Nedvességkárok a zuhanytálcák környezetében – mi okozta a hibákat?

Az építési előírások által megengedett építménymagasság kihasználásának, illetve a lehető legnagyobb szintterület elérésének igénye azt eredményezte, hogy a szóban forgó épületben a monolit vasbeton födém felett mindössze 8 cm magasságú hely jutott az úsztatott padlószerkezet rétegrendjének. Így a 2 cm-es úsztatóréteg felett a 4,8 cm vastagságú cementesztrichen 1,2 cm állt rendelkezésre a pontosan meg nem határozott típusú bevonatszigetelés és a ragasztott lapburkolat számára.

A fürdőszobákba kőporcelánból gyártott, elegáns zuhanytálcákat építettek be a használati víz elleni szigetelés felett. Ennek következtében a vasbeton födém felső síkja és a tálca alsó felülete között szűk 7 cm állt rendelkezésre a szifon és a csatorna-ágvezeték számára. Mindössze a zuhanytálca 20 mm magasságú pereme emelkedett a padlósík fölé.

A fürdőszobákkal határos válaszfalak, belső ajtók és a padlóburkolatok jelentős hányadánál nedvesség által okozott károk alakultak ki. A szakértői vizsgálat tárgya a meghibásodások okának megállapítása, valamint a kijavítás módjának meghatározása volt. 

Mint kiderült, a zuhanytálca alatt az úsztatóréteg megszakadt, a megvastagított esztrich közvetlenül a födémre készült, felületébe mélyített „árokkal” az ágvezeték és a szifon számára. A tálca pereme három oldalon benyúlt a falburkolat síkja mögé, elöl rátakart a padlóburkolatra. A csatlakozások mentén mindenhol folytonos elasztikus tömítést találtunk.

A feltárás következő megállapítása: a költségvetésben kiírt elektrokarmantyúkkal hegesztett polietilén ágvezeték helyett flexibilis PVC csövet építettek be hollandikkal, valamint ragasztott csőkapcsolatokkal rögzítve. A cső lejtése sem volt folytonos, mert helyenként – a padlóban elhelyezett hideg- és a melegvíz-vezetékek miatt – meg kellett emelni.

A beépített szifon sem volt alkalmas a polietilén csövekkel való hegesztett kapcsolat kialakítására. Magassága miatt a vasbeton födémbe „fészket” kellett kialakítani. A szifon nem rendelkezett hajfogó kosárral, és abban az állapotában, ahogy beépítették, nem lehetett hatásosan tisztítani. Emiatt a belekerült szennyeződések gátolták a víz elfolyását.

Az egyik feltárásnál azt tapasztaltuk, hogy az ágvezeték és a szifon összeépítése elmaradt, ezért a lefolyó víz a tálca alatt gyűlt össze. A feltáráskor már csak az itt lerakódott szennyeződés nyomát találtuk meg, a víz elszivárgott a szigetelt felületről… Ha egy vízszigetelt „medencéből” a víz elszivárog, akkor a nedvesség elleni védelem nyilvánvalóan nem megfelelő! 

Kiderült továbbá, hogy a faltőben a bevonatszigetelés elvált a rugalmas hajlaterősítő szalagtól, vastagsága nem érte el a 0,5 mm-t. A szigetelés műanyag diszperzióból készült, ami a DIN 18534 szerint W1-I fokozatú nedvességterhelés esetén alkalmazható. Ebbe a kategóriába sorolhatók például a zuhanyozó kerámialap-burkolatú falai. A zuhanyozó padlója esetében viszont W2-I fokozatú nedvességterhelési fokozattal kell számolni a hivatkozott szabvány szerint, tehát itt a műanyag diszperzió már nem nyújt megfelelő védelmet. A szabvány repedésáthidaló ásványi habarcsot (legalább 2 mm vastagságban) vagy műgyanta bevonatszigetelést (legalább 1 mm vastagságban) ír elő ilyen nedvességterhelés esetén. A nem megfelelően megválasztott vízszigetelés réteges elválása a hajlatnál pedig technológiai hibának minősül.

