filmszemle

2015. augusztus 17.

Több száz éves homlokzatok eredeti szépségükben

Több száz éves homlokzatok eredeti szépségükben

Ha nem fordítunk kellő figyelmet a homlokzatok védelmére és halogatjuk a szükséges felújításokat, az könnyen a többi épületrész gyorsuló ütemű állagromlásához vezethet. A Lasselsberger-Knauf által kifejlesztett anyagoknak és homlokzatfelújítási eljárásoknak köszönhetően egyre több építményt láthatunk eredeti állapotában.

A homlokzatok állagromlása és annak káros következményei nemcsak a lakóingatlanokat, az irodaházakat vagy a középületeket veszélyezteti, hanem történelmi emlékeink és műemléki épületeink is védelemre szorulnak – ám ezek felújítása olyan felelősséggel jár, ami a korszerű eljárások alkalmazása és a minőségi anyagok beépítése mellett restaurátori gondosságot is igényel.

Az LB-Knauf ezen a téren kiváló referenciákkal rendelkezik, hiszen 25 éves működése alatt – szakembereinek, kidolgozott technológiáinak és kifejlesztett anyagainak köszönhetően – hazánk legszebb történelmi emlékei, köztük kastélyok, várak vagy templomok nyerhették vissza régi pompájukat.

E munkák amellett, hogy inspirálóak, jól mutatják, hogy milyen eredmények érhetők el a modern homlokzatfelújítási módszerek alkalmazásával, ezért – a teljesség igénye nélkül – érdemes áttekinteni közülük néhányat.

 

Siklósi vár – egyedi termékeket is ki kellett fejleszteni
A magyar történelem egyik meghatározó jelentőségű erődítményét, a Tenkes kapitánya című filmsorozatból is ismert siklósi várat 1251 körül kezdték építeni. A számos ostromot átvészelt építmény felújítása az ezredfordulón vált sürgetővé. A kivitelezésre vonatkozó elvárások és a szigorú műemlékvédelmi előírások komoly kihívás elé állították a felújításhoz használt anyagokat szállító LB-Knauf szakembereit, hiszen egyedi termékeket is ki kellett fejleszteni. A speciális vakolatok, ágyazóhabarcsok, külső festékek, ragasztástechnikai anyagok végül remekül vizsgáztak, noha a körülmények és a lehetőségek nem voltak mindennapiak.

Több száz éves homlokzatok eredeti szépségükben
fotó: Turovszki Krisztián

 

Nádasdy-kastély – speciális technológiára és egyedi rétegrendre volt szükség
Az építészeti kuriózumként számon tartott, angol és skót mintára épült, Tudor-stílusú nádasdladányi Nádasdy-kastély ma állandó és időszakos kiállításokkal, illetve rendezvényhelyszínként várja vendégeit. A kora minden műszaki vívmányát – a csatornázástól a légfűtésen át a beszélőcső-hálózatig – felvonultató épület felújításának előkészítésekor kiderült, hogy a kastélynak különleges felületi megjelenésű vakolata van. Az LB-Knauf szakembereinek emiatt speciális technológiát és egyedi rétegrendet kellett kidolgozniuk, emellett pedig egyedi eszközökre is szükség volt, amiket szintén le kellett gyártani.

Több száz éves homlokzatok eredeti szépségükben
fotó: www.nemzetimuemlek.hu

 

 

Szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom – érdekes, nagy odafigyelést igénylő feladat volt
Magyarország egyik legszebb barokk temploma, a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom, határokon is túlnyúló összefogással, hosszú évek áldozatos munkájával nyerte vissza régi szépségét. Az LB-Knauf munkatársai számára ez a súlyos károsodásokat elszenvedett történelmi épület érdekes, nagy odafigyelést igénylő feladat volt. A homlokzat felújítását az ilyen esetekben szokásos helyszíni mintavétel előzte meg, majd elkészült a speciális, az épület adottságaihoz mindenben illeszkedő technológiát és rétegrendet meghatározó felújítási javaslat. A szálerősített felületképző vakolat és a lélegző homlokzatfesték hosszú időre biztosítja a templom fennmaradását.

Több száz éves homlokzatok eredeti szépségükben

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog