Lapostető-szigetelések jellemző hibái – Mire érdemes figyelni egyenes és fordított rétegrend esetében?
A két alapvető rétegrendi megoldásban – az egyenes és a fordított rétegrendben – alkalmazott építőanyagok alapvetően meghatározzák az adott rétegrend szakszerűségét, azaz a megfelelő működését. Az alábbiakban e két rétegrendtípus egyes anyagainak elhelyezkedését és szakszerű kivitelezését fogom ismertetni, különös tekintettel a gyakran előforduló hibákra.
Az általános tapasztalatok szerint a lapostetők szigetelése sokkal összetettebb, mint az egyéb épületszerkezeteké. Már a rétegrendekben elhelyezkedő építési anyagok és szerkezetek egyedi tulajdonsága miatt azok összeépítésénél figyelembe kell venni szerkezeti szerepüket és műszaki teljesítőképességüket.
Az egyenes rétegrend rétegei
Az első – és általánosabb – az egyenes födémrétegrend, melynek egymásra épülő rétegei a következők:
• épített födémszerkezet (acél trapézlemez vagy vasbeton, az utóbbi lehet monolit vagy előregyártott elemekből készülő),
• párazáró réteg (megfelelő Sd értékkel rendelkező, bitumenes vagy műanyag lemezekkel),
• hőszigetelés (szálas vagy habosított anyagú táblás elemek),
• (ritkán: szilárd aljzat),
• vízszigetelés (bitumenes vagy műanyag lemezekkel, ritkábban bevonatszigetelés),
• és valamiféle rögzítés, ami lehet ráépített/helyezett, vagy a vízszigeteléssel összeépített ragasztás vagy dübelezés.
Általánosságban kijelenthető, hogy a födémszerkezeteknél fordul elő az építés során a legkevesebb hiba – az esetleg bekövetkező teherbírás-csökkenési, illetve felületi egyenetlenségek hibáival most nem foglalkozunk.
A párazáró réteg
A födémszerkezetre ráépülő első – és egyben a legfontosabb – réteg a párazáró lemez. Ennek anyagát a födém szerkezetfajtájától függően kell megválasztani. Az első tévedések jellemzően ekkor, az anyag kiválasztása során fordulnak elő. Ugyanis amíg a műanyag vízszigetelések alkalmazásánál a kis Sd értékű (< 50 m) műanyag fóliák is megfelelnek, addig a bitumenes vízszigeteléseknél csak az alufóliabetétes bitumenes vagy műanyag (Sd ≥ 1500 m) – napjainkban leginkább öntapadó módon rögzíthető – párazáró lemezek (vastagságuk 2,5-3,5 mm), illetve fóliák (vastagságuk 0,2-0,4 mm) alkalmazhatók.
Míg a beton/vasbeton – és általánosságban a szilárd felületű/aljzatú – födémszerkezeteknél elvárt a párazáró lemezek teljes felületű lehegesztése a kellősített felületre, addig a fém anyagú trapézlemezek esetében csak az öntapadó párazáró lemezek/fóliák alkalmazása lehetséges. Hibás választás az ezektől eltérő anyagok (például csomagolófóliák, festők által használt bútortakaró fóliák és egyebek) beépítése.
A párazáró lemezek elhelyezésénél figyelni kell arra is, hogy a szerkezetek csatlakozási csomópontjaiban, az illesztéseknél meg kell oldani a párazárást. Itt említhető a második jellemző hiba: nem alakítottak ki megfelelő, szakszerű toldást a csatlakozásoknál.
Ebből adódóan az épületben beázásnak tűnő jelenségeket lehet tapasztalni. Sajnos ennek a hibának a javítása szinte lehetetlen feladat.
A hőszigetelő réteg
A következő réteg a hőszigetelés. Az anyagválasztásnál szóba jöhetnek a cement-, bitumen- vagy műanyagkötésű öntött anyagok, valamint a – szálas, illetve habosított – táblás hőszigetelő anyagok. Az öntött anyagok esetében a perlitbetonok lassú kiszáradása miatt alakultak ki súlyos problémák: a kivitelezők nem voltak tudatában annak, hogy a nyári időben is több hetes kiszáradási idővel kell számolni, és a felületi kéreg megszáradása után szinte azonnal rászigeteltek perlitbeton felületére. Ez természetesen gátolta a teljes perlitbeton tömeg kiszáradását. Ha ráadásul a kivitelezés során még a megfelelő párazáró réteg kialakítása is elmaradt (mint az igen gyakori eset), akkor a perlitbeton rétegben a párakicsapódás állandósul, és a víz a fent említett módon, állandósult „imitált beázásként” jelenik meg az épületben.
Sajnos ez a hiba szintén csak a teljes rétegrend elbontásával és szakszerű újraépítésével orvosolható.
Az EPS táblás hőszigetelések kiválasztása esetében az a gyakori hiba, hogy a szilárdságukra és az alkalmazási területre utaló minőségi jelzésüket nem veszik figyelembe (például homlokzati hőszigetelő lemezeket használnak, illetve nem lépésálló minőségű táblákat). Ehhez kapcsolódva gyakran előfordul, hogy elcserélt vagy hamis minőségtanúsító nyilatkozatot mutatnak be igazolásként.
A leggyakoribb hiba azonban a hőszigetelések/hőszigetelő táblák szakszerű rögzítésének elmulasztása. Bár ennek megoldására az építőanyag- és termékgyártók több megoldást is javasolnak, a kivitelezői gyakorlatban mégis számos hiba tapasztalható.
A problémák elkerülését segítheti azoknak az – egyes nyugat-európai bitumeneslemez-gyártók által forgalmazott – párazáró lemezeknek az alkalmazása, melyek felső felületét gyárilag lángaktiválásúra/ragasztásos rögzítésűre képezték ki, így az EPS, az XPS, a PIR és a szálas hőszigetelő táblák csekély olvasztóláng alkalmazásával megfelelően rögzíthetők. Gyakori eset, hogy a PU ragasztást szakszerűtlenül alkalmazzák, vagy egyáltalán nem készítik el.
Emiatt a szél szívása súlyos károkat okoz, és akár a teljes rétegrendet feltépheti. A táblás hőszigetelés fektetésére fordított figyelem a lejtésképzés szempontjából is kiemelten fontos. Bár a hőszigetelőanyag-gyártók a táblás hőszigeteléseket a tetőlejtés tervezett kialakításának megfelelően képesek méretre gyártani, a kivitelezés során a lejtések mégis gyakran hibásak lesznek, jellemzően azért, mert a belső csapadékvíz-elvezetés összefolyóinak környezetében a szükséges süllyesztéseket nem alakítják ki. Ha emiatt a lefolyók magaspontra kerülnek, akkor lefolyástalan felületek alakulnak ki a tetőn, ahol megáll a víz.
A hőszigetelések ideiglenes rögzítését sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha nem a vízszigeteléssel együtt fektetik le, akkor a rögzítést ragasztással vagy dübelezéssel kell megoldani. De ebben az esetben is szükséges a rákerülő vízszigetelés rögzítése.
A szilárd aljzat
A hőszigetelésre szilárd beton/esztrich réteg elhelyezésére hazánkban ritkán, a külföldi gyakorlatban azonban számos példát lehet látni. Főleg a hosszú élettartamú bitumenes vízszigetelések készítésénél jellemző. Természetesen a nagy élettartamhoz emellett szükséges a magas minőségű modifikált bitumenes lemezek kiválasztása, a zárólemezek vastagságának növelése 5,6 mm-re, illetve UV-állóságot fokozó alu-pigment tartalmú festés/bevonat felhordása a kész vízszigetelés felületére. Ezzel a vízzárósági garanciát akár 45 évre is képes a szakszerűen kivitelezett megoldás biztosítani.
A szilárd aljzatnak pedig itt az a jelentősége, hogy e beton/esztrich aljzatok kellősített felületére, lehegesztett bitumenes szigetelések esetében, a két egymáshoz rögzített anyag hőtágulása azonos mértékű, ami szintén hozzájárul a rétegrend élettartamának növeléséhez.
Hasonló előnnyel rendelkeztek azok a lapostetők, amelyek 1952 és 1975 között készültek a salakfeltöltéses födémek betonaljzatára olvasztott, többrétegű bitumenes csupaszpapírbetétes szigeteléssel. Ahol a gyöngykavics védőréteg nem fagyott le ezeknek a felületéről, ott e vízszigetelések még napjainkban is működőképesek.
A vízszigetelő réteg és rögzítése
Mindenekelőtt ismerni kell az alapszabályt: „a gravitáció nem rögzítéstechnikai megoldás”! A vízszigetelés rögzítését a megfelelő eszközökkel először a szegély menti részeken, majd a tetőfelület szélső és belső mezőiben is el kell készíteni.
A legtöbb mulasztás e téren tapasztalható. Gyakori, hogy a vízszigetelés egyáltalán nincs lerögzítve, vagy ha mégis, akkor szakszerűtlenül.
További jellemző hiba, hogy a rögzítéshez alkalmazott dübelek nem hőhídmentes kialakításúak (úgynevezett teleszkópos, műanyag szárban elhelyezett fémcsavart kell itt alkalmazni), emiatt a szigetelés teljes felülete hőhidas lesz.