A fenti képen látható, hogy az aljzat alkalmatlan vízszigetelés készítésére, ugyanis az élek nincsenek lesarkítva, a hajlatok nem lettek kialakítva, és az esztrich felületén jelentős egyenetlenségek vannak. Így a szigetelés folytonossága, előírt vastagsága nem valósítható meg. Így nem lett volna szabad megkezdeni a vízszigetelő munkát.

Nem a vízszigetelést végző dolgozó hibája ugyanakkor a téves anyagválasztás, és az az elvi hiba, hogy a kialakított „árok” lefolyástalan, benne pangó víz gyűlhet össze. Az „árok” oldalát csövek lyukasztják ki, melyek szakszerű gallérozása a szakma szabályai szerint nem készíthető el. A zuhanytálca alá került víz így megtalálta az utat a padlószerkezet rétegei között, ahol nagyobb távolságra is elszivárgott.

A feltárások tapasztalatai tehát megmutatták, hogy részben a zuhanytálcához csatlakozó szifon és ágvezeték, részben a vízszigetelés rosszul megválasztott anyaga és elkészítése okozták a meghibásodásokat. De vannak további tanulságok is, amelyeket érdemes megfontolni.

• Az előregyártott zuhanytálcák beépítése elsősorban a padlósík fölé kiemelt helyzetben javasolható. Ebben az esetben a használati víz elleni szigetelés vízzsák kialakulása nélkül elkészíthető.

• A padlósíkba süllyesztett zuhanytálca lehetőleg „monolitikusan” készüljön, azaz a szigetelésre teljes felületen ragasztott, csúszásmentes felületű burkolattal. Így a tálca lefolyója egyúttal a vízszigetelés vízelvezetését is megoldja.

• Amennyiben az előregyártott zuhanytálcát a padlósíkba besüllyesztve kívánják beépíteni, akkor a vízszigetelés síkjának vízelvezetését is meg kell oldani. Ez csak nagyobb vastagságú padlószerkezet esetén lehetséges.

Adott esetben a kijavítás lehetőségei behatároltak voltak, mivel egy működő épületben a padlószerkezet átépítése nem lehetséges, és a besüllyesztett, előregyártott zuhanytálca határozott belsőépítészeti igény volt.

Nem kellett sokat kutatni ahhoz, hogy jól tisztítható, kis szerkezeti magasságú szifont találjunk, amelyhez a polietilén ágvezetékkel elektrokarmantyúval, megbízhatóan csatlakozni lehet. Ezzel sikerült kiszűrni azt a kockázatot, amelyet a rosszul megválasztott és elkészített épületgépészeti rendszer okozott.

A falburkolat legalsó sorának lebontását, valamint a műanyag diszperzió eltávolítását követően rugalmas ásványi bevonatszigetelés készült az előírt vastagságban. Az aljzat kijavítására a működő szállodában nem volt idő. Nem lehetett megváltoztatni azt a kedvezőtlen körülményt, miszerint az árok és a fészek továbbra is lefolyástalan felületeket képez. Ezért a karbantartás során fokozott figyelmet kell fordítani a tálca peremén lévő elasztikus tömítés folytonosságának fenntartására, ugyanis ez a biztosítéka annak, hogy ne kerüljön víz a tálca alá. 

 

A végére kívánkozó tanulságok:

• a belsőépítészeti terv műszaki következményeit az építészeti és épületszerkezeti tervekre átvezetve elkerülhetők lennének azok a rendellenességek, amelyeket ebben a rövid írásban bemutattunk;

• a tervezők és a kivitelezők hazai szabályozás hiányában nehezen igazodnak el a sokféle bevonatszigetelés között, a német szabványok tanulmányozásáig sajnos kevesen jutnak el; hiánypótló munka lenne, ha az ÉMSZ irányelvet dolgozna ki az üzemiés használativíz elleni szigetelések tervezése és kivitelezése témában.

Dr. Kakasy László
okleveles építészmérnök, építésügyi és igazságügyi műszaki szakértő

 

Forrás: a Szakértői tapasztalat zuhanyozók okozta meghibásodásról egy hotelben című cikk a XIV. Épületszerkezeti Konferencia kötetében (BME Építészmérnöki Kar, Épületszerkezettani Tanszék, Budapest, 2024). A cikk korábban az ÉMSZ A szigetelő című kiadványában is megjelent.