2009. november 20.

Méretezőprogram próbaidőre

Méretezőprogram próbaidőre

A cikk készülése után nem sokkal telik le az a három hónap, amit a rangos statikai tervezési munkáiról ismert MTM Mérnökiroda kapott próbaidőként a Scia szoftver kipróbálására. Tapasztalataikról a nemetschek.hu honlapnak nyilatkoztak.

A próbaidős konstrukció nem szokványos megoldás, de a Nemetschek Magyarország rugalmasságát és az MTM innovatív szemléletét egyaránt mutatja, hogy sikerült ilyen megállapodást tető alá hozni. Az ügy hátterében a budapesti Városháza-projektre kapott megbízás áll: a holland Erick van Egeraat által tervezett épület engedélyezési terveihez az MTM készíti a statikai terveket. (A magyar statikusok régebben is dolgoztak már Egeraatnak, hazai és oroszországi projekteken egyaránt.) A Városháza statikai terveit az MTM Kft. a holland EMEM IOB céggel szoros együttműködésben készítette. A közös munkához kellett keresni egy megfelelő minőségű és mindkét országban elérhető szoftvert, amely alkalmas volt arra, hogy mindkét cég, párhuzamosan dolgozzon vele. A választás a Scia programra esett, melynek ismeretében a hollandok már előbbre jártak.

Méretezőprogram próbaidőre

Részletek a Városháza-projekt terveiből

 

Csakhogy az MTM milndaddig más statikai méretezőprogramokat használt, és pillanatnyilag nem szerepelt a terveik között újabb vásárlása. A helyzet áthidalására született az a megállapodás, hogy a tervezőiroda kedvező feltételekkel megkapja a Scia szoftver használatának jogát három hónapra. Ha pedig beválik, és a végleges megvásárlás mellett döntenek, akkor az addig kifizetett díjazást a Nemetschek Magyarország betudja a vételárba.

A cikk megszületése idején a pozitív döntést valószínűsítette, hogy az MTM-nél újabb jelentős projektekre van kilátás (az aquincumi múzeum bővítési tervei, a Szépművészeti Múzeum bővítéseként készülő földalatti vasbeton szerkezet tervei), és hogy kifejezetten kedvezők a tapasztalataik a Sciával. Elsősorban a számítások gyorsaságát, a könnyű kezelhetőséget emelik ki kérdésünkre a cég vezetői: „Úgy van kitalálva a program, hogy nehéz vele hibákat elkövetni. A változtatásokat, a javításokat pedig rendkívül gyorsan meg lehet oldani.” A grafikus felület logikája hasonló a többi tervezőszoftveréhez; könnyű megtanulni, illetve átállni a Sciára annak, aki már használt valamilyen CAD-et. Nagyon jó tapasztalataik vannak az MTM-es tervezőknek a Nemetschek Magyarország által nyújtott személyes technikai támogatással kapcsolatban – a cég munkatársa mindig rendelkezésükre állt, ha kérdésük volt –; igaz, hiányolták a program magyar nyelvű segédletét, ami egyelőre még nem készült el.

A Scia a nyugat-európai színvonalat képviseli a számítási dokumentáció külső megjelenésében is: jól strukturált anyag állítható össze, áttekinthető, szép ábrákkal. „Ma már ez sem mellékes körülmény” – fűzik hozzá az MTM vezetői. „Az a tervező, aki komoly beruházók részére akar dolgozni, ma már nem állhat elő Excell-táblázattal, vagy netán kockás papírra kézzel készített számításokkal, még akkor sem, ha tényleg egyszerűbb feladatot kell megoldani. Körülbelül olyan ez, mint ha valaki légcsavaros repülőgépekkel akarna utasokat szállítani – persze, azokkal is meg lehet tenni kisebb távolságokat, de mégsem tudnánk ma már komolyan venni egy ilyen vállalkozást...”

Méretezőprogram próbaidőre

Markovits Péter ügyvezető igazgató

 

A közel húsz évvel ezelőtt alakult, ma már tíz főt foglalkoztató MTM Mérnökiroda határozottan törekszik arra, hogy rangos megbízásokat szerezzen, referencialistáján szerepel többek között a Divatcsarnok, a Tőzsdepalota, a Dózsa György úti ING-irodaház vasbetonszerkezet-tervezése. Magyar magánszemélyek – és Markovits Péter többségi – tulajdonában álló cégként büszkék arra is, hogy a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket; kapcsolatban voltak már francia, belga, holland és orosz szakemberekkel is. Ezekben az együttműködésekben határozott előny volt, hogy kezdetektől az Allplan szoftvert használják szerkesztőprogramként. A 3D-s modellben számító-méretező programok kiválasztásában is mindig igyekeztek lépést tartani az elvárásokkal – ennek újabb megnyilvánulása lehet egy újabb Nemetschek-szoftver, a Scia megvásárlása.

(Forrás: nemetschek.hu)

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog