2010. április 21.

Az építésügyben most merrefelé halad a világ?

Az építésügyben most merrefelé halad a világ?

Az ÉMI a Construma keretében idén is szakmai konferencián mutatta be az intézetben folyó kutatások eredményeit. Az előadások anyaga a Magyar Építésügyi Technológiai Platform honlapjáról letölthető.

Az ÉMI Nonprofit Kft. által szervezett 2010. április 15-i, Innováció az építés jövőjéért című konferencián elhangzott előadások anyagai itt találhatók: http://www.epitesugyiplatform.hu/rendezvenyek_hu.html

A rendezvényről Horváth Sándor, az ÉMI vezérigazgató-helyettese előzetesen a következőket nyilatkozta a Construma kiállítás magazinjának:

A konferencia résztvevői „ha közvetlenül nem is, de áttételesen választ kaphatnak a »hogyan legyek én innovatív?« kérdésre is. Kutatási eredményeink egy része nyilván olyan jellegű, ami nem születhetett volna meg az ÉMI több százmillió forint értékű laborháttere nélkül, más része viszont olyan, ami akár másnak is eszébe juthatott volna. Ez utóbbiak nyilván másokat is bátoríthatnak az újítások keresésére. Ezen kívül az ÉMI-ben folyó munkáról való tájékozódás számos szakember, illetve vállalkozás számára segíthet felmérni azt is, hogy az építésügyben most merrefelé halad a világ. Igen széles körű európai kapcsolatrendszerünk van, igyekszünk külföldi intézményekkel is együttműködni – az a törekvésünk, hogy európai szinten is ott legyünk a szakmai élvonalban. Ennek pedig nemcsak az ÉMI látja a hasznát, hanem mindazok, akik megismerkednek munkánkkal, szolgáltatásainkkal.”

Kapcsolódó cikkek:

 

 epjogkonferencia

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

WELL Residence: az új, lakóépületekre optimalizált WELL épületminősítés - VIDEÓ

Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi speciális feltételei - Konferencián feltett kérdések és előadói válaszok

Ezt mondták a résztvevők: miért érdemes részt venni az építési jogi konferencián? VIDEÓ

Megjelent a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról szóló rendelet

Minden tervezőnek fontos, hogy év végén aktualizálja a felelősségbiztosítási szerződését!

épjog