filmszemle

2021. december 06.

A XI. Épületszerkezeti Konferencia témáival, valamint csarnokokkal jelentkezik a Metszet idei utolsó, 2021/6. száma

A XI. Épületszerkezeti Konferencia témáival, valamint csarnokokkal jelentkezik a Metszet idei utolsó, 2021/6. száma

A 2021. november 23-ai XI. Épületszerkezeti Konferenciához kapcsolódó szakcikkek mellett csarnoképületek kerültek az idei év utolsó lapszámába. 

Címlapon a Hungexpo F1 jelű fogadóépületének felülnézeti rajza. A szokatlan tömegű épületet Katona Vilmos és a parametrikus-generatív építészetet kutató Gyulai Levente mutatja be. 

További hazai példa Telki új sportcsarnoka, amelyet egy paralelogramma alakú telken meglévő alapozáshoz kellett megtervezni. Zalaegerszeg egykori ruhagyári épületegyüttesének felújítási lehetőségét pedig Lekics Gábor mutatja be energetikai szempontból, ezzel a barnamezős beruházások példáját adva. Külföldi példák között ezúttal egy osztrák borászatot és egy norvég tengerhalászati iparterületet ismerhetünk meg. 

Több mint 60 oldalon az idei Épületszerkezeti Konferenciához kapcsolódó előadások anyagai kaptak helyet, ezek túlnyomó többsége idén műemlékek felújításával, funkcióváltásával, a régi, megőrizendő és az új szerkezetek közötti kapcsolat megfelelő kialakításával foglalkozik. Aki lemaradt az idei konferenciáról, itt még elolvashatja az előadók kapcsolódó szakcikkeit. 

A Zöld Oldalak ezúttal a logisztikai parkok különböző fenntarthatósági tanúsításával (BREEAM, WELL) foglalkozik, a Mai szemmel rovat Balatonalmádi 45 éve változatlan buszpályaudvarát mutatja be, az a_pro rovat pedig egy erdélyi erdei menedékházat.  

A Metszet itt előfizethető >>

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog