Nyolcezer négyzetméter vörösréz lemez épületburkolat

Különleges formavilágú az OSZK új piliscsabai Archivális Központja. Folyamatos munkával másfél évig készült az átfordulótetőként megoldott, vörösréz lemezburkolat a kevesek által látható, különleges épületen. A beépített elemek jó részét műhelyben előregyártották, de helyszíni gyártás is történt: elsősorban a különösen nagy méretű elemek készültek így.
Az Országos Széchenyi Könyvtár Archivális Központja a védett iratok őrzésére is szolgál. Az épület nem nyilvános, látogatóknak nem fogják megnyitni, így kevesen láthatják majd különleges formavilágát, csillogó megjelenését. A ház fő jellegzetessége a fémlemez épületburkolat; ennek kivitelezéséről ifj. Hidasi Tibor, a Pilisi Pléh-Boy Kft. képviselője nyilatkozott lapunknak.
A kivitelezés kezdetei
„A generálkivitelező a West Hungária Bau Kft. és a FejérBál Zrt. konzorciuma volt. Mindkét társasággal dolgoztunk már korábban együtt, jó kapcsolat alakult ki, így piliscsabai cégként minket is megkerestek a lemezburkolatok kivitelezésével kapcsolatban. Indultunk a versenyben, és miénk lett a nyertes ajánlat” – ismerteti a kezdeteket ifj. Hidasi Tibor. Mint hozzáteszi, 2022 tavaszán, áprilisban vonultak fel a területre, ekkor szállították a helyszínre az első adag faanyagot. Körülbelül 12 fő dolgozott az ács- és bádogosfeladatokon, összesen másfél évig, folyamatos munkavégzés mellett, a kivitelezés más szakágaihoz rugalmasan igazodva, mindig a rendelkezésre álló helyeken.
Lemezfedés lépésről lépésre
„A vasbeton koporsófödém-szerkezetre ácsszerkezetet készítettünk, ez a homlokzat- és tetőburkolat háttérszerkezete. Erre körülbelül nyolcezer négyzetméter vörösréz lemezből készült fedést helyeztünk el” – érzékelteti a feladat nagyságrendjét a szakember. Az átfordulóhomlokzat tetőrésze mögött hagyományos székállásos tetőszerkezet készült, a homlokzathoz pedig rácsostartókat gyártottak, és azokat rögzítették a vasbeton teherhordó szerkezethez.
A rácsostartók hosszirányúak, közöttük kőzetgyapot szigetelés található. „Az előzőleg kialakított fa fogadószerkezethez dupla rétegű deszkázatot rögzítettünk. Az első réteg fogadta az első fóliát, majd ellenlécezést alakítottunk ki az átszellőztetés érdekében. Erre került a második réteg deszkázat, arra Bauder Top TS40 NSK fóliaterítés, végül a vörösréz lemezből készült fedés. A deszkázathoz fix és csúszó hafterekkel rögzítettük a lemezburkolatot. A csúszó hafterek biztosítják a lehetőséget a vörösréz lemezburkolat hőtágulására. A hafterek – vagy rögzítőfércek – a korcolt lemezfedés oldalába csatlakozó pici fülek, amiket szögelve/lőve rögzítenek a deszkázathoz. Ez egy nem látszó rögzítési forma, mert a rögzítősávra rátakar a következő lemezsáv korca” – magyarázza a szerkezeti kialakítást ifj. Hidasi Tibor.
Az épületen megjelenő vörösréz lemez a KME cég Tecu terméke. Az alapanyag tonnás vörösréz tekercsekben érkezik a Pléh-Boy telephelyére. Itt átfejtik kezelhetőbb súlyokra és tekercsekre, majd ezekből készítik a piliscsabai, vagy a kesztölci műhelyben – különböző gépekkel, az utóbb említett telephelyen automatizált eszközökkel – az adott projekt igényeinek megfelelően a szegélyként vagy korcolt lemezsávként előregyártott elemeket.
Az épületet borító elemek rendkívül nagy mérete miatt a burkolat egy részét a helyszínen gyártották. A hosszú lemezsávok különösen sérülékenyek, nem mozgathatók, ezért – a sérüléseket elkerülendő – a tetőn mobil műhelyt alakítottak ki‚ a profilozógépet daruval emelték fel a munkaterületre.
Az épület bejárati részének táblás vörösréz fedéseit műhelyben előregyártották, majd a sávos korcolt fedéssel közel megegyező hátszerkezetre és rétegrenddel építették be.
Az ablaknyílások környékén a tűzvédelmi előírások miatt csak korrózióálló acél fogadószerkezetre kerülhetett a burkolat, a tűzgátlást biztosító akvapaneles szerkezet elé készülhetett a lemezfedés.
A függönyfal előtt alumínium vázszerkezetre szerelt, levélmintára perforált vörösréz táblákat az épület többi lemezfedésének elkészülte után – korcolt fedéssel – körbeszegélyezték. Ezeket a táblákat egyedileg gyártották Észtországban az OSZK-raktár számára. „Természetesen a kiviteli tervek alapján dolgoztunk, azonban az építkezés folyamán a lehető legjobban elkészíthető és szerkezetileg legalkalmasabb formában kellett megoldanunk a különlegesebb részleteket.
Jellemzően a bádogoscsomópontok kapcsán merültek fel alternatív megoldások. Minden részletet, amit a részletrajzoktól eltérő módon szerettünk volna kialakítani, megvalósulási terven megrajzoltunk, majd prezentáltuk a konzorciumnak, és az általuk elfogadott megoldás készülhetett el végleges megépített csomópontként. A lemezfedést adó sávok ívesítése – alul és felül, az átforduló homlokzati részeken – külön, speciális géppel történt, és sok kihívással járó folyamatvolt. Az épület két végén kialakított acélszerkezetű rácsostartók és faszerkezetű rácsostartók síkbeli különbségeinek egyeztetése is okozott izgalmas pillanatokat.
Az építés közben, azzal párhuzamosan zajlott ez az engedélyeztetési folyamat” – meséli ifj. Hidasi Tibor.
Az íves korcolt rézburkolat és a kőburkolat csatlakozása a dél-nyugati homlokzaton
A projekt léptékéből és az időjárásból is adódtak kihívások
A különböző szakmák, illetve munkafolyamatok összehangolása nagyon fontos, különösen egy ilyen nagy építkezés esetén: egy munkafázisban egy egynapos csúszás később akár egy hetet is eredményezhet a többi munkafolyamat feltorlódása miatt. „Nyáron, amikor lent a talajon esetleg 40 fok van, az a tetőn, a vörösréz lemezek környezetében 60 fokot is jelenthet. Nagyon kellett figyelni, hogy a hőmérsékleti változások mellett is tudjunk dolgozni. Sokszor hajnalban, reggel 5 órakor kezdtünk, és megállás nélkül dolgoztunk, hogy a kollegáinkat el tudjuk engedni időben, mielőtt elviselhetetlenné válna a hőség. Mert ugyan nagyon fontos a munka, a munkatársaink egészsége még fontosabb” – teszi hozzá ifj. Hidasi Tibor.
A munkáért a Pilisi Pléh-Boy Kft. idén nívódíjat nyert az ÉMSZ Év Tetője pályázatán a homlokzatburkolati szekcióban, és ezzel az Aranysalejzni vándordíjat is hazavihette.
Hajdu Orsolya