2018. augusztus 09.

A modern ház legyen biztonságos is!

A modern ház legyen biztonságos is!

Napjainkban sajnos „kissé" megváltozott a települések biztonsága, már a legkisebb falvakban is folyamatos veszélynek van kitéve az otthonunk, ha nem gondoskodunk a megfelelő betörésvédelemről.

Míg régen nagyanyáink bátran nyitva hagytak minden bejáratot – akár éjszakára is –, ma már ez szinte egyet jelentene azzal, hogy tálcán kínáljuk az illetéktelen behatolóknak minden értékünket. Mit tehetünk annak érdekében, hogy megóvjuk magunkat és családunkat egy ekkora anyagi és lelki megterheléstől? A Saffortszef tanácsait gyűjtöttük most össze a témában.

A legkritikusabb terület a szakemberek szerint a családi házak, hiszen ezek általában önmagukban állnak, udvarral, esetleg nagyobb telekkel körülvéve, szerencsésebb esetben valamilyen kerítéssel védve. A kockázat jelentősen nő, ha a telek vége nincs beépítve, esetleg erdőre, vagy rétre néz, ugyanis ekkor itt – mondhatni – védtelen a tulajdon, akár észrevétlenül is bejuthat a betörő. A szakértők szerint ezért nagyon fontos valamilyen biztonságvédelmi rendszer alkalmazása, például mozgásfigyelő érzékelők beszerelése. A tapasztalatok szerint a tolvajokat akár már az is eltántoríthatja, ha felszerelünk egy (vagy több) mozgásérzékelővel ellátott nagy fényerejű lámpát az érintett területre. Érdemes előre gondolkodni, és akár egy jól rejthető faliszéfet is beépíteni, hogy értékeinket elrejthessük biztonságos helyre.

További tanács, hogy – különösen a földszinten – kivétel nélkül legyen zárva minden ablak, ha nem tartózkodik senki a házban, hiszen már az is kockázati tényező lehet, ha bukóra hagyjuk nyitva őket. Ez azért is kiemelt figyelmet érdemel, mert ha kötöttünk is biztosítást valamely biztosítónál, ők csak akkor kötelesek enyhíteni az esetlegesen bekövetkezett anyagi károkat, ha a ház védelmi rendszere a szerződés minden pontjában megfelel a valóságban is az ott leírtaknak – ha viszont valami hibádzik, nagyon nagy valószínűséggel a biztosító nem, vagy csak részben tud segíteni a problémán.

Az ablakok mintájára természetesen az ajtók is mindig zárt állapotban kell, hogy legyenek, ám nem csak akkor, ha üres a ház – ügyeljünk rá mindig, hogy akkor is kulcsra legyen zárva minden lehetséges bejárat, ha otthon vagyunk! Sokan meglepődnénk, ha tudnánk, milyen dörzsöltek – és milyen csendesek – tudnak lenni a betörők.

A szakértők kiemelték, hogy különösen nagy tekintettel kell lenni a nyaralószezonra: sokan ilyenkor nem gondoskodnak a ház megfelelő biztonságáról, a türelmes betörők pedig kifigyelik a csendesebb időszakokat, és akkor csapnak le, ha sokáig nem látnak mozgást a házban vagy a ház körül, de segítség lehet számukra akár egy teli postaláda is. Tapasztalatok szerint olyan is történt már – a népszerű közösségi oldalaknak hála –, hogy az illetéktelenek egyszerűen figyelemmel követték egyesek nyaralós képeit, posztjait, és akkor csaptak le, amikor biztosak voltak abban, hogy nem tartózkodik senki a kiszemelt ingatlanban. Ezért legyünk óvatosak személyes profilbeállításainkat illetően is – határozzuk meg mi magunk, hogy ki mit láthat az életünkből!

Bővebb információ: https://www.saffortszef.hu/faliszefek

(X)

 

 

Kapcsolódó cikkek:

hírlevél-feliratkozás

Építési jog

Lakásbiztosítások, lakhatási célú vagyonbiztosítások rendhagyó felmondási joga

További költségek miatt módosíthatók az építési beruházási tárgyú közbeszerzési szerződések

Reklámfelületekre, utcabútorokra vonatkozó, 2024 januárjától hatályos előírások

A közbeszerzési törvény 2024 februárjától hatályos módosításai

Építési jog 2024 – Két félnapos konferencia, webinárium és szakmai konzultáció 2024. február 15-én (febr. 26-ig visszanézhető)

épjog