2017. február 21.

LafargeHolcim Awards a fenntartható építészetért

LafargeHolcim Awards a fenntartható építészetért

2017. március 21-én zárul az 5. Nemzetközi LafargeHolcim Awards elnevezésű, 2 millió dolláros fenntartható építészeti pályázat. A verseny az előrehaladott tervezési fázisban álló projekteket keresi az építészet, a magas- és mélyépítés, a tájépítészet és várostervezés, valamint az építőanyagok, építési termékek és technológiák területéről. A verseny ,,Következő Generáció” kategóriája a fiatal szakemberek és hallgatók ötletei számára nyitott.

A világ legjelentősebb fenntartható építészeti versenye a LafargeHolcim Alapítvány szervezésében öt földrajzi régióban zajlik párhuzamosan – mindegyiknek saját zsűrije van, elismert független szakemberekkel. A zsűrik élén Harry Gugger (Európa), Ray Cole (Észak-Amerika), Angelo Bucci (Latin-Amerika), Nagwa Sherif (Közel-Kelet-Afrika) és Donald Bates (Ázsia-Csendes-Óceán) állnak.

 

Két kategória, különböző követelményekkel

A verseny fő kategóriája az építészek, tervezők, mérnökök, projektgazdák, kivitelezők és építőipari cégek számára nyitott, akik a kortárs tervezés és építészet kiemelkedő fenntartható példáit mutatják be. A projektekkel szemben elvárás, hogy a tervezés előrehaladott fázisában legyenek, nagy valószínűséggel megvalósuljanak, az építkezés indulásának időpontja pedig nem lehet 2016. július 4-nél korábbi.

Ezen felül a diákok és a 30 év alatti szakemberek beadhatják tanulmányterveiket, merész ötleteiket és felfedező megoldásaikat is a verseny „Következő Generáció” kategóriájában, függetlenül attól, hogy mi a valószínűsége a projekt megvalósulásának.

Ingyenes online nevezés itt >>

 

A fenntartható építészet fókuszterületei

A pályamunkák értékelésére a fenntartható építészet öt fókuszterülete mentén kerül sor, mellyel átfogó kép alakítható ki a fenntarthatóság vonatkozásában. A fókuszterületek az innovativitás és a máshol való alkalmazhatóság, az etikai normák és társadalmi elfogadás, az erőforrásokkal való gazdálkodás és környezeti teljesítmény, gazdasági életképesség és kompatibilitás, valamint a környezetbe való illeszkedés és esztétikai hatás.

 

A nyertesek továbbjutnak a LagargeHolcim Awards globális versenyére

A nyerteseket 2017 második felében hirdetik ki minden régióban. A nyertesek automatikusan bejutnak a LafargeHolcim Awards 2018-as globális versenyére. Az 5. Nemzetközi LafargeHolcim Awards összdíjazása 2 millió dollár.

 

Hasznos linkek

Versenyáttekintés >>
Letölthető útmutató – Nevezés lépésről lépésre >>
Online nevezési lap >>
Zsűritagok teljes listája >>
A fenntartható építészet fókuszterületei >>

Böngésszen a több mint 200 korábbi LafargeHolcim Awards nyertes projekt között >>

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog