filmszemle

2010. június 28.

Miniszteri kitüntetést kapott a Mapei ügyvezetője

Miniszteri kitüntetést kapott a Mapei ügyvezetője

Szakoktatási tevékenységének elismeréseként terjesztette fel az ÉVOSZ miniszteri kitüntetésre Markovich Bélát, a Mapei ügyvezető igazgatóját. A cég a képzéshez kapcsolódóan működteti Mesterburkolói Klubját, valamint Burkolói Ajánlórendszerét.

A hagyományok szerint több mint ötven éve minden év június első vasárnapján ünneplik az építő- és építőanyag-iparban dolgozók az Építők Napját. Mint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül, ebben az évben Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója miniszteri kitüntetésben részesült az Építők Napja alkalmából, amelyet ünnepélyes keretek között személyesen vett át Varga István gazdasági minisztertől 2010. június 4-én. Az „építőipari szakoktatás, szakmai utánpótlás nevelése terén végzett kiemelkedő szakmai és társadalmi tevékenysége elismeréseként” kapott kitüntetésre az ÉVOSZ elnöksége terjesztette fel a Mapei Kft. vezetőjét.

Miniszteri kitüntetést kapott a Mapei ügyvezetője

„A kitüntetés meglepett, de nagyon büszke vagyok arra, hogy rajtam keresztül a Mapei Kft. megkapta ezt. Azt mutatja nekem, hogy érdemes az utánpótlással foglalkozni, hogy továbbra is törődnünk kell a diákok szakmai képzésével, tudásával. Nekem fontos, hogy a szakma elismerje a munkánkat, de a valódi elismerést azoktól a diákoktól, tanároktól kapjuk meg, akiknek segítünk szakmai területeken és ebből szerencsére elég sokat kapunk” – nyilatkozta Markovich Béla az elismeréssel kapcsolatban.

A közlemény szerint a Mapei különösen büszke a 2008-ban életre kelt Mapei Mesterburkolói Klubra, amelynek immár több mint 300 tagja van. A képzési programban résztvevő hidegburkolók egy átfogó tematikájú elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek, amelynek végén vizsgát kell tenniük, sikeres vizsga esetén pedig bizonyítványt és névre szóló mesterburkolói igazolványt kapnak.

Ezzel automatikusan bekerülnek a Mapei Kft. honlapján működő Burkolói Ajánlórendszerbe is, ezáltal több megrendeléshez is juthatnak, az őket választó magánépíttetők pedig nyugodtak lehetnek abban, hogy az általuk megálmodott burkolat valóban olyan lesz, mint amilyet elképzeltek, illetve hogy az előre megállapodott áron és a megbeszélt határidőre készül el – írja a cég közleménye.

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog