A többszörösen átépített, régi „kiskastélyt” alakították át óvodának Keszthelyen
A műemléki, ám rendkívül leromlott – korábban különféle célokra használt – épületet minden részletében felújíttatta, valamint modern épületszárnyakkal bővíttette az új tulajdonos, a Veszprémi Érsekség, hogy a négy csoport számára indított óvoda számára alkalmas legyen. A régi épületrész felújításakor a vizesedő falak és a korhadó tetőszerkezet okozott gondot, miközben a közeli, védett fasor megóvására is figyelni kellett.
Egészen az 1820-as évekre nyúlik vissza a Keszthely központjában, a Lovassy Sándor utca 2. szám alatt található úgynevezett Kiskastély története. Az ebből az időből fennmaradt térképek már földszintes raktárépületeket ábrázolnak ezen a területen. 1864-re ezeket egybenyitották, bővítették, az egyik részt kétszintessé alakították, és a Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet új földművesiskoláját költöztették ide. Az emeletráépítéshez a földszintet pillérekkel és boltozatokkal erősítették meg, valamint bővítették a keleti lépcsőházi rizalittal és a nyugati tájolású, tornácos portikusszal. Egyúttal aszimmetrikus bővítésként, kelet-nyugati tengellyel megépült a gazdatiszti és cselédlakásokat is magába foglaló, földszintes hozzáépítés is – tudtuk meg Kisberzsenyi-Nagy Györgytől, az ADV Műterem Kft. műteremvezető építészétől.
Az iskola megszűnése után az épületet más célokra használták. Működött itt ruhagyár, szociális foglalkoztató, majd 1999-ben főépítészi irodát alakítottak ki benne. Ez utóbbi több évig működött, elköltözése után viszont az addigra már műemlékké nyilvánított épület funkció nélkül maradt. Ez idő alatt műszakilag jelentősen leromlott, a természet és a hajléktalanok vették birtokba. Ezen szeretett volna változtatni a keszthelyi önkormányzat, ezért eladták az épület. A vevő a Veszprémi Érsekség volt; a főegyházmegye komplex felújítást, valamint egy négy csoportszobás óvoda kialakítását vállalta.
A tervezett funkció ellátásához az eredeti épület területe nem volt elegendő, a bővítés elengedhetetlen volt. A felújításra és bővítésre kiírt első tervezési eljárást az ADV Műterem nyerte. A megbízó szempontjainak részletes megismerése után velük együtt készítették el azt a tervezési programot, ami a készülő tervek alapjául szolgált. A Kiskastély előtti közterületen található fasor védett, ezért maximális odafigyeléssel kellett óvni a kivitelezés ideje alatt, ahogyan az épület előtti parkoló megtervezésekor is tekintettel voltak erre az adottságra.
Az épület felmérése során azt tapasztalták, hogy a déli toldaléképület nem lett volna gazdaságosan felújítható, ezért a bontása mellett döntöttek, helyette új északi és déli épületrészek építése került a programba. A léptékek meghatározásakor elsődleges szempont volt, hogy az épületegyüttes súlypontja a műemléki épületrészre helyeződjön, azaz az új szárnyak ne akarjanak „konkurálni” vele. Emiatt az új toldalék földszintes, melléképületszerű, a műemléki épület fő- és osztópárkányainak elhelyezkedése pedig már önmagában megadja a főbb kontúrokat.
A műemléképület helyreállítása komoly szakmai feladat volt, mivel az eredeti szerkezeteket korábban többször átépítették, ráadásul megállapítható volt, hogy ezek a korább beavatkozások nem voltak túl magas műszaki színvonalúak. Akkoriban a épület alapjára helyezett feltöltésre betont, arra szigetelést, aljzatbetont, majd burkolatot építettek. Az 50-60 cm vastag, téglából és kőből készült vegyes falazatok alulról szívták fel a vizet. A födémek boltozatosak voltak, feltöltéssel. A fa fedélszékben sok gerenda elrohadt, illetve gombafertőzés sújtotta.