De talán a legnagyobb hiba a szigetelőanyag téves megválasztása. Az ÉMSZ Bitumenes lemezekből készülő lapostetők csapadékvíz-szigetelések tervezési és kivitelezési szabályai című, 2016. évi irányelvében pontosan le van írva, hogy a bitumenes vízszigetelés anyaga csak modifikált bitumenes és poliészterfátyol-betétes lemez lehet. Ennek ellenére a kivitelezők a gyakorlatban oxidbitumenes anyagú, üvegfátyol hordozóbetétes lemezeket is beépítenek, amelyek néhány év alatt elszakadnak, teljesen tönkremennek.
A hőre/lánghatásra érzékeny hőszigetelések esetén a kétrétegű vízszigetelés első (alátét)rétege csak öntapadó bitumenes kivitelű lehet. Ez bizonyos esetekben helyettesíthető filckasírozású lemezekkel is. A rögzítésük ez utóbbi esetben ragasztással (PU vagy hidegbitumen) vagy dübelekkel készülhet.
A PU ragasztás esetében gyakori hiba, hogy a külső léghőmérséklet a gyártói alkalmazási határ alatt van (téli kivitelezések esete), emiatt nem alakul ki a megfelelő rögzítés.
Előfordul az a hiba is, hogy a szigetelések leterheléséhez alkalmazott betonlapok nem fagyálló minőségűek, valamint hogy az alkalmazott kavicsterhelés szemcseszerkezete nem D16/32 méretű, hanem vegyes, homok tartalmú kavics.
A fordított rétegrend rétegei
A második szerkezettípus, a fordított rétegrendű födémek egymásra épülő rétegei a következők:
• épített födémszerkezet (vasbeton, ezen belül monolit kialakítású vagy előregyártott elemekből készülő, minimum 2 százalék lejtéssel kialakítva a felső felülete; fordított rétegrend trapézlemez födémre nem javasolt!),
• felület tisztítása és kellősítése,
• minimum 2 réteg modifikált bitumenes vízszigetelés, rétegei teljes felületen lehegesztve (a fordított rétegrend leplesített vízszigeteléssel nem készíthető!),
• zártcellás hőszigetelés, például XPS hab (a fordított rétegrendnél EPS, PIR hab nem alkalmazható!),
• vízlevezető védőréteg (az XPS hab gyártójának ajánlása szerint),
• leterhelés osztályozott D16/32 szemcseméretű kaviccsal vagy betonlapokkal, esetleg hasznosított rétegrendű megoldás (terasz és zöldtető).
A fordított rétegrendű tetők kivitelezése során a teherbíró födémet a tervezett lejtéssel kell kialakítani, vagy ha ez elmaradt, akkor azt lejtésképző réteggel kell pótolni. Ennek a lejtésnek a minimális mértéke két százalék.
A további rétegek kapcsán két súlyos kivitelezési hiba is előfordul: egyrészt a vízszigetelő anyag kiválasztásánál és fektetésénél, másrészt pedig a ráfektetett hőszigetelő anyag minőségénél. A beázások okait vizsgálva gyakran tapasztalható, hogy bár a vízszigetelés kivitelezése hibátlannak tűnik, ebben az esetben mégis hibának minősül a leplesített fektetés. Ez ugyanis állandó párakicsapódásokat okoz a lemezszigetelés alsó felületén, ami a beltéri párából keletkezik, amikor a külső hőmérséklet hirtelen csökken, akár csak átmenetileg.
A másik jellemző hiba, hogy a kiválasztott hőszigetelés anyaga nem zártcellás, tehát nedvességet vesz fel. Emiatt aztán a födém állandó hűtés alatt áll, és így fokozott párakicsapódás keletkezik a szerkezetben. Ilyen hibás döntés, ha hőszigetelésként például perlitbetont, EPS vagy PIR hab hőszigetelő táblát építenek be, amelyeket azután lebetonoznak és teraszrétegrendként alakítanak ki.
Ha a kivitelezés során szakmailag felkészült műszaki ellenőr rendszeresen vizsgálná az egyes munkafolyamatokat, az ilyen hibák megelőzhetők lennének. Sajnos a megrendelők sokszor anyagi okokra, szűk beruházási költséglehetőségekre hivatkozva nem alkalmaznak a szakipari/szigetelési munkák felügyeletére műszaki ellenőrt, hanem a kivitelező szakmai felkészültségére és szakszerűségére hagyatkoznak. Pedig a megrendelőnek kellene tervekben, műszaki leírásokban meghatározni, hogy mit, mivel és hogyan kell elvégezni. Az esetek nagy többségében azonban sajnos nem készülnek olyan tervek, amelyek ezt megalapoznák.
Haraszti László
okl. építészmérnök
okl. építéskivitelező szakmérnök
okl. épületrekonstrukciós szakmérnök
okl. igazságügyi szakértő szakmérnök
