépészeti podeszt kicsit más tartószerkezettel épült meg: a felbetonozott trapézlemez és felbeton helyett a tartógerendákra 6,5 cm DV-1HT acél trapézlemezből készítettek repülőtetőt. Mivel itt így kisebb szerkezeti magasság adódott, ezt a részt egy lábazattal megemelték, emiatt a vízelvezetés itt ugyanúgy történik, mint a tető többi részén. Mindezeket a szerkezeteket adottságnak kellett tekinteni, ahogyan azt is, hogy egy acélváz gerendázat is megtörte a tetősíkot, amelyet napelemek elhelyezéséhez készítettek elő. Bár napelem telepítése egyelőre még nincs a napirenden, a megrendelő igénye az volt, hogy ezt a szerkezet ne bontsák el.
A felújítás során a korábbi vízszigetelést megtartották, de új funkciót kapott: a felületi tisztítás, a sérülések, hólyagosodások javítása után oldószeres hideg bitumenmázzal kellősítették a felületet, majd erre fektették a lángolvasztással ragasztott bitumenes lemezt.
Erre kerültek a lépésálló, tűzvédelmi szempontból is megfelelőnek minősített kőzetgyapot hőszigetelő rétegek, megfelelő mechanikai rögzítéssel. A napelemtartó acélszerkezetet a szigetelés magába foglalja. Ehhez tulajdonképpen ki kellett faragni a szigetelőanyagot úgy, hogy az I tartó övéhez, a rácsokhoz, gerendákhoz a lehető legszorosabban illeszkedjen, ne alakuljanak ki üres terek. A hőszigetelés az acél szerkezet fölé ér, annak felső síkja adja meg a vízszigetelés alapfelületét. A hőszigetelés méretre vágásának aprólékos munkája tette igazán lassú folyamattá a kivitelezést, de ez elkerülhetetlen volt, hiszen egy ilyen acélszerkezet egyébként jelentősen hőhidassá tette volna a tetőt. Így azonban a hőhidak kialakulásának kockázata minimalizálható volt.

Az ily módon kialakított síkra helyezték a modern, környezetbarát műanyag lemezt, a TPO vízszigetelést. A csapadékot ezen az épületen külső vízelvezetéssel vezetik el, az északkeleti él felé 2%-os szerkezeti lejtetéssel, majd onnan függő ereszcsatornákkal. A lejtés miatt egyrészt a vastagabb, 18-as lemezt írta elő a tervező, másrészt a lecsúszás elleni megfelelő mechanikai rögzítésére is figyelni kellett. Ehhez a munka megkezdése előtt, gyártói méretezés alapján, kihúzódásiellenállás-mérést végeztek, és annak eredményei alapján határozták meg a dübelezés kiosztását.
A biztonság kedvéért ezen kívül fóliabádogrögzítési sávokat is alkalmaztak. A karbantartási munkák későbbi elvégezhetősége, azaz a tető biztonságos járhatósága érdekében a TPO lemezen csúszásgátló, halszálkamintás felületképzéssel ellátott közlekedősávokat is kialakítottak. A vízszigeteléssel megegyező anyagú, gyári csőátvezető idomokkal gallérozták a gépészeti berendezések és a napelemtartó acélszerkezet lábait. Tudatában voltak annak, hogy minden áttörési pont potenciális hibahely, itt pedig volt belőlük bőven, ezért ezekre kiemelt figyelmet fordítottak.

A felújítás közben is gondoskodni kellett arról, hogy az épületet folyamatosan védjék beázás ellen. Az egyirányú külső vízelvezetés ebben segítségére volt a kivitelezőnek. A magaspontról indulva végezték el a szigetelést úgy, hogy a vízszigetelő lemezt – a megfelelő leterhelés mellett – mindig jelentős ráhagyással túlvezették a hőszigetelő anyagon, majd visszahajtották, amíg meg nem épült a hőszigetelés következő üteme. A felújítás nem lett volna teljes az attikafalak felújítása nélkül. A korábbi egy-, illetve kétvízorros fallefedéseket elbontották, helyette ide is korszerű rétegrend került. A vízszigetelés felvezetésénél cseppentőszegéllyel ellátott fóliabádogot helyeztek el, amit rávezettek a TPO szigetelésre, a rögzítést pedig forrólevegős hegesztéssel biztosították.
A munka összességében kihívásokkal teli volt, de az ilyen „kellemetlen” feladatok sem maradhatnak megoldatlanul – hangsúlyozta Rozgonyi László. „A szaktudás megvan, de egy nagy levegővétel, elszántság is kellett, hogy társuljon hozzá, a kapott díj pedig igazolja, hogy eredményes volt a fáradozás” – tette hozzá.
Czitrovszky Balázs