Az építészeti koncepció megalkotásakor alapvető szempont volt a jó használhatóság. Ebben a tekintetben nehezítő körülmény volt, hogy ekkor még nem volt ismert, hogy kik fognak majd az épületben dolgozni és milyen elvárásaik lesznek. A tervezők ezért szakmai egyeztetéseket folytattak más óvodákban dolgozó kisgyermeknevelőkkel, óvónőkkel, és a tőlük kapott információk alapján véglegesítették a tervezési program belsőépítészetre vonatkozó részeit. Ez szükséges volt ahhoz, hogy megtalálják az épület kontúrja által megengedett funkcionálisan megfelelő térkiosztást. A megbeszéltek alapján készítették el azután az engedélyezési terveket, és szerezték meg a szükséges hozzájárulásokat, engedélyeket. Az épület története, valamit központi elhelyezkedése miatt ehhez számos érintett bevonása szükséges volt. A terveket a megbízó érsekségen kívül véleményezte az országos tervtanács, a műemlékvédelem, a helyi főépítész, de még a polgármester is, és természetesen a településképi véleményre is szükség volt. A végső alaprajzi kialakításban a főépületben a földszintre a fogadó- és közösségi helyiségek kerültek, valamint a foglalkoztatók és a szülői fogadó. A földszinten található a kápolna és a sószoba is. Az emeletre tornaszoba és nevelőtestületi, titkársági irodák kerültek. Az új épületrészben helyezték el a négy csoportszobát, amelyek egy-egy tornácos részen keresztül kapcsolódnak a közös, védett belső udvarhoz. A csoportszobák modulárisak: szükség szerint a közlekedőfolyosóról leválaszthatók, illetve egymással, valamint a hozzájuk kapcsolódó öltözőkkel összenyithatók.
A helyreállítás során az anyaghasználatot illető meghatározó szempont volt az épület múltja. A műemléki homlokzatra hőszigetelés nem került, de a falakat ki kellett szárítani. Mivel egészen a falak aljáig nem tudtak lemenni, injektálással zárták el a felszívódó nedvesség útját annak érdekében, hogy a vakolatot a lehető legszárazabb felületre tudják felvinni. A tartósság érdekében olyan vakolatot választottak, amely mészalapú, cementmentes és páraáteresztő. A homlokzaton, illetve az épület más részein fellelt díszítőfestéseket a lehető legteljesebb módon feltárták és restaurálták. A födémekben a boltozatokat meghagyták, de a feltöltést perlitre és könnyűbetonra cserélték. Az előbbi anyagnak köszönhetően ez a réteg jó hőszigetelő és páraáteresztő képességgel rendelkezik, az utóbbinak köszönhetően pedig kisebb lett a szerkezet önsúlya.
A teljes épületben padlófűtés készült, ennek megfelelően az aljatbetonra hőszigetelés és fólia került, majd a csövek elhelyezése után az esztrichbeton rétegre került a burkolat. Hidegburkolatként gresslapot, melegburkolatként vörösfenyőből készült parkettát alkalmaztak.
A tető helyreállítása szintén összetett feladat volt, mivel tartószerkezeti megerősítésre is szükség volt. A faszerkezetek nagy részét cserélni kellett rossz állapotuk miatt, továbbá új függesztőszerkezetet is terveztek, ami a meglévő gerendákat tartja. A műemléki védelem miatt a cserepezésnél klasszikus cserépfogó elemeket nem használhattak, helyette speciális cementmentes, rugalmas német habarccsal ragasztották össze a kúp- és élcserepeket. A fedéshez az íves vágású cserepeket szintén Németországban gyártották. A bádogosmunkákhoz – mint például a csatornákhoz, lefolyócsövekhez – az épülethez legjobban illeszkedő titáncink lemezeket használtak.
A nyílászárók helyreállítására is nagy figyelmet fordítottak; a régi, pallótokos ablakokat gyártatták újra. Ebben a szerkezetben a külső, kifelé nyíló és a belső, befelé nyíló szárny közötti, 18-30 cm-es levegőréteg is hozzájárul a szigeteléshez.
Az új épületrészek szintén padlófűtést, ugyanakkor modern, a mai elvárásoknak megfelelő szigetelést, duplakamrás ablakokat és lapostetőt kaptak. A homlokzat jellemző anyaga az Equitone Linea szálcement felületű, hosszanti osztásokkal ellátott homlokzatburkolat. A teljes épületkomplexum gépészeti berendezéseit a déli szárny tetején helyezték el egy akusztikai panel takarásában, aminek köszönhetően a gépészeti udvar csak a tetőgerincről látszik. A gépészet kialakításakor is elvárás volt, hogy megfeleljenek a mai kor követelményeinek, ezért a hűtést, a fűtést és a használati melegvíz előállítását hőszivattyúval oldották meg.
Czitrovszky Balázs
Fotók: Vörös Tamás DLA
