filmszemle

2012. június 22.

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Az udvari beépítés kialakításánál az alsóbb szintek minél jobb megvilágítása elsőrendű szempont volt. Mivel a kazettás rendszerű tetőfödém egyben a gimnázium udvara is, így a növényzettel kombinált járható tetőn a bevilágítás a horganyzott acélrács járófelületet alatti, a szigetelési síkból kissé kiemelt üveg felületekkel valósult meg.

Az 1717-ben alapított piarista szerzetesrend belvárosi, Március 15. tér, Váci és Pesti Barnabás utcákkal határolt épületegyüttese két átriumos házból áll, a korábban felújított „B” tömb után a 2010-2011. évi átalakítás az „A” tömböt érintette teljes körűen. Az épület rendeltetése is megváltozott: a földszintre üzletek és – a későbbi tervek szerint – vendéglátó-létesítmények kerülnek, a beépített belső udvar pinceszintjén mélygarázst, a földszinten impozáns rendezvényteret alakítottak ki. A felsőbb szintekre a gimnázium tornaterme, illetve egyéb rendi, iskolai helyiségek kerültek. A budai panorámára néző tetőtérben irodablokk létesült.

 

Az épületszerkezeti tervezés során a legösszetettebb feladat a belső udvarba kerülő új épületrész zárófödémének kialakítása volt. A tető az iskolaudvar funkcióját teljes körűen kiszolgáló burkolt, járható kivitelben készült, ebbe kellett integrálni a bevilágító, hő- és füstelvezető felületeket. A burkolt tető egyhangúságát növénykazetták és mélyített favermek oldják. A födém alulbordás, kazettás szerkezete a burkolat felületén is megjelenik.

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

A födém alulbordás, kazettás szerkezete a burkolat felületén is megjelenik

 

A gerendák közötti kazetták egy részébe acélkeretekbe ültetett üveg bevilágító felületek kerültek, így az alsóbb szinten lévő tornaterem és az azt határoló galériás közlekedőzónák is természetes megvilágítást kapnak. A tető alatti tér álmennyezet nélküli, látszóbeton kivitelben készült.

A tető burkolata az átégési távolságok és homlokzati tűzterjedési gátak mértékének figyelembevételével készült. A tornateremben esetleg kialakuló tűz terjedését a járható tető burkolatának irányába, valamint az átrium homlokzatán lévő nyílások irányába is meg kell akadályozni. Az előírt távolságok biztosítása céljából sávokban előregyártott betonburkolat készült.

A nem járható felülvilágító esetén tűzvédelmi követelmény nincs, a biztonságos használat érdekében a járófelület tűzihorganyzott taposóráccsal épült.

A beépített acél szelvényekre a tűzvédelmi előírások miatt 25 mm vastag tűzgátló réteg került.

 

Vízelvezetés

A vízgyűjtési pontok helyét az új tornaterem és a meglévő épület határoló falai határozták meg, az ejtőcsövek elhúzására nem volt lehetőség. A tervezésnél az üveg felülvilágítók helyzetét, a burkolati struktúrát is figyelembe kellett venni. A vízelvezetés pontra lejtéssel valósult meg, a szorítóperemes víznyelők az udvar sarkaiba kerültek. Az egységes felületi megjelenés ellenére valamennyi víznyelő fölött tisztító-ellenőrző aknát építettek be.

A közlekedők feletti tető szinte teljes felületen üveggel fedett, míg a belső zónában, a tornaterem felett csak egy-egy bevilágító mező létesült. Az üvegezett felületek a szigetelési síkból ki vannak emelve, a lejtések ennek figyelembevételével készültek.

 

Szigetelés

Az átrium udvar rétegfelépítésének teljes vastagsága 39 cm. A rendelkezésre álló kis rétegvastagság, valamint a felülvilágító mezők közötti geometriai adottságok miatt a csapadékvíz-szigetelés egyenes rétegrenddel, lágyított PVC lemezszigeteléssel valósult meg. A rétegrend, illetve az anyaghasználat melletti döntést a kazetták közötti csekély távolság és a meglévő épülethez való dilatációs csatlakozás egyszerűbb kivitelezhetősége indokolta.

E rétegrend lehetővé teszi, hogy a lejtésképzés is hőszigetelésből valósuljon meg; ez súly-, illetve energiatakarékos megoldást eredményezett.

A kivitelezés első lépéseiben bitumenes lemez párazárás készült, mely egyben a csapadék elleni ideiglenes szigetelés szerepét is ellátta.

A változó vastagságú expandált polisztirolhab hőszigetelés és a lágyított PVC lemez csapadékvíz elleni szigetelés közé – a két anyag összeférhetetlensége miatt – műanyag fátyol elválasztó réteg került.

A „Tetőszigetelések tervezési és kivitelezési irányelvei” értelmében a tető fokozott mechanikai és mérsékelt hőterhelési hatásoknak kitett, azaz „I.B” besorolású, amit a rétegrend kritikus eleme, a vízszigetelés megválasztásánál vettünk figyelembe; a lemezvastagság így 1,5 mm-re adódott.

