filmszemle

2012. május 28.

Garázsmedence-tervezés – lehetőség építészeknek

Garázsmedence-tervezés – lehetőség építészeknek

A garázsmedencék betervezésében, az ilyen célokra is szolgáló garázs- (vagy egyéb) helyiségek célszerű és kreatív belsőépítészeti kialakításában építész partnerek együttműködésére is számít a rendszer tulajdonosa.

A garázsmedence beépíthető a garázsba – illetve bármilyen meglévő, vagy más célra tervezett helyiségbe – a talajszint alá süllyesztve. A viszonylag kisméretű medencében ellenáramoltató berendezés teszi lehetővé a folyamatos úszást; vízforgató, homokszűrő és párátlanító berendezés garantálja a komfortos, higiénikus körülményeket. A professzionális kis uszodát hidraulikusan mozgatható, teherbíró medencefedéssel takarhatjuk le, amelyre járművel is ráhajthatunk, és ami egyúttal megakadályozza, hogy bármilyen szennyeződés a medencébe kerüljön.

Garázsmedence-tervezés – lehetőség építészeknek

A garázsmedencék statikai, uszodatechnikai és medencefedési terveit állandó tervezőpartnerek készítik. Ugyanakkor várják olyan építész tervezők jelentkezését, akik e csapattal együttműködnek a (belső)építészeti tervek kialakítása során. Az építész tervező az ő szakértelmükre is támaszkodhat abban, hogy valóban működőképes, biztonságos, a higiéniai elvárásoknak és az építésügyi előírásoknak megfelelő megoldás születik. (Pl. csatlakozás az épület gépészeti rendszeréhez, a medencetérben szükséges légállapot és páramentesítés, a medenceszerkezetbe beépítendő átvezető idomok, a vasbeton szerkezet csatlakoztatása az alapozáshoz stb.)

Azoknak az építészeknek, akik családi ház építésén, bővítésén, átalakításán dolgoznak, érdemes megbízói figyelmébe ajánlani a garázsmedence kialakításának lehetőségét. Emellett szóló érvek lehetnek például az alábbiak:

  • A garázsmedence szerkezetét akkor is érdemes már most betervezni az épületbe, ha a berendezések beépítésére csak egy későbbi ütemben kerül sor, hiszen az utólagos szerkezetátalakítás többletköltséggel jár.
  • A garázsmedence kiváló megoldás azoknak, akik szeretnék a rendszeres – és kényelmes, saját időbeosztás szerinti – úszás lehetőségét otthonukban megteremteni, de nincs pénzük, vagy szabad ingatlanterületük egy hagyományos úszómedence kialakítására.

Garázsmedence-tervezés – lehetőség építészeknek

Mi lehet mindebből az építész tervező haszna?

  • A garázsmedence megemlítésével az építész olyan speciális, innovatív lehetőséget tud megbízója figyelmébe ajánlani, amivel a ház használati értéke, komfortszintje jelentősen és gazdaságosan növelhető – ezzel az építész tervezői munkája is felértékelődik.
  • Ha a megbízó megrendeli a garázsmedence beépítését, akkor ezzel az építész természetesen a garázsmedence-szaktervező csapat tagjává válik, és megállapodás szerinti díjazást kaphat a garázsmedence rendszertulajdonosától.

 

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog