2010. május 02.

A szemléletformálásnak is köszönheti sikereit az Aereco

A szemléletformálásnak is köszönheti sikereit az Aereco

Tíz éves jubileumát ünnepelte az Aereco Légtechnika Kft.; a rendezvényen több szakmai szervezet vezetője is felszólalt. Kiderült az is, hogy a Magyar Építőanyag-gyártók Szövetségének koordinálásával összeállított Komplex Épületenergetikai és Klímavédelmi (KÉK) program a miniszterjelölt Matolcsy György szerint immár kormányzati programnak tekinthető.

2000-től 2007-ig töretlen fejlődés jellemezte az Aereco Légtechnika Kft. pályafutását, és azóta is – a válság ellenére – értek el sikereket, elsősorban a panelfelújítási programhoz való csatlakozásnak köszönhetően. Mint Poroszlay István ügyvezető igazgató a cég 10 éves jubileumi ünnepségén elmondta, arra számítanak, hogy az új kormány idején ismét fejlődési pályára áll a magyar gazdaság és az építőipar.

Díjazott termékek

Az Aereco Légtechnika Kft.-t a 2000. év tavaszán a francia Aereco S.A. azzal a céllal alapította, hogy az általa kifejlesztett, belső páratartalom érzékelése alapján vezérelt szellőztetési rendszert megismertesse a hazai szakemberekkel, illetve elősegítse magyarországi alkalmazását. Az úgynevezett higroszabályozású szellőztetési rendszer hozzájárul a különböző helyiségek, helyiségcsoportok, így például lakások, lakóépületek, irodahelyiségek, egészségügyi intézmények, szállodák szellőzésének optimális megoldásához.

A rendszer 2001-ben Hungarotherm Nagydíjat nyert, majd 2006-ban a rendszer légtechnikai elemei Kiváló Építési Termék minősítést kaptak. 2009-ben a – többek között a panelfelújításoknál is alkalmazható – központi huzatfokozó ventilátor nyert Construma Újdonságdíjat.

Akik az elrontott lakásokat rendbeteszik

Az ünnepségen részt vett több szakmai szervezet képviselője is. Matúz Géza, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉGKSZ) elnöke elmondta: az 1990-es években a technológiai váltás gyorsan megérkezett a magyar építőiparba, de ezt a szemléletváltás lassabban követte. Így például nem mindenhol ismerték fel, hogy a szigetelés javítása a lakások szellőzését akadályozhatja, így ez utóbbi megoldásáról is gondoskodni kell. Az Aereco által kínált technológiára tehát óriási szükség volt, de szükség volt arra a jelentős szemléletformáló, oktató munkára, amit a cég munkatársai végeztek. Sikereiket valójában ennek köszönhetik; az elrontott lakások rendbetevőiként is megismerhette őket a piac – hangsúlyozta a MÉGKSZ-elnök.

Megőrzött komfortérzet

Gyárfás Attila, a Magyar Épületgépészek Szövetségének (MÉGSZ) elnöki tanácsadója beszédében azt javasolta: tegyünk különbséget az energiatakarékosság és az energiahatékonyság között. Energiatakarékosságról van szó akkor is, ha kevesebbet fűtünk, és fölveszünk még egy pulóvert, míg az energiahatékonyság azt jelenti, hogy a komfortérzet megőrzése mellett használunk kevesebb energiát. Az Aereco berendezései éppen ez utóbbihoz járulnak hozzá – mondta a szakember, és szintén kiemelte a cég oktatási tevékenységét. A MÉGSZ által szervezett technológiaismertető előadásokon személyesen is tapasztalhatta az Aereco munkatársainak elkötelezettségét, lelkesedését.

A Magyar Ajtó és Ablak Egyesület (Mata) nevében Prohászka Rajmund beszélt, és nagy eredménynek nevezte, hogy a panelprogramban kötelező elemként szerepel a szellőzés megoldása is. Hozzátette, hogy a Magyar Építőanyag-gyártók Szövetségének koordinálásával összeállított Komplex Épületenergetikai és Klímavédelmi (KÉK) program Matolcsy György miniszterjelölt tájékoztatása szerint lényegében kormányzati programmá vált, és a szellőzés szabályozásának szükségessége ebben is szerepel.

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog