2020. július 20.

Egészséges belső levegő megfelelő szellőzéssel érhető el

Egészséges belső levegő megfelelő szellőzéssel érhető el

Az egészséges lakótér fenntartásának egyik legfontosabb eleme a tisztaság, beleértve ebbe a levegő tisztaságát is, hiszen ez a legalapvetőbb létszükségleti elemünk. A Helios szellőztető megoldásai között kiemelt helyen szerepelnek a lakóterek egészségét biztosító ventilátorok, a legkisebb fali egységektől a komplett, az egész lakást behálózó rendszerekig.

A lakásban nemcsak a légzésünk által használódik el, de számos szennyező anyag is terheli a levegőt. A kifújt levegő pára- és szén-dioxid-tartalma, a mosás, mosogatás páratartalma, a különféle vegyszerek kipárolgásai, oldószerei, a poratkák és vele együtt a házipor, mind a lakásban keletkező és felszaporodó szennyeződések. Koncentrációjuk megnövekedése önmagában is káros, de alapját képezheti olyan még kellemetlenebb és károsabb folyamatoknak, mint például a penészesedés.

Új építéseknél már a legtöbben foglalkoznak a szellőztetéssel, de a felújításoknál ez kevesebb figyelmet kap, valószínűleg mert egy már „működő” dolgot módosítunk, egészítünk ki, így sokan nem gondolják, hogy új feladatok is keletkeznek. Pedig pontosan ez történik egy ablakcsere vagy falszigetelés esetén, ahol a légzárás miatt az addig valamelyest jelen lévő filtrációs légcsere megszűnik.

A Helios szellőztető megoldásai között kiemelt helyen szerepelnek a lakóterek egészségét biztosító ventilátorok, a legkisebb fali egységektől a komplett, az egész lakást behálózó rendszerekig. Például az ablakcserékkel elvesztett szellőzés akár néhány Helios M1/100 fali kisventilátorral, és a levegő utánpótlásáról gondoskodó légbeeresztő elemekkel visszaállítható, de további előnyök is élvezhetők ventilátoros szellőztetés telepítésével.

A Helios ELS radiális kisventilátorokkal akár a wc szagelszívása is megvalósítható, jelentősen emelve a toalett komfortfokozatát. A legmagasabb műszaki színvonalat jelenleg a Helios KWL-sorozatú hővisszanyerős rendszere kínálja, amely huzatmentes, zajmentes, a befújt levegőt szűri (pollenszűrő, aktívszenes szűrő) és a távozó levegő hőenergiájának visszanyerésével (akár 90 százalékos hatásfokkal) gyakorlatilag ingyen temperálja.

Egészséges belső levegő megfelelő szellőzéssel érhető el

Természetesen nemcsak családi házaknál, hanem a városi lakások nagy részét képező társasházaknál is alkalmazhatók ezek a megoldások, viszont néhány speciális tényezőt figyelembe kell venni. A kifejezetten erre a feladatra konstruált Helios ELS-sorozatú ventilátorok légtömör visszacsapó szeleppel akadályozzák meg, hogy más lakások elhasznált levegője bejusson. Radiális járókerekük elég erős, hogy a magasabb szinteken tapasztalható erősebb szél ellenére is garantálja a levegő kifújását. Ezen túl megfelelnek a társasházaknál jelentkező tűzvédelmi követelményeknek is.

Egészséges belső levegő megfelelő szellőzéssel érhető el

A hővisszanyerős szellőztetésről sem kell lemondani a társasházaknál, egyrészt kiépíthető szigetszerűen, azaz lakásonként, vagy a házközponti fűtésekhez hasonlóan, egy központi géppel. Az új Helios AIR1 sorozatú hővisszanyerős készülékek akár 15.000 m3/h teljesítményre is képesek, így egy berendezés több mint 100 lakás szellőztetését is elláthatja. Az innovatív vezérlésnek köszönhetően az egyes lakások szabadon változtathatják szellőzésüket, a központi gép midig a pillanatnyi igényekhez igazítja teljesítményét, a lehető legtakarékosabb üzem érdekében.

Kovács István

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

2021. január 1-jétől jelentősen változtak az egyszerű bejelentésre vonatkozó előírások

2021 januárjától új szabályok alapján adják ki a lakóházak hatósági bizonyítványát

A szomszédok már tájékozódhatnak az egyszerű bejelentésű épületekről is

2021-től nem csak 25 % megújuló energiával lehet teljesíteni a Közel Nulla Energiaigény követelményét

Továbbra is elektronikusan folytathatóak le a településképi és településrendezési eljárások

épjog