A PVC szigetelés 200%-os szakadó nyúlása a lábazati zónában jelentkező dilatációs részletek megoldását is egyszerűsítette. A szigetelés lábazati felvezetése előregyártott műkő elemek mögé van rejtve.

Az építészeti koncepció szerint a burkolaton is kirajzolódik a födém kazettás szerkezete. A gerendák feletti sávok előregyártott finombeton burkolatot, míg az egyes járható mezők taposórács, illetve fa utánzatú, időjárásálló, kezelést nem igénylő, extrudált, sávos „kompozit” burkolatot kaptak. Ez utóbbit a tűzihorganyzott acélvázhoz rögzítették.

A választott „ágyazott” jellegű burkolati rendszer előnye, hogy fagyra nem érzékeny, könnyen bontható, cserélhető, ami a jelentős mennyiségű üvegezett felület szempontjából is előnyös.

Az ágyazat anyaga éles szemű bazaltzúzalék, mely alá a biztonságos vízelevezetés érdekében gyárilag szűrőfátyollal kasírozott, nagy terhelhetőségű dombornyomott lemez került, mely egyben a mechanikai hatások elleni védőréteg szerepét is betölti.

A szigetelés és a rozsdamentes acélkeretbe épített üvegezett felületek vízhatlan csatlakozását szorítóperemes kapcsolattal terveztük, de a kivitelezéskor a tervektől eltérő szerkezeti kialakítás készült. A PVC szigetelés az acél keretszerkezethez rögzített fóliabádog lemezhez van vízhatlanul felületfolytonosítva, és Kemperol bevonatszigeteléssel van lezárva.

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

A szigetelés és a rozsdamentes acélkeretbe épített üvegezett felületek vízhatlan csatlakozása érdekében a PVC szigetelés az acél keretszerkezethez rögzített fóliabádog lemezhez van vízhatlanul felületfolytonosítva és Kemperol bevonatszigeteléssel lezárva

 

E szigetelési rendszer előnye, hogy a nagy szakadási nyúlása mellett a legtöbb, kellően megtisztított felülethez kiválóan tapad, így lehetővé vált a PVC szigetelés szorítóperem nélküli, vízhatlan csatlakoztatása az üvegtáblák fogadókereteihez.

 

Üveg felülvilágító

Az üveg bevilágító mezők mérete a gerendarács függvényében változó, cca. 220 cm x 270 cm, de a nem párhuzamos oldalfalak mentén csökkenő méretű, trapéz alakú mezők adódnak. Az egységeket 1% oldaleséssel építették be, a pontos beállítást az acél zártszelvény fogadókeret menetes lábai tették lehetővé.

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Járható tető bevilágítókkal és növényzettel

Az üveg bevilágító mezőket 1% oldaleséssel építették be, a pontos beállítást az acél zártszelvény fogadókeret menetes lábai tették lehetővé

 

A kazettákat – az üvegtáblák méretének ésszerűsítése érdekében – az acél zártszelvényből álló bordavázzal harmadoltuk. Az ebből kiálló pengék fogadják taposórács keretét, mely már a burkolat vízszintes síkjához igazodik.

Az üveg beépítése leszorító profilok nélkül, tartósan rugalmas (Sikaflex 552) kitt alkalmazásával, „ragacsolt-tömített” jelleggel készült, amit a rácsos járófelületet tartó lábak átvezetése is indokolt. Az üvegtáblák nem járható kivitelben, egy réteg 8 mm vastag edzett float üvegből, és 2x4 mm-es, fóliával ragasztott biztonsági üvegből készültek, Low-e bevonattal.

Mivel a bevilágító mezők a temperált belső tértől kiemelten helyezkednek el, az üvegnél esetlegesen fellépő párakicsapódás veszélye ellen a vasbeton bordákban rejtett légbefúvó hálózat lett kialakítva

 

Intenzív zöldtető

A tetőfelületen két vasbeton süllyesztéket alakítottak ki, amelybe intenzív növényzetet telepítettek. A szigetelés anyaga megegyezik az általános felülettel, a vízelvezetést pontra lejtéssel alakították ki. A növényzet gyökérzetének roncsoló hatása miatt a szűk, zárt teknőszigetelést 3 mm vastag, hegesztett acéllemezzel védjük.

 

Horváth Sándor

egyetemi adjunktus, okleveles építészmérnök, építési szakértő

 

Szecskő Heléna

okleveles építészmérnök, okleveles igazságügyi szakértő szakmérnök

 

 


Építész tervezők: Golda János (M-Teampannon), Kovács Zoltán és Mészáros Erzsébet (Kollektív Műterem)

A tetőszigetelés tervezője: Horváth Sándor, Szecskő Heléna (Pataky és Horváth Építésziroda Kft.)

A tetőszigetelés kivitelezője: Europassz 2000 Kft., Valyon Tibor (PVC szigetelés); Enterol Kft., Tóth Balázs (Kemperol szigetelés)

Az acél-üveg szerkezetek kivitelezője: Legenda 21 Kft., Turcsányi Attila

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog