filmszemle

2010. november 25.

A korszerű szigetelés nemcsak hatékony, hanem környezetbarát is

A korszerű szigetelés nemcsak hatékony, hanem környezetbarát is

Az energiatakarékosságra való törekvés mellett az energia- és környezettudatosságra is mind többen válnak fogékonnyá, mely szemlélet az építőanyagok közötti döntésre is kihat, így egyre nagyobb az olyan termékek iránti érdeklődés, amelyekkel nemcsak energia takarítható meg, de felhasználásuk a környezetet sem terheli.

Egy építőanyag az életciklusa során különféleképpen gyakorol hatást a környezetre – ehhez a következő tényezőket kell figyelembe venni:

• a megtermeléséhez és az építés helyszínére történő szállításához szükséges energia;

• a beépítettség időszaka alatt eredményezett energiamegtakarítása;

• az építőanyag épületből való eltávolításához, esetleges megsemmisítéséhez vagy újrahasznosításához szükséges energiaráfordítás, illetve az újrahasznosításából származó energianyereség.

A Puren PUR/PIR kőolaj alapanyagú keményhabja pozitív ökomérlegét a szigetelőanyag kiemelkedően jó hőszigetelő képességének, hosszú élettartamának, energiatakarékos gyártásának, illetve újrahasznosíthatóságának köszönheti.

Annak meghatározásához, hogy milyen tetőszigetelés alkalmazása a leggazdaságosabb, nem elegendő csupán a szigetelések árait összehasonlítani, hanem a hatékonyságukat, a kivitelezés költségeit stb. is figyelembe kell venni. A PUR/PIR szigetelőrendszerek azon túl, hogy ökomérlegük nagyon kedvező, rendkívül gazdaságos megoldást is nyújtanak, ami a beépítésükkel járó költségek és az alkalmazásuk révén hosszabb távon megtakarítható fűtési/hűtési költségek összehasonlításával egyértelműen igazolható.

 

Puren ökomérleg számokban

A tetőszigetelés utólagos javítása sokkal költségesebb, mint azt elsőre jól elkészíteni. Egy köbméter kellő vastagságú Puren szigetelőanyag beépítése egyszeri beruházás, ám évente körülbelül 200 liternyi fűtőolaj megtakarítását eredményezi, ami 50 év alatt elérheti akár a 10 ezer litert is.

 

A korszerű szigetelés nemcsak hatékony, hanem környezetbarát is

 

A fűtőolaj megtakarításának következményeként 1 köbméter Puren szigetelőanyaggal 1 év leforgása alatt 570 kg széndioxid termelődése kerülhető el, ami 50 év alatt 28 ezer kilogrammal kevesebb környezeti széndioxid-terhelést eredményez. Átlagos, 50 éves épülethasználatot figyelembe véve 11 cm vastag PUR/PIR teljes felületű szigeteléssel PUR/PIR köbméterenként körülbelül 65 ezer kWh takarítható meg, összehasonlítva a régi előírások szerinti, minimálisan szigetelt tetővel. (65 ezer kWh 20–25 átlagos magyar család évi áramfogyasztásának felel meg.) A PUR/PIR-ből készült szigetelőanyagok tehát nemcsak a háztartás kasszáját kímélik jelentősen, hanem a környezetet is.

 

Újrahasznosított PUR/PIR

A maradékanyagokból, illetve konfekcionálási hulladékból készülő Purenit speciális technológiával előállított, különleges tulajdonságokkal rendelkező funkcionális anyag, amely kiemelkedő hőszigetelő képessége, nagy teherbíró és nulla százalékos vízfelvételi képességének köszönhetően fa- és faforgács termékek alternatívájaként alkalmazható olyan környezetben, ahol a fa – tulajdonságaiból adódóan – nem nyújt tartós megoldást. De Purenitet használnak a haszongépjárművek, légi járművek, hajók gyártói is. Amennyiben mégis a PUR/PIR szigetelőanyagok megsemmisítésére kerül sor, a modern hulladékégető berendezések használatával 1 köbméter PUR/PIR-ből körülbelül 213 kWh energia nyerhető.

 

A korszerű szigetelés nemcsak hatékony, hanem környezetbarát is

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog