Úgy tűnik, túl van a mélyponton a lakásépítés
2014. első negyedévében 1692 db lakás épült Magyarországon, ami 51 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ám ez is csak a 2008. első negyedévi szint 18%-át teszi ki, és még a 2012. év szintjét sem éri el. Amennyiben ez a trend egész évben kitartana, 2014-ben 11 ezer lakás épülhetne fel.
Ez azonban még mindig csak arra lenne elég, hogy a hazai lakásállomány (4,39 millió) hozzávetőleg 400 évente újuljon meg. A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer db lakást kellene építeni – olvasható a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) közleményében.
A kiadott lakásépítési engedélyek száma 1654 volt, ez 20%-os növekedést jelent a 2013. január-márciusi adatokhoz képest. Mivel 2014 első negyedévében az építési engedélyek száma a használatba vételi engedélyek száma alatt maradt, ez nem utal erőteljes növekedésre, nem valószínű, hogy az első negyedév növekedési üteme az egész évre kitart – véli az egyesület.
Az újlakás-építésen belül emelkedett a vállalkozások által épített és az értékesítésre szánt lakások aránya. Növekedett a többszintes, többlakásos épületek és a kisebb alapterületű lakások hányada. A használatbavételi engedélyt kapott lakások száma a kimutatható növekedés ellenére továbbra is rendkívül alacsony, a válságot megelőző 2008. év első negyedévi teljesítmény alig harmadának felel meg – áll a KSH jelentésében. A kiadott építési engedélyek száma szintén kimozdult a holtpontról, de ez is csak a 2008. első negyedévi szint 18%-át teszi ki.
A kiadott új építési engedélyek alapján 924 lakóépület és 1145 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 9, a nem lakóépületeknél 29%-os növekedést jelent. A nem lakóépületek közül 58%-kal nőtt az ipari, 9%-kal a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma, ugyanakkor a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyeké 15%-kal csökkent.
A lakásállomány megújításához felelős, hosszú távú lakásprogram szükséges. Ez a lakosság és a hazai építőipar érdeke is. 10 ezer lakás felépítése hozzávetőleg 44 ezer embernek ad munkát. Jelenleg legalább évi 30 ezer lakásépítés hiányzik. Ez több mint 120 ezer megszűnt munkahelyet, egyben ennyi új munkahely lehetőségét jelenti – hangoztatja a TLE közleménye